Ember, könyv, idő – Szív Ernő új kötetéről

Egy napfényes őszi napon, amikor még kellemesen lehetett fröccsözni a szabadban, Szív Ernő ült a barátaival egy teraszon, és összetévesztette a két szót: ember helyett azt mondta, könyv.

„Ernő, az ember emberből van, ez olyan egyszerű, amilyen rémesen bonyolult, ezért tudjuk, de végül is mindahányan könyvek akarunk lenni. Nem?” – nevetett fel Szív Ernő egy barátja, akiből könyv, pontosabban egy könyv szereplője lett. Hiszen a történet, az Összetéveszteni című tárca, benne a baráttal, ott van a Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba című új kötetben.

Ott van a mandulafa is, amelynek látványába az egykori költő annyira belefeledkezett, hogy megszületett „az ember egyik legszebb találmánya, mert általa mégis mindent, de valóban mindent, mit elhagyott, elfelejtett, elvesztett, visszakaphat. És vissza is kap. S amit ezért, vagy nem ezért, de versnek neveznek.” Ott vannak „zakók, nadrágok zsebéből kiforduló, fiókokban elpihenő” cetlik, mondatok, vagy a költeményekkel teli mappa, amelyet egy tanítvány küldött egy másik írónak, és még előkerül néha-néha egy kupacból, vagy az egykori tanár levele, amely mindig eltűnik, hogy aztán előkerüljön, és elolvasása után megszoruljon Szív Ernőben a levegő.

Ott van sok-sok nagy szerelem. Vitéz Mihály és az ő Juliannája, aki „Vitéz verseit kérte a betegágyához, tudta, hogy nincsen tovább, de még kérte azt a könyvet, amit őhozzá írt”. Meg Ady és a démoni Rienzi Mariska, és Sárvári Anna, akit sohasem vonzott az a „szakállas, szomorú férfi, akinek a tekintetéből olyan vigasztalan bánat áradt, hogy talán a halált is rémisztette”. Vagy Böhm Aranka, aki az életveszélyben is azt kiabálta: „A legnagyobb magyar költő felesége vagyok!”

Ott van az öregember, aki többször betért a San Diegó-i fegyverboltba, hogy aztán megvásárolja a revolvert. Vagy a sapkás költő, aki miután végigjárta a piacokat és kiskocsmákat, betért a szerkesztőségbe, hogy módosítsa könyve címét. Meg persze a jelenből: a fiatal kritikus, akivel az író tekintete összeakad a megállóban, a hajlott hátú, idős költő, akinek erotikus versén vele egykorú asszonyok háborodnak fel, a barátok, akik éppen arra koccintanak, hogy egyikük könyve mégsem jelent meg.

Ott vannak a veszteségek, fájdalmak is: Guszti, aki „az egyik legjobb újságíró volt, míg élt”, és Péter, akinek a kórházba vitték be a nyomdából érkezett új könyvét, a naplót.

„Könyvet akarunk magunkból, az idő ellen, könyvet akarunk minden személyes buborékból, koccanásból és vértócsából. Könyvet akarunk az idő ellen, lalala. Hogy ne legyen vége. Pedig minden könyvnek vége lesz egyszer, lalala. Sabadaba” – írja Szív Ernő.

Pedig a könyv születés, mondja egy másik tárcában. „Amikor a könyv megérkezik a nyomdából, finom szaga van, valami ártatlanságot áraszt, és a tárgyiasulás meghitt varázsát, hogy tudniillik nagyon távolról és nagyon esendő módon magát a teremtést imitálja. Ami nem anyag, abból egyszerre csak az lesz.”

És így lesz ez a könyvhéten is, amikor Szív Ernő játékos, fájdalmas, olykor filozofikus, az irodalomról, emberről, könyvről és időről elmélkedő új könyve megjelenik.

 

Bödő Anita

 

A recenzió eredetileg a Magvető Magazin 2018. tavaszi-nyári számában jelent meg.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436655
Megjelenés: 2018-05-29
méret: 110 mm x 197 mm

Szív Ernő

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
MINDENNAPI
2018-06-27 09:37:48

Budapest Book Pride – Könyvek homoszexualitásról és LMBTQ emberekről

Tovább

„Játékos, fájdalmas, olykor filozofikus, az irodalomról, emberről, könyvről és időről elmélkedő könyv.” – Bödő Anita írt Szív Ernő új kötetéről.