Egyre sötétebb gyilkosságok – Søren Sveistrup: A gesztenyeember

Ha az ember Skandináviára gondol, eszébe jutnak a hófödte fjordok, a meleg, fatüzeléses otthonok, a boldog és szép családok, akik a kátyúmentes bicikliúton kerekeznek hétvégente a közeli zöldbe, hogy megegyék az egészséges szendvicsüket, játsszanak akár ismeretlenekkel is, mert mindenki őszinte, jómódú, nyitott és előítélet-mentes. Az állami szociális háló erős, a gazdaság erős, az állami szervek pedig mindent kézben tartanak, összegezve: kolbászból van a kerítés is.

Persze, ha tisztában vagyunk a napi nemzetközi politikával, ha egy kicsit is átlátjuk a társadalmi problémákat, tudjuk, hogy ez csak egy idealizált kép, és ott is megvannak ugyanazok a problémák, amelyek mindenhol – csak másképp, vagy más megoldással. Ha pedig elolvasunk egy skandináv krimit, játszódjon az bármely sokszor irigyelt országban, még inkább szembesülünk vele, hogy ez az idilli kép csalóka – hiszen ott is emberek élnek, a társadalomban hasonló problémák törnek elő, és a pszichés betegségek is éppúgy megtalálhatóak a lakosság körében.

Épp így van ez Sveistrup új regényében is, amely a kedves A gesztenyeember címet kapta. Ez a gyerekek által ősszel előszeretettel készített kis figura egészen sötét jelentést hordoz ez esetben magában. Átszövi a cselekményt a felbukkanása, és ahogy haladunk a regényben, nemcsak a zord dán időjárás, de a gyilkosságok is egyre sötétebbek lesznek.

A könyv magyar kiadásának borítója.

Nem árulok el sokat azzal, ha elmondom, hogy sorozatgyilkos az elkövető: az elmúlt években több olyan film, sorozat vagy könyv is született, amelyek nemcsak magukkal a bűntényekkel foglalkoznak, hanem a sorozatgyilkosság pszichológiájával is, azazhogy ki válik sorozatgyilkossá. Az úgynevezett profilozás nem újkeletű tudomány, már az 1970-es évek óta vizsgálják a bűnelkövetők családi hátterét, hogy olyan sémákra leljenek, amelyek segíthetnek a gyilkosok kilétének megállapításában. Bár már több mint 40 éve megkezdte viharos hódító útját, e tudományág nem mindig volt igazán elfogadott a nyomozó hatóságok körében, és azóta is sokan kérdőjelezik meg egyes eredményeit. Sveistrup regényében éppen egy ilyen kettősség az egyik konfliktusforrás: a lezárt ügyek újbóli feltárása, az elkövetők vizsgálata gyakran szembemegy a protokollal, megkérdőjelezheti a már elvégzett munkát, ez pedig gyakran személyes konfliktussá fajulhat, ami az egész nyomozást hátráltatja, és emberéleteket követelhet.

A gesztenyeember azonban nem csak a rendőri munkának tart tükröt. A sorok között kritizálja a szociális rendszert, amely hiányosságokkal van teli, könnyű a felelősségre vonás alól kibújni, nehezen találja meg a felelősöket, s ennek eredményei beláthatatlanok. Nem rágja a szánkba a bürokráciával kapcsolatos fenntartásait, a politika árnyoldalait, de tudjuk, érezzük, hogy ez nem egyedi eset, és hogy mindennek ez az eredője.

A szerző mesél első regénye rétegzettségéről a Sky News riporterének.

A gesztenyeember ezáltal nem csupán egy sorozatgyilkos elkapásáról szól: sokkal inkább rávilágít azokra a hibákra, problémákra, hiányosságokra, amelyek átszövik életünket, amelyeknek javítása, feltárása nem csak abban segítene, hogy gyorsabban és hatékonyabban találják meg szörnyű tettek elkövetőit, de abban is, hogy ezek meg se történjenek, hogy a szociális rendszer ne engedje el figyelő gondviselése alól azokat, akik környezetükre veszélyesek lehetnek. Vagy talán még inkább: előzze meg azokat az okokat, amik ezeknek a pszichiátriai eseteknek a kifejlődését oly gyakran eredményezhetik.

A gesztenyeember hamarosan sorozatként is debütál majd, a Søren Sveistrup által megálmodott történet The Chestnut Man címmel fut majd a Netflixen 2020-ban, a széria a Variety portál információi szerint hat darab ötvenperces epizódból áll majd.

Pál Eszter / mindennapkonyv.hu

A fejléckép forrása