Sárkány ellen sárkányfű! – Dr. Yann Rougier – Marie Borrel: Természetes fájdalomcsillapítók

Sárkány ellen sárkányfű! – kiabálja Csukás István varázslatos meseregényének kissé idegesítő sárkányfűárusa. Gyakori jelenség, hogy a népmesék gonosz szereplői – boszorkányok, javasasszonyok, varázslók – a természetben található növények segítségével bódítanak, készítenek varázslatos bájitalokat és mágikus főzeteket. A természet hatóerejének ismerete egyidős az emberiséggel, és a gyógynövények ismerete komoly hatalom, amely valódi tiszteletet érdemel.

A különböző kultúrák nem egyformán értékelik és ismerik a gyógynövények hatásait. Kínában a növényekkel való kúrálásnak 5000 éves múltja van, és ma is ez a kínai orvostudomány egyik legfontosabb módszere. Az ókori Egyiptomban, Indiában a gyógynövények ugyancsak előkelő helyet foglaltak el a gyógyításban. Európában a nyomtatás feltalálása és elterjedése után sorra jelentek meg a füvészkönyvek, hatásukra egyre szélesebb körben váltak ismertté a gyógynövények. A modern orvostudomány és a gyógyszeripar fejlődésével a gyógynövények tisztelete egy időre kiment a divatból, de a patikaszerek ismert (vagy kevéssé ismert) mellékhatásai miatt ismét reflektorfénybe kerültek a természetes gyógymódok. A 21. század a gyógynövény-felhasználás reneszánsza, különös tekintettel az élelmiszeripar területén: itt érzékelhető leginkább a természetességre való törekvés.

A Természetes fájdalomcsillapítók legnagyobb erénye, hogy megtalálta azt az arany középutat, amivel megközelíti a hétköznapi fájdalmak otthoni gyógyítását. Nincs annál veszélyesebb, mint amikor rossz és hozzá nem értő kezekbe kerülnek a gyógynövények. A könyv nem titkolt célkitűzése az, hogy azoknak a hétköznapi fájdalmaknak a gyógyítását vegye sorra, amikkel nem feltétlenül fordulunk orvoshoz, de megkeserítik a hétköznapjainkat. A kézikönyv első részében kapunk egy átfogó és igen érdekes bevezetést a fájdalom típusairól és jellemzőiről. A legjobb tanács rögtön az első fejezet témája: előzzük meg a fájdalmat! A megelőzés egyik legkézenfekvőbb terepe a helyes táplálkozás, és ha betartjuk a fájdaloműző étrend nyolc szabályát, illetve fájdalomcsökkentő élelmiszereket fogyasztunk – mint például a citrom, az ananász, a gránátalma, a paradicsom vagy a káposzta –, máris sokat tettünk a fájdalom elkerülésének érdekében.

A fájdalomkezelés másik fontos területe az idegrendszerünk, ez áll ugyanis a legszorosabb kapcsolatban a kisebb nagyobb, akut vagy krónikus fájdalmak különböző megnyilvánulási formáival. A könyv könnyen kivitelezhető és minden korosztály számára jól alkalmazható légzési technikákat mutat be, amelyek kiválóak a stressz oldására, a stressz-szint csökkentésére. A nyugtató hatású gyakorlatok azért nagyon fontosak, mert a feszült idegrendszer felerősíti a fájdalmakat, illetve a krónikus fájdalmakkal élők ezek segítségével kialakíthatnak egy úgynevezett „fájdalommentes teret”, ahová nem hatolhat be a fájdalom. A gyakorlatok segítségével tulajdonképpen meg lehet törni a krónikus fájdalmat, ami komoly enyhülés jelent a betegek számára.

 

 

Talán a legtöbb embert érintő hétköznapi fájdalom a fejfájás, aminek rengeteg oka lehet. A gyógynövényes főzetek receptjei mellett megismerhetjük a réti legyezőfűből készült borogatást, de a könyv segít megtalálni a tenyéren található masszázspontot is, amit elég pár percig nyomkodni, hogy enyhüljön a fejfájás. A szájüregi fájdalmak és a torok gyulladásának kezelése mellett külön fejezet foglalkozik az izomfájdalommal (izomlázzal, izomgörccsel), és külön fejezet tárgyalja a sokak életét megkeserítő ízületi és reumás fájdalmakat is.

Nem maradhatnak ki a felsorolásból a női fájdalmak, amelyeknek igen sokoldalú gyógyítására van lehetőség a természet erejével. Jöhet a vizes tömlő, egy tárkonyolajos masszázs, finom teafőzet – és máris beleképzelhetjük magunkat a javasasszonyok világába, de szerencsére nekünk már nem kell éjszaka begyűjtenünk a gyógynövényeket, ugyanis a könyvben felsorolt olajok, fűszerek, virágok már mindenki számára elérhető helyen beszerezhetők.

A legkellemetlenebb emésztési problémák megoldásában is nagy szerepet kapnak a természetes gyógymódok, a szódabikarbóna és a masszázs mellett több növény és fűszer is hatásos lehet. A kézikönyv végén igen hasznos táblázat foglalja össze a fájdalomtípusokat, a lehetséges kiváltó okokat, és azt is, mikor forduljunk orvoshoz, mert komoly tünetek esetén a „kuruzslás” már nem elég, szükség van a modern szaktudásra.

A sárkányfű nem volt hatásos a mesében sem – mert Süsü a világ legjámborabb sárkánya volt, aki senkit nem veszélyeztetett. A fájdalom viszont nem játék, tiszteletet és szaktudást igényel. A Természetes fájdalomcsillapítók egyszerű és hatékony megoldásaival senki nem válik természetgyógyásszá, és nem szerez varázserőt mások vagy súlyos betegségek felett, ám a kötet nagy segítséget nyújt a hétköznapi élet fájdalmaival szemben. Ha nem hiszik, kérdezzék meg bátran kezelőorvosukat vagy gyógyszerészüket!

 

M.F.

 

A cikk a Líra Könyvklub Magazin 2019/4-es számában jelent meg.

 

 


Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2018-03-26 01:25:27

Lana Millan: Raziel – Egy angyal az élet küszöbén

Tovább
HÍREK
2019-04-02 15:21:19

Jönnek!!! – Áprilisi szépirodalom

Tovább
MINDENNAPI
2019-10-09 12:02:20

„Vigyázni kell, mert az emlékezet a börtönünkké is válhat”

Tovább

„A kötet nagy segítséget nyújt a hétköznapi élet fájdalmaival szemben."

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem