Az elvesztett szerelem emlékezete – Oravecz Imre: 1972. szeptember

Elöljáróban: az 1972. szeptember kilencvenkét prózaverse – mozaikszerű fejezetekből álló regénye – egy szerelmi kapcsolat eleven emlékének, és általában a szerelem titkának, fájdalmának és misztikumának ered a nyomába: az én és a te, a te és az ő, a tegnap és a ma, a közel és a távol, a menny és a pokol váltakozik a társas létezés hullámvasútján. Oravecz Imre 1988-ban megjelent könyve a magyar kortárs irodalom megkerülhetetlen klasszikusa, napjainkban pedig francia és olasz nyelvterületen is nagy sikernek örvend. Mi is kíváncsiak voltunk a Magvető 2020. februári kiadványára, melyről recenzió formájában adunk hírt.

Az újrakiadásról

Az 1972. szeptember Oravecz Imre munkásságában már az első megjelenésétől fogva különleges lírai erővel bír, a prózaverseket tartalmazó könyvecske 1988 óta immár a negyedik kiadását éri meg. A kötet történetiségének harminckét éve alatt a szerzői hangot és koncepcióját olyan irodalmi kiválóságok emlékezetpoétikájához is hasonlították már, mint Szabó Lőrinc – aki a mottó révén is megidéződik – vagy Nemes Nagy Ágnes.

A borító olyan korábban újra kiadott klasszikusok, mint a Távozó fa, a Héj és az Egy földterület növénytakarójának változása mintáját követi, a légifelvételszerű képből arra következtethetünk, hogy a kiadó – A hopik könyve kivételével – arra koncentrál, hogy műnem alapján ragadja meg a szerző munkáinak értelmezhetőségét. Ez részint jó döntés, részint nem biztos, hogy túl szerencsés módon egységesíti az életművet, holott ennek a kötetnek a beszédmódja markánsan elüt a többiétől. Ettől függetlenül a kiadás szépen megtervezett, igényes hatást kelt, és a szedés is kellemesen olvashatóvá teszi a tartalmat.

 

A prózaversekről

A sodró lendületű, egy logikai fonálon végigvezetett szövegek egy utólagos vagy kvázi-utólagos perspektívából szólnak, és annak a dilemmának a részleteibe bocsátkoznak, mi történik egy párkapcsolat felbomlását követően, vagy miként lokalizáljuk a folyamatot, amely ahhoz vezet. A visszaemlékezések megszólalója azzal a céllal is kezdeményez egy látszólagos párbeszédet vagy teremt efféle beszédszituációt, hogy a megszólított is képviselve legyen ezekben a gondolatfolyamatokban, ám az elbeszélői nézőpont – amennyiben a műnemek között billegő szövegekre prózaként is tekinthetünk – ennek ellenében érvényesül, egy viszonylag rögzített, nőies jegyeivel együtt is maszkulin pozíció felől, és bár a beszélő erős késztetést érez, hogy két oldalról vizsgálja meg egy szerelmi viszony saját világának közös elemeit, a kapcsolat befejezettsége miatt ennek a törekvésnek szükséges velejárója a keserűség, a csalódottság és a kiábrándultság, és a képviselt másik fél hiányának tapasztalata. A leglényege, a közös platformja ezeknek a stilárisan összefésült, naplószerű bejegyzéseknek a veszteségérzet, amely átjárja a teret, az időt, továbbá a térben és időben megkonstruálódó eseményeket, a metaforizációra alkalmas tárgyi rekvizítumokat és egyéb asszociációs felületeket, az emlékezet kapaszkodóit.

 

„Jól emlékszem

első érkezésedre, kurta szoknyában, áttetsző blúzban, könnyű szandálban voltál, pehelykönnyű volt a poggyászod, és valahogy pehelykönnyű voltál magad is, derűs, mint a tavasz, melyben jöttél, éber, minden iránt fogékony, és fiatal, szinte még gyerek, és a tested is, szinte még gyerektest, hamvas és üde, részletesen elmesélted, milyen volt az útlevél- és vámvizsgálat, milyen tájakat láttál a vonatablakból, milyenek voltak hozzád útközben az emberek, és egyáltalán, milyen érzés először a keleti tömbben lenni, és csodálkoztál azon, ami nekem természetes, és természetesnek találtad, amin én csodálkoztam, tetszett a város, tetszettek az ódon villák, az utcák, a hidak, a cukrászdák, a múzeumok, a strandok, a rendőregyenruhák, a villamosok, és odaadón igyekezted pótolni az ágyban, amit közben mulasztottál, és mindig azon voltál, hogy nekem minden nagyon jó legyen, mert neked minden nagyon jó volt, és örültél mindennek, nekem, magadnak, a világnak, és jól emlékszem utolsó érkezésedre, hosszú kosztümruhában, vastag pulóverben, zárt cipőben voltál, súlyos volt a poggyászod, és valahogy magad is súlyosabb voltál, és borús, mint az ősz, melyben jöttél, zárkózott, bizonyos dolgok iránt már érzéketlen és öregebb, már igazi asszony, és a tested is igazi asszonytest, érett és fáradt, egy szóval sem említetted, milyen volt az útlevél- és vámvizsgálat, milyen tájakat láttál a vonatablakból, milyenek voltak hozzád útközben az emberek, és egyáltalán milyen érzés megint a keleti tömbben lenni, már nem csodálkoztál azon, ami nekem természetes, és nem találtad természetesnek, amin én csodálkoztam, már közömbös volt számodra a város, hidegen hagytak az ódon villák, az utcák, a hidak, a cukrászdák, a múzeumok, a strandok, a rendőregyenruhák, a villamosok, és már nem igyekeztél olyan odaadón pótolni az ágyban, amit közben mulasztottál, már nem voltál mindig azon, hogy nekem minden nagyon jó legyen, mert neked már nem volt minden nagyon jó, és nem örültél már annyira mindennek, se nekem, se magadnak, se a világnak."

 

Oravecz Imre verseskötetének olasz fogadtatása 2019 őszéről.

 

Ennek az emlékezéstechnikának aztán vannak a szerelmi viszony tagjaira vonatkozó testi és lelki aspektusai egyaránt, illetve a szövegek mentén kezd kiépülni egy szociokulturális közeg is, amelyben ezek az eleinte csak körvonalaikban létező, de nagy érzelmi többlettel rendelkező személyiségek mozognak. A kulturális beágyazottság érzése és a misztikummal rendelkező távlatok pedig akkor fedezhetőek fel az olvasás folyamata során, amikor a világ teremtésének bibliai vagy egyéb, a természetközeli civilizációk nyelvi logikájának megfelelő beszédmódjára játszik rá a szerző.

 

Mindeközben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a központi figura élet és halál közt lebeg, az öngyilkosság kísértő rémével a feje fölött, fatális érzelmi hangoltsága pedig abból a belátásból fakad, miszerint egy szerelem pusztulásával magának a szerelmet elveszítőnek az élete is részben vagy teljes mértékben elhal. A szövegek formai hasonlósága mintha arra az elszigetelődésre próbálna rámutatni, amely a szerelmi traumát elszenvedő beszélőt éri, amennyiben szerelmének féltett tárgyát látja mindenben, de már csak a másik fél távollétében. Mindennek a feszültségnek a feloldására egy közös élet ígérete, majd beteljesülése sem jelent gyógyírt, hiszen a jelentőségadó kapcsolat felbomlásával az egykori együttlét úgynevezett gyümölcse, a gyermek is ki lesz téve kiszolgáltatottjaként a szülők egymástól történő elszakadásának, amit tulajdon létével sajnos ő sem akadályozhatott meg.

 

A könyv végig élénk emocionális színezetét és atmoszféráját legfőképp talán az adja, hogy a kiszolgáltatottság leplezetlen formában van jelen, és az őszinteség ekkora mértékével már eleve nagyon nehéz bármit is kezdeni anélkül, hogy eltarthatnánk magunktól a leírtakat. Ebben a monomániás törekvésű gondolatfolyamban éppen az a különleges, azaz úgy újítja meg önmagát egyenként, szövegről szövegre, epizódról epizódra, hogy mindig csak egy újabb töredéket hozzátéve építi egy életminőséget befolyásoló, traumatikus szakítás koherens, monumentális történetét.

 

Az elmondottakból kifolyólag talán nem meglepő, hogy a testi létezéshez és a fiziológiai jelenségekhez, növekedéshez és hanyatláshoz, épüléshez és romboláshoz, illetőleg a szexualitáshoz férünk leginkább hozzá, azon keresztül érthetünk meg valami véglegeset ebből a felfokozott, rendkívül intenzív, ám azóta megszűnt állapotból, amely kizárólagos módon a csalódott, egymástól elszakadó szerelmesek sajátja. Az emberélet hanyatlásának regisztrálásával az ifjú szerelem libidinális energiái is csökkennek, és a vegetatív létmód szűrőjén át, az érzelmi veszteséggel párhuzamosan alakul az életen kívül rekedés, illetőleg a szerelemről való végleges lemondás tapasztalata is. Ezért lehet a záróverseknek létösszegző jellege, ahonnan a menekülés az egyetlen kiút, ilyen vagy olyan formában. A már korábban is említett kulturális meghatározottsághoz ezen a ponton, a kötet vége felé közeledvén kapcsolódnak be a távol-keleti filozófiák bizonyos szempontjai is, amely az akarat megszüntetésével, mederbe terelésével, korlátozásával éri el célját, melynek végkifejlete egy békés öregkor rezignált ígérete és a saját egójáról lemondott személyiség megnyugvása lehet.

 

 

mindennapkonyv.hu / Tinkó Máté

A fejléckép forrása.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631439885
Megjelenés: 2020-02-12
méret: 135 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438345
Megjelenés: 2019-09-30
méret: 135 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438307
Megjelenés: 2019-02-11
méret: 197 mm x 135 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435436
Megjelenés: 2017-10-26
méret: 135 mm x 197 mm

Nemes Nagy Ágnes

Tovább

Oravecz Imre

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
MINDENNAPI
2019-05-17 11:39:24

A kilencvenes évek Bibliája – James Redfield: A mennyei prófécia

Tovább
HÍREK
2019-11-21 22:17:45

Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete

Tovább

Oravecz Imre költészetének egyik magaslati pontját ismét láthatóvá teszi a Magvető az életműkiadás legújabb részeként.