Túl korán – Grecsó Krisztián: Vera

Vera élete ugyanis – szemben a irodalmi tradíció már említett hőseinek többségével – tökéletes. Jó tanuló, jó sportoló, szülei szeme fénye, nem nélkülözik, sőt az osztályban a legmenőbbek közé tartozik. Ám, amikor életébe villmácsapásként megérkezik a szerelem, minden megváltozik. Másképp kezdi látni a világot, és egyik napról a másikra úrrá lesz rajta a szorongás, amit – mivel nincs még szava rá – szomorú-izgulásnak nevez. Szembesül a felnőtt lét ellentmondásosságával, sőt azzal is, hogy a szüleinek titkai vannak előtte. Ahogy nyilvánvalóvá válik számára, hogy valamit elhallgatnak előle, úgy próbál egyre elszántabban végére járni a rejtélynek.

A könyv előzetese.

A regény elbeszélője ugyanakkor mégsem ő. Az író egyfajta kevert nyelvet, tudatot hozott létre, mely a kislány nézőpontjából, az ő szavaival, ugyanakkor mégis egy külső, mindentudó elbeszélőn átszűrve tudósít az eseményekről. Mindezt az első oldaltól az utolsóig természtesnek, magától értetődőnek érezhetjük. Olykor fanyar, de legtöbbször édes nyelv ez, amely amellett, hogy elbeszéli cselekményt, empatikus és érzékletes leírását adja a Vera lelkében zajló folyamatoknak. Izgalmasak, és sajátos ízt adnak a szövegnek a tájszavak, figyelemreméltók az ínycsiklandó ételleírások, a költői tájleírások is, melyek Krúdyt vagy a kortársak közül Darvasi Lászlót és Kőrösi Zoltánt idézik. Jellegzetesek az itt-ott felbukkanó szentencia jellegű vagy aforisztikus mondatok.

A kötet szerkezete sem szokványos, hiszen az epizódok sokszor nem időrendben, hanem körkörösen követik egymást, így ahogy haladunk előre az olvasásban, mint egy krimiben, lépésről lépésre derül mindenre fény, és válik egyre teljesebbé a kép.

Grecsó kitűnő érzékkel – nyelvi és tárgyi elemekből – teremti meg a 1980-as évek milliőjét, így az olvasó könnyen érezheti, hogy Verával koptatja a szegedi flasztert. A tisza-parti város jellegzetes épületei, a kor egy-egy emlékezetes alakja, a szocialista társadalom sajátosságai – például a mindenkori Magyarországot jellemző urambátyám világ Kádár-korszakbeli változta – is épp annyira kerülnek előtérbe, amennyire feltétlenül szükséges, hogy hitelesnek érezzük a regény világát.

A könyv főbb témái a felnőtté válás, a család, a történelem és a szerelem sem didaktikusan jelenik meg a szövegben, hanem annak szerves részeként, pedig a szerző nagyon is határozott állításokat fogalmaz meg ezekkel kapcsolatban. Hogy ezt a  befogadó érvényesnek érzi vagy épp vitatná, az habitus és világnézet kérdése, de a könyv világán belül indokoltak és következesek. Sőt, véleményem szerint Grecsó tudott újat mondani ezekről azáltal, hogy mindezt szokatlan nézőpontból, egy negyedik osztályos kislány tekintetén keresztül láttatja velünk.

Grecsó Krisztián / Fotó: Csibi Szilvia

Minden műalkotás hatni akar a befogadójára, és ehhez az alkotó az adott művészeti ág széles eszköztárából válogathat. Egy író elsősorban a nyelvvel, a szerkezettel és a történettel képes hatást elérni. Az első kettőről már írtam, azonban a cselekményszövésről még nem. Számomra ez volt a regény legkevéssé sikerült része. Szó sincs arról, hogy a regény unalmas lenne. Épp ellenkezőleg, letehetetlen. Ami önmagában csodálatos dolog, főképp ha kortárs irodalomról beszélünk, azonban a Vera esetében úgy éreztem, hogy a szerző minden létező trükköt megpróbált bevetni, csak hogy kíváncsivá tegyen és a könyvhöz szegezzen.

Nem fanyalogni szeretnék. Kifejezetten kedvelem az olvasmányos szépirodalmat, ugyanakkor ezúttal nagyon zavart, hogy a szereplők általam megismert jelleméből, életkorából, neveltetéséből és társadalmi helyzetéből szerintem olykor nem az következett volna, ami végül megtörtént, mintha a szerzői szándék fölülírta volna azokat. Az én ízlésemnek túl sok volt – bár elismerem, hogy az írói eszköztár nélkülözhetetlen mesterkulcsa – a szerencsés vagy épp szerencsétlen véletlen, és ugyanígy a drámai fordulatokból, bejelentésekből és elszólásokból is elég lett volna kevesebb.

A Könyvesblog videóinterjúja a szerzővel.

Mindennek ellenére a Vera kiváló olvasmány, gondosan megalkotott regény. Arról pedig, hogy címszereplője végül Nyilas Misihez, Nemecsek Ernőhöz, Bébéhez, Medve Gáborhoz vagy Abigélhez hasonlóan bekerül-e majd a magyar irodalom halhatatlan regényhőseinek csarnokába, majd az idő – vagy a kötelező olvasmányok listáját előíró testület – dönt.

Hományi Péter