A közösség ereje – Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője

A kortárs romantikus irodalom egyik leginnovatívabb könyveként ünneplik világszerte Ruth Hogan első regényét, Az elveszett tárgyak őrzőjét. A szerzőt az up lit műfaj egyik úttörőjének tartják, mely történetek főbb hívószavai a barátság, a közösség, a veszteség, az empátia és a nosztalgia.

Pályakezdő íróknak általában azt javasolják, hogy ne regényt, hanem novellákat írjanak, mert egy hosszabb történet megírása nemcsak időigényes feladat, hanem komoly felkészültséget és sok szerkesztői munkát is igényel. Félő, hogy aki regénnyel kezdi, elveszik a részletekben, és műve sosem áll össze egésszé. Ruth Hogan egy huszárvágással oldotta ezt meg. Könyve sok apró történetből áll, amelyeket egy mélyebb struktúra mégis egybetart. Ezért bajban lenne, ha valaki azt szeretné megállapítani, hogy ki Az elveszett tárgyak őrzőjének a főhőse. A szereplők sorsa összefonódik, egymásba gabalyodik, a főbb szálakat pedig az elveszett tárgyakhoz kapcsolódó betétek, egy-egy rövid novellával elbeszélt további apró sorstöredékek színesítik.

Persze ezzel a sokszínűséggel veszít is a mű, hiszen háromszáz oldalon ilyen szerteágazó történetet nem lehet elég alaposan kifejteni, elmesélni. Ugyanakkor épp ez színesség az, ami különlegessé is teszi, és kiemeli a könyvet a piacon kapható romatikus történeket közül. Az általában a nagypolgárság, felső-középosztály és az arisztokrácia, esetleg a középosztály történeteit elmesélő műfaj ritkán mutat érdeklődést a legszegényebb rétegek iránt. Ebben a könyvben sem kapnak hangsúlyos szerepet, de ennek ellenére rövid betétek erejéig megjelennek. Míg a zsáner nyertesei legtöbbször a fiatal felnőttek, ezúttal ebben a műben az idősek, a középkorúak és a gyerekek a meghatározók. Ráadásul különösen üdítő és szép az idős emberek szerepeltetése, akikről ilyen együttérző, okos ábrázolást ritkán olvashatunk.

Épp ezért Az elveszett tárgyak őrzője nem egy újabb romantikus regény, és bár a szerelem kiemelt szerepet kap benne, mégsem ez a témája, hanem maguk az emberi kapcsolatok. A három főbb szál közül a központi szerepet Laura, Freddy és Napsugár története adja, akik együtt próbálják Anthony Peardrew, a hányatatott sorsú író hagyatékát, egy szobányi talált tárgyat, eljuttatni eredeti tulajdonosuknak, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz és az író egykori otthona, a Pádua-lak titkához. A másik szál egy meleg könyvkiadó és asszisztense bensőséges kapcsolatának a krónikája, míg a harmadik, mindezek hátterében kibomló történet Anthony Peardrew és szerelmének, Therese-nek a története. Az írónő zseniálisan szövi a három történetet eggyé.
Ugyanakkor nem volna illő elhallgatni a kötet hibáit. Számos mellékszereplő, mint például a két pletykás öregasszony alakja Laura történetében nagyon felületes. Ahogy az is zavaró, ahogy a semmiből feltűnik egy-egy szereplő, akiről korábban nem tett említést a könyv, de a szerzőnek épp kapóra jön érkezésük. Utólag Ruth Hogan persze próbálja hol hosszabban, hol rövidebben magyarázni szerepüket, de hiába. Tipikus elsőkönyves hibák. A regényírás egyik alapkövetelménye, hogy előkészítsen bizonyos jeleneteket, vagy szereplőket, akik első megjelenésükkor még lényegtelennek tűnhetnek, ám később jelentősebb szerepet kapnak. Ilyen Laura történetében a legjobb barátnője, Sarah felbukkanása, vagy Eunice és Ász esetében a kötet végén felbukkanó Gavin alakja. Logikai hibát azonban csak egyetlen egyet találtam, de az kifejezetten bosszantott. Emlékeim szerint senki nem teszi szóvá azt, hogy Anthony novelláinak a leírásai tökéletesen egyeznek azon személyek történeteivel, akik végül az elveszett tárgyakért jelentkeznek. Mintha a szereplők nem olvasták volna ezeket a szövegeket, noha az ő tolmácsolásukban ismerjük meg őket.

Pedig Hogan renkívül szimpatikus szerző, egy szerkesztő igazán felhívhatta volna ezekre az apróságokra a figyelmét. Mielőtt írni kezdett volna, tíz évig személyzeti tanácsadóként dolgozott, ám amikor a harmincas évei elején balesetet szenvedett, és nem tudott teljes munkaidőben dolgozni, írni kezdett. Később rákos lett, és a kemoterápia miatt nem tudott aludni. Ekkor írta meg regényét. A regény főhőséhez, Anthonyhoz hasonlóan maga is gyűjtött számtalan elveszített tárgyat, melyekről fotókat az instagram oldalán tett közzé. Mélyen hisz az emberiségben. Második regénye, az idén áprilisban megjelent The Wisdom of Sally Red Shoes kapcsán a következőt nyilatkozta: „Úgy gondolom, hogy napjainkban egy egyre jobban elidegenedő társadalomban élünk. Vonatokon, buszokon, sőt csak az utcán sétálva mindenki a telefonjára, a tabletjére vagy a laptopjára figyel. Senki még csak rá se néz a másikra. És mégis, ha valami történik, akkor előtör az emberekből a segítőkészség és kedvesség.”

 

Hományi Péter

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634521365
Megjelenés: 2018-04-16
méret: 200 mm x 125 mm x 30 mm

Ruth Hogan

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Bajban lenne, ha valaki szeretné megállapítani, hogy ki a könyv főhőse – Ruth Hogan Az elveszett tárgyak őrzője című első kötetét olvastuk.