Ember – a két lábon járó ellentmondás

A Vágytérkép című könyv szerzője, Danielle LaPorte (egyébként nagyon híres életvezetési tanácsadó, blogger és író) egy szilveszter este férjével együtt nekiállt leírni egyfajta bakancslistát, hogy mit szeretnének a következő évben megcsinálni, elérni. Ahogy gyűltek a szavak, a tennivalók a papíron, egyre nyomasztóbb érzés kerítette hatalmába (mint egy egyre bővülő bevásárlólista, amiről lehúzzuk a nem feltétlenül szükséges dolgokat hó végén…) Aztán rájött, hogy ez így nem az igazi, hol marad az öröm? Milyen bakancslista az, ami nem okoz boldogságot? És egy trükkel megfordították a dolgot: milyen érzéseket szeretnének átélni a jövőben, és ahhoz milyen eseményeket, cselekvéseket kell társítaniuk? Leírták ezeket, és egészen más, sokkal jobb, egyedibb és érdekesebb tennivalók jöttek ki a végére! Tulajdonképpen ennek a szemléletbeli változásnak vagy változtatásnak a bővebb kifejtése a Vágytérkép. Vagyis nem a mit és hogyan, hanem a miért a fő kérdés.

A könyv első részében a vágyról esik szó, ugyanis sok életvezetési tanácsadó, no meg hát a keleti vallásfilozófiák, elsősorban az általunk is jobban ismert buddhizmus a vágynélküliség állapotának elérését tartja a spirituálisan fejlődni akaró ember elsődleges feladatának. No persze ez sem ilyen egyszerű, a szavak sokszor félrevezethetnek minket, ezért Danielle fogta magát, és elment egy tibeti buddhista láma által tartott workshopra, amely igen erősen hatott rá. Ezt még sokan meg merik tenni, nincs is ebben semmi merészség vagy vagányság, ám utána szerzőnk írt a lámának egy e-mailt (én például ilyet biztosan nem mernék tenni), és azt kérdezte tőle: mi a helyzet a vággyal? Mi a helyes energiája a megvilágosodás utáni vágyakozásnak. A láma azonnal válaszolt neki, és ezt írta: „a kérdésed a szív felszabadításának lényegét célozza meg: hogyan akarjunk valamit, miképpen tűzzünk ki célokat magunk elé anélkül, hogy a vágyakozás vagy a ragaszkodás állapotába kerülnénk. A válasz egyszerű: ez lehetetlen. A vágy ott van”. Gyakorlatiasan fogalmazva: folyamatosan fel kell tennünk magunknak az alábbi kérdéseket, ha nagyon vágyakozunk valamire: most épp nyomulok? A szabadság utáni vágyam tiszta, vagy érzelmi felhangok szennyezik? Ártok-e magamnak vagy másoknak a célom elérésekor? Vagyis: akard teljes szívedből, de ne ragaszkodj hozzá.

Csak ennyi? Hát ez pofonegyszerű! – mondhatja most az olvasó, pedig ezután jön a kifejtő rész a könyvben. Sok szó esik benne az érzelmek erejéről, hogy miként kezeli a társadalom az érzéseket. Hát, sajnos, tulajdonképpen mellékesnek, kicsit gyerekesnek, nagyon femininnek tartja, komoly ember ugyanis a karrierjével foglalkozik, azzal, hogy pénzt csináljon, gazdag legyen. Mindenki csak hajtja a saját mókuskerekét, közben a világ, az öröm elszáguld mellette. A könyv azt próbálja innentől kezdve megtanítani, hogy találjuk meg az egyensúlyt: igenis hallgassunk az érzéseinkre és a vágyainkra, de fegyelmezzük is meg őket, hiszen sokszor vihetnek minket tévútra a saját, egyébként nem jól felfogott érzéseink. A pozitív érzéseket erősíteni, a negatívakat gyengíteni kell.

A szerző összeállítja a fókuszálás, a lényegre koncentrálás három lépését is: az első, hogy szenteljünk figyelmet a háttérokoknak. Biztosan azért csinálunk valamit, amivel magunknak megmagyarázzuk? Lehet, hogy valami egészen más miatt? És ez nem csak a negatív motívumok feltárására, igaz: meg is lehet fordítani. Lehet, hogy valaki utálja azt a munkát, amit végez, de ha mélyen elgondolkodik, talán rájön, hogy egyes elemei mégiscsak szimpatikusak neki abban a bizonyos tevékenységben. Vagy neki is ad valamit, ami szükséges a személyiségfejlődéséhez. A második lépcső: miután leástunk a mélybe, és feltártuk az igazi okokat, tudatosítanunk kell magunkban, mire is vágyunk valójában. Ez sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Mire vágyok? Hát marha sok pénzre! Na de minek nekem az a sok pénz? Hogy utazgassak! Oké, de ha sok pénz kell, akkor muszáj sokat dolgoznom, vagyis nem lesz időm utazni. Hogyan tudok úgy sokat utazni, sok helyet bejárni, hogy legyen rá időm? Na, ezt kell kitalálni! (Ez csak az én gondolatmenetem, nem a könyvé, de hasonló példák tömegével vannak benne). A harmadik lépcsőfok pedig a „lásd reálisan, mire van szükséged” a cél eléréséhez. Azaz meg kell tervezni a célhoz vezető utat, igen aprólékosan. Mert például a világ legsikeresebb színésze szeretnék lenni. Oké, tényleg ezt akarom, nem csak valami homályos kisebbségi komplexusom miatt akarok belevágni. Komolyan gondolom, tényleg ez a célom. Mi az az út, amely elvezet oda? Na, ezt kell feltérképezni, időpontokat meghatározni a részeredmények eléréséhez – például: két éven belül vegyenek fel a színművészetire vagy kerüljek be egy filmbe, színdarabra, és hasonlók.

Rengeteg praktikus tanács szerepel a könyvben, sok-sok idézet okos, szellemes és spirituálisan nyitott emberektől. Nekem ez a citátum lett a kedvencem, az általam tök ismeretlen Pema Chödröntől: „A pozitív megerősítések olyanok, mintha kiabálnál, hogy minden rendben van veled, csak hogy elnyomd azt a halk hangot, amely azt suttogja, hogy nem így van. Igazából nagy ellentét feszül aközött, hogy meghalljuk ezt a suttogást, és hogy ráébredjünk, csupán egy múló emlék, illetve hogy közelebb kerüljünk minden félelmünkhöz és kényelmetlen érzésünkhöz, amelyek azt sugallják, hogy nem vagyunk rendben. Na és akkor mi van? Senki sincs rendben, de mindnyájan jól vagyunk. Mi vagyunk a két lábon járó ellentmondás.”

Álljon itt végszóként a nagyon is igaz alcím: a célok eléréséhez az érzelmek mutatják az utat.

Á. I.
A cikk eredetileg a Líra Könyvklub magazin 2018/1-es számában jelent meg.