A lányok lázadása – Jennie Melamed: Lányok csöndje

Jennie Melamed Lányok csöndje című könyve elsőre disztópia és többnyire így is definiálják. Adott egy sziget, ahol a „lángokban álló” Óföldről érkezett Ősök egy erősen patriarchális közösséget alapítottak. Egy olyan rendet, amiben a lánygyermekek édesapjuk általi abúzusa nemcsak elfogadott, hanem egyenesen megkövetelt. Amiben az első menstruációjuk után a lányok részt vesznek a termékenység nyarán, a folyamatos és kaotikus szexuális együttlétek rituáléján, aminek a végén a férfiak feleségül választják őket. Amiben a nőknek két egészséges gyermeket kell szülniük – és ezzel gyakorlatilag be is teljesítik életük célját. Amiben a felnőttek nem addig élnek, amíg meg nem halnak (pláne nem boldogan), hanem addig, amíg hasznosak a társadalom számára: akire már nincs szükség, megissza az „utolsó italt” és teste a termőföldekbe forgatva segíti tovább a közösséget. Ahogy jobban belelátunk ennek a világnak a működésébe, úgy kezdjük egyre erősebben érezni, hogy valójában nem disztópiát olvasunk, sokkal inkább egy a világunktól elzárt szekta életét.

Ebből a rendszerből próbál kitörni a lángolóan vörös hajú Janey, aki koplalással próbálja elkerülni, vagy legalább késleltetni a nővé válást. Egykori közeli barátnője, Amanda már átesett a termékenység nyarán, első gyermekét várja és miután megtudja, hogy a benne mocorgó magzat lány, kétségbeesetten fordul Janey-hez.

„Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!”

Amanda menekülni akar, megvédeni a lányát mindattól, amin ő keresztülment: az apa zaklatásaitól, az anya féltékeny dühétől, a termékenység nyarától és a kilátástalan, sivár élettől. Mielőtt azonban léphetne, rejtélyes körülmények között meghal. Ez a halál adja meg az első lökést a lányok lázadásához, ami először csak szóban, a felnőttek igazságainak megkérdőjelezésében, majd pedig tettekben is megtestesül.

A történet egyre nyomasztóbbá válik, ahogy több és több hazugságra derül fény és nem tudni, hogy a generációk alatt felgyülemlett feszültség hogyan talál majd utat magának. Lázadás, ellenszegülés, forradalom – de mi lesz ezután? Mit tehet egy maroknyi lány egy csapat teljhatalmú felnőtt, ráadásul férfi ellen? Erre a kérdésre Janey elgyötörten adja újra és újra ugyanazt a választ: „Meg akarok változtatni valamit.” Ő ugyanis ösztönösen érzi, hogy ha nem törődnek bele a sorsukba, ha hangot adnak saját akaratuknak, akkor lassan, kis lépésekben képesek változtatni az őket körülvevő világon. Ezt az emberfeletti harcot figyelhetjük elszoruló szívvel, miközben a lányoknak saját nővé érésükkel, identitásuk keresésével is meg kell küzdeniük. Egyedül és egy erős szövetségben összetartva egyaránt.

De a regény akkor válik igazán kétségbeejtővé, amikor belegondolunk, hogy ehhez hasonló „szigetek” a mi világunkban is léteznek, talán épp a szomszéd lakásban. És az ilyen „szigeteken” élő lányoknak ugyanolyan nehéz a szabadulás, mint Amandának és Janey-nek, sőt, talán még nehezebb is, hiszen saját elszigeteltségükben nincs kivel összefogniuk, lázadniuk sorsuk ellen.

Az analógia pedig nem alaptalan, hiszen a szerző, Jennie Melamed pszichiátriai szakápoló, aki traumatizált gyerekekre specializálódott. Doktori fokozatának megszerzése alatt a Washingtoni Egyetemen a gyermekkori szexuális bántalmazás antropológiai, biológiai és kulturális aspektusait vizsgálta. Első regénye, a Lányok csöndje magyarul az Athenaeum Kiadó Okoslányregények-sorozatában jelent meg, aminek célja olyan szórakoztató irodalmi művek népszerűsítése, amik nemcsak izgalmasak, hanem fontos kérdésekkel is foglalkoznak.

Batus