Elf fegyverek a Szilánkos-tengeren

Abercrombie szövegeiben a karakterei a legemlékezetesebbek. Ez ebben a trilógiában sincs másképp, sőt a sorozat szerkezetének főbb pillérei is ők. Kötetről kötetre más és más szereplő áll az események fókuszában, akik a későbbi könyvekben is felbukkannak, olykor kulcsszerepet játszanak, ám időközben változnak. Ismerősnek hisszük őket, de motivációikat, gondolataikat már nem ismerjük, ezért tetteik meglepőnek, váratlannak tűnnek. Ráadásul egytől egyig valamilyen hátránnyal indulnak, ami nehezséget okoz számukra a világban való boldogulásuk során.

Az első kötet, a Half a king – Az uralkodó főszereplője az ifjú Yarvi. Királyi vér, herceg, de nyomorék. Kacska keze miatt legkevésbé sem vágyik a trónra, hanem inkább a háttérbe húzódna, és a király tanácsadója, minisztere lenne. Épp vizsgájára készül, melyen lemondana jogáról a trónra, amikor apja és bátyja egy szerencsétlen baleset vagy talán merénylet következtében meghalnak. Yarvinak órák alatt kell felnőnie a feladathoz és helyt kell állnia uralkodóként.

A másik regényben, a Half a World – A harcos című könyvben két nézőpontkarakterünk van. Brand, a jóravaló, ám nem épp éleseszűségéről híres fiatal katona, és Tüske Bahtu az ambiciózus és keményfejű harcoslány. A könyv egy utazás történet meséli el, melynek során Bathu nagyszerű mesterre lel a könyv lapjain, és legyőzhetetlen kardforgatóvá képezi magát. Brand szerepe egyrészt abban áll, hogy ellenpontozza Bathu karakterét, valamint az, hogy a kettőjük közt kialakuló vonzalom dinamikáját – kiválóan – érzékeltethesse a szerző. A valódi főszerep a lányé, a legjobban a róla szóló fejezeteket élveztem az egész folyamban. Természetesen több klisét is felhasznált a megalkotásához és a történethez az író, mégis ezek elegye, legalábbis számomra, frissnek, üdének hatott.

A harmadik kötetben, a Half a War – Az ütközetben szintén  két nézőpontkaraktert kapunk. Egyikük Skara, az ifjú hercegnő, akinek a királyságát a könyv első lapjain égetik porá, másikuk Koll, a tehetséges és rokonszenves fiatal miniszterjelölt. Sajnos Skara fejezeteinél éreztem azt először, hogy a könyvekre jellemző professzionális történetvezetés, remek jellemábrázolás megszakad. Mintha Abercrombie nem tudná, hogyan is fogjon hozzá egy fiatal, törékeny, de elszánt lány ábrázolásának. Vannak jól eltalált pillanatok, de az alakja mégis halvány marad, nem lesz olyan hús-vér szereplő, mint Tüske Bathu, akivel én együtt izzadtam, gyötrődtem, sóvárogtam.

Pedig lett volna mit megmutatni, mert egy fiatal lány nővé érése és uralkodóvá válása hálás téma lehene avatott kezekben. De ebben a könyvben túl sokszor köszöntek vissza a kortárs popkulturális művekből ismerős, nem túl jól működő közhelyes megoldások. És mivel Skara története ebben a könyvben a kiemelt szál, ezért a Kollról szóló fejezetek sem tudják ellensúlyozni az előbbi gyengeségét. Ugyanakkor Az ütközet így is intenzív olvasmányélmény volt számomra, hiszen ebben a kötetben ért össze mindaz, amit az író a korábbi két részben már előkészített. A történet lendülete továbblökött a kevésbé jól sikerült fejezeteken, és meg kell valljam, remekül szórakoztam.

Ha a Szilánkos-tenger-trilógiáról csak az első kötet ismeretében kellene beszélnem, egész mást mondanék, mint a második, de még inkább a harmadik kötet után. Nem véletlenül. Az epikus fantasyban, sokan épp ezért nem szeretik ezt a zsánert, egyetlen kötet elolvasása után istenigazából még szinte semmit sem tudunk a nagy történetről, arról az ívről, amire az egyes epizódokat a szerző felfűzi. Erre csak az utolsó könyvet letéve láthatunk rá, és ezért a műfajban a zárlatnak kiemelt szerepe és jelentősége van. Ezért gondolom azt, hogy egy ilyen regényfolyamról, csak akkor van értelme beszélni, ha már ismerjük az utolsó könyvet is.

A trilógia túlmutat önmagán. A három könyv cselekményéből kiolvasható egy nagyívű példázat a hatalomról és a politikáról. Persze nincs új a nap alatt, a könyvek nem állítanak semmit újat, vagy meglepőt, csupán elismétlik a híres francia anarchistának, Louise Michelnek tulajdonított szavakat: „minden hatalom megront”.

Mindazonáltal nem ennyire komoly és komor ez a három könyv. Sőt Abercrombie szerintem tudatosan fiatal olvasóknak szánta ezt a regényfolyamot. Főszereplői egytől egyik kamaszok vagy huszonévesek, akikkel a YA olvasók könnyen azonosulhatnak. Nem fáraszt hosszú leírásokkal, társadalomrajzzal meg miegymással, pőrén csak a legfontosabbakra: a hősökre és a cselekményre koncentrál.

Az egyetlen dolog, ami irritáló volt számomra, hogy a regények végére minden apró puzzle-darab a helyére került, még akkor is, ha az a darab egy másik dobozból keveredett ebbe. Abercrombie addig erőltette, míg bele nem préselte az üresen maradt helyre. Tulajdonképpen ez sosem volt annyira zavaró, hogy miatta dühömben letegyem a könyvet, de ahhoz épp elég volt, hogy kényelmetlenül fészkelődni kezdjek.

Hományi Péter