A fotelből bejártam Bécset – D. Magyari Imre: Bécs – kulturális kalandozások

Ön, kedves Olvasó, most bizonyára azt gondolja, ez a pali napszúrást kapott, vagy túl sokszor nyúlt a pohárhoz, vagy esetleg nemrég tette le az alapfokú magyar nyelvvizsgát. Nem tehetek róla, ennél tömörebben és pontosabban egyszerűen nem tudom megfogalmazni azt az érzést, ami D. Magyari Imre könyve olvastán a hatalmába a kerített.



A Bécs – kulturális kalandozások elolvasása után ugyanis mindent, de tényleg mindent tudok a sógorok fővárosáról, pedig sosem jártam be alaposabban a valóságban. Úgy voltam vele, hogy túl közel van, ha már elindulok nyugatra és délre, akkor legyen inkább Párizs, London, Barcelona és Róma, északabbra meg Berlin. Ez nyilván badarság, hiszen pont az a jó Bécsben, hogy közel van, még speckó magyar nevet is adtunk Wiennek, manapság autópályán kigurulni két-három óra, és Hegyeshalomnál már meg sem kell állni. (Ó, Hegyeshalom, a szigorú tekintetű magyar határőrök, akik az össznépi szerepjáték keretében megkérdezik, hogy mennyi valuta van nálunk, mire bemondjuk az engedélyezett összeget (húsz dollár vagy mennyi is volt?). Persze sokkal több van, mert az engedélyezett összegből két kakasos nyalókát (bocsánat, egy Tobleronét) lehetne venni, és a zoknijában, alsójában, melltartójában, a könyv lapjai közt, mindenki viszi ki a fekete valutát, és ezt a határőr is tudja, mi pedig tudjuk, hogy tudja… Aztán az osztrák határőr megvető tekintete és legyintése, ahogy végignéz a barbár hordán… A „Ne lopj magyar!” táblák az út mellett. A Trabant tetején csúszkáló, gumipókkal fixált Gorenje… Fiatalabb olvasóinktól elnézést kérek a nosztalgiázás miatt, de hát Bécsbe eljutni évtizedekig olyan volt, mint a gombócnak kiugrani a fazékból: ott kezdődött a nyugat, a gazdag, a csábító, a felsőbbrendű nyugat, amit mi soha a büdös életben nem fogunk utolérni. És persze még a fű is zöldebb!

Az elmúlt tíz-húsz évben sok mindent lehet már kapni itthon is, amit addig csak a sógoroknál, hűtőgépért nem éri meg elmenni, sem Milka csokiért, bár persze nagyobb még mindig a kínálat, és sokszor olcsóbb is, mint idehaza, de talán a Bécsbe érkező honfitársaink nagy része már nem elsődlegesen vásárolni megy, hanem kikapcsolódni és kulturálódni. Nekik szól a Bécs – kulturális kalandozások, és persze az olyanoknak is, mint én, akik azt hiszik, az osztrák főváros nem is olyan érdekes – ahogy letettem a könyvet, máris elkezdtem kutakodni a neten olcsó szállás reményében, mert D. Magyari nagy kedvet csinált hozzá!

A szerző úgy ír, ahogy egykor Hofi beszélt: elkezdett egy sztorit, amiről eszébe jutott egy másik, aztán még egy, és ez így ment tovább. Egyre csak jöttek az újabb és újabb történetszálak – de a Kádár-kor stand-upos nagyágyújához hasonlóan D. Magyari is mindig elvarrja a történetszálakat, és persze néhol viccel is – nem átall szójátékokat bevetni, ami nálam negatívum, de neki még ezt is megbocsátom, mert megkedveltem, na! Jó lenne egyszer személyesen vele kimenni Bécsben, és elmondhatná az extrákat, a kimaradt jeleneteket.

Mindenről eszébe jut egy sztori, és ahogy elmeséli, még az is érdekes lesz, hogy hogyan tört le Haydn szobrának három ujja, vagy, hogy mit keres egy Brahms-szoba a jó Joseph emlékházában, de bemutatja nekünk a magyar kapcsolódásokat, leírja, hogy melyik sörözőnek magyar a tulaja, és ha szerencsénk van, magyar felszolgáló (névvel megemlítve!)  hozza ki nekünk a sört. Olyan szinten leszünk bennfentesek Bécs egyes részein, mintha csak egy alföldi kisváros lenne, ahol tudjuk, meddig érdemes Jóska bácsinál paprikát venni, mert később elfogy, vagy mikor lehet a pult alól szerezni félretett árut, melyik pincér a jó fej a csárdában, és hol szoktak razziázni a fakabátok. Én most már viszonylag nagy magabiztossággal neki mernék indulni a volt császári székhely meghódításának!

Itt egy kis ízelítő: a Schanigarten, azaz terasz szó jelentéséről ezt írja: „a szó feltehetően egy 16. századi olasz vendéglős, Gianni Jakob Tarone nevét őrzi (Giannis Garten), aki a század közepén a Grabenen nyitott egy kávéházat, és engedélyt kapott, hogy előtte asztalokat és székeket állítson fel, ahová hölgyek is leülhettek – nekik ugyanis akkoriban nem illett kávéházba járniuk.” Mennyi minden egyetlen egy mondatban! Látom magam előtt a mokány és végtelenül lelkes Gianni urat, aki ötszáz évvel ezelőtt főzi a kávét a bécsieknek, és feltalálja a teraszos felszolgálást, amit még engedélyeznek is neki! És látom a pironkodó, ficánkoló, bevállalós hölgyeket, akik először le mernek ülni az asztalhoz, látom, ahogy a tiltott gyümölcsbe harapnak, hiszen csak értelmezés kérdése, hogy ha a kávéház előtt isznak, akkor ők most tulajdonképpen a kávéházban vannak-e, és mit szól majd ehhez a kedves papa vagy férj, vagy az érsek úr…  Vagy végre megtudtam, hogy a bécsi szelet eredete honnan is van. Azt talán minden háziasszony tudja, hogy a rántott húst az osztrákoktól vettük át (talán nem lesz hungaricum, csak esetleg viennicum, bár ki tudja), vagyis a panírozást magát. A gasztrolegenda szerint 1848-ban Radetzky marsall fedezte fel Milánóban a panírozást, de ez körülbelül olyan, mintha Kossuth Lajos azzal dicsekedett volna, hogy ő találta ki a halpaprikást. Az olaszok ugyanis akkor már évszázadok óta paníroztak, és az araboktól tanulták, akik viszont a bizánciaktól vették át. Bizony, régi bizánci szakácskönyvekben is már szerepel a panírozás!

Javaslom ezt a könyvet mindenkinek, aki imádja Bécset – rengeteg titkot meg fog tudni szerelméről. Aki utálja? Annak is kötelező, hiszen meg fogja kedvelni. Aki valamiért nem tud elmenni személyesen a városba, annak is jó, hiszen úgy érezheti, bejárta keresztbe-kasul. Azt hiszem, én még idén kiruccanok. Ha meg mégsem jönne össze, akkor iszom egy jó sört, és kirántok mellé egy kis borjú bécsit!

Ármos Imre


Az recenzió eredetileg a Líra Könyvklub Magazin 2017/4-es számában jelent meg.

Kiemelt kapcsolat:
1. https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/terkepek-utikonyvek/becs-kulturalis-kalandozasok


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631364514
Megjelenés: 2017-08-03
méret: 125 mm x 215 mm
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-11-11 09:52:00

Könyvterápia, avagy melyik klasszikus regény olvasásába kezdjünk a hideg napokon?

Tovább
MINDENNAPI
2019-11-12 16:07:03

Ősi válaszok mai kérdésekre – Boldizsár Ildikó: Mesék a csodakertről

Tovább
INTERJÚ
2019-11-18 15:36:45

„A lányom hamarabb kezdett írni, mint én” – Interjú Nyáry Lucával és Krisztiánnal

Tovább

Végre megtudtam, hogy a bécsi szelethonnan is van

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem