Élni segít – Szilasi László: Luther kutyái című regényéről

Szilasi László új regénye emlékezetes, megrendítő olvasmány. De talán már itt meg kellene állni egy pillanatra, mert nem biztos, hogy regénynek kellene neveznem ezt a könyvet. Ha nem regény, akkor mégis micsoda? Napló talán? Nevezhetjük naplónak is, és akkor ugyanannyira vagyunk pontosak vagy pontatlanok, mintha regénynek tartanánk. De talán nem is érdekes az, hogy mi ennek a könyvnek a műfaja. Sokkal fontosabb, hogy Szilasi könyve mélyen, nagyon mélyen eltalálja az olvasót. Szó szerint az elevenébe vág. Mert a könyv központi témája is az, hogy Szilasi elevenébe vágtak.

Agydaganattal műtötték, megúszta, túlélte, felépült, megírta. A témából adódóan biztosan sokaknak eszébe jut majd Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című könyve. Nyilvánvalóan sok a párhuzam a két mű között, azonban mégis jelentősek a különbségek. Szilasi egy egyetemi előadása közben lett rosszul, tudatát elvesztette, hosszú ideig nem volt jelen önmagában. Karinthy még koponyaműtétje alatt is éber volt. Szilasinak elveszett a tudata. Így kezdődött. A könyv fókuszában is ez áll, hogy mit kezdjen az ember azzal az űrrel, amit a tudat elvesztése okoz. Lehet-e egyáltalán kezdeni valamit vele. Ha nem lehet, akkor is kezdenünk kell vele valamit.

A Luther kutyái egy ötvenes férfi életének jelentős eseményét beszéli el. A jelentős esemény ez esetben egy agydaganat, ami egyszer csak súlyos rosszullétet okoz. A műtét sikerül, a beteg lassan lábadozik, lábadozás közben pedig megpróbálja végiggondolni, mi is történt vele. Mindnyájan ismerhetjük ezt az állapotot. A halál közelében járó ember hajlamos tüzetesebben szemügyre venni addigi életét. Szilasi igen közel járt a halálhoz, elbeszélése szerint nem először az életében. Gyerekkorában átesett egy agyhártyagyulladáson, csoda, hogy életben maradt. A Luther kutyái azonban mégsem csak egy „lírai kórtörténet”, hanem sokkal több annál. Egy ember, élete fordulópontján megpróbál a végére járni annak, hogy kicsoda és/vagy micsoda is ő, honnan érkezett és hová tart. Egyáltalán, mi történt vele eddigi életében. Szilasi László könyve többek között azért letehetetlen olvasmány, mert ezeket a mindannyiunk számára ismerős, fontos kérdéseket nem „köldöknéző” vagy tudományosan hűvös stílusban járja körül, hanem nagyon is érthetően, intenzív és közvetlen nyelven beszél róluk. Mindvégig a „forró anyag” közelében marad, igyekszik a lehető legközelebb jutni hozzá.

A Luther kutyái – miközben apropóját a betegség adja – a múlt eseményeit, az emlékezést ugyanolyan komolyan veszi, mint a könyv jelen idejének történéseit. Mert közben az is kiderül, hogy az elbeszélő házassága zátonyra futott, elváltak, új kapcsolatban él. De nem csak a közvetlen, személyes életről van szó ebben a könyvben. Bár azonnal pontosítanom kell, mert ki tudja, mi minden befolyásolja közvetlenül az ember személyes életét? A személyes, a családi múlton kívül a történelem ugyanolyan erővel képes beleszólni az életbe, ugyanolyan mélyre hatóan képes alakítani azt. Szilasi könyve ilyen tág horizontok figyelembe vételével íródott, mindvégig – Esterházy Péter szavaival – az „egészről” beszél. Nagy erénye a könyvnek – számos más erénye mellett –, hogy képes az író személyes történetét az olvasó történetévé is tenni, azaz észrevétlenül válik a sajátunkká mindaz, amit olvasunk. Mindez pedig kizárólag az úgynevezett „jó” könyvek sajátja. Nem túlzás, ha azt mondom, olvasás közben nem egyszer kerültem megrendült, sírás közeli állapotba. Nem pusztán a téma tragikuma miatt, hanem sokkal inkább Szilasi közvetlen hangvétele, életismerete, fanyar humora volt az ok. Szilasi nagyon élvezhetően, gördülékenyen ír, miközben egy pillanatra sem tesz engedményt olvasónak, nem a hatáskeltésre játszik. A Luther kutyái meghökkentően, örvendetesen „életszagú”, őszinte, kitárulkozó munka. Ritkán olvasni ilyesmit az utóbbi időkben. Nincs itt semmiféle csavar, póz, szerep vagy elmés játék a szerkezettel. Életanyag, reflexió van, kísérlet a megértésre, az elfogadásra és a szeretetre. Üdítően természetes, okos, érzékeny és öniróniától sem mentes hang Szilasié, éppen ezért tud olyan mélyre hatolni.

Szilasi László regénye a konfesszió, a vallomásirodalom műfaját képes volt megújítani. Nem esett bele semmi olyan csapdába, ami ezt a nagyon kényes területet minden irányból körbeveszi. Mélyen személyes, miközben univerzális, mélyen őszinte és egy pillanatra sem szentimentális. Családról, betegségről, történelemről, Magyarországról, a tengerről, a házasságról kevesen írtak magyar nyelven ilyen áttetszőn, nyersen és mégis végtelenül finoman. A Luther kutyái fontos eseménye a kortárs magyar irodalomnak. Kötelezően ajánlott mindazon olvasóknak, akik az irodalomtól még várnak valami emlékezeteset, valami komoly, meghatározó élményt. Valami olyasmit, ami élni segít.

Győrffy Ákos

A kritika eredetileg a Könyvklub 2018/3-as számában jelent meg.