9. nap otthon – Maylis de Kerangal: Hozzuk rendbe az élőket

A könyv ismertetője

Egy téli reggelen három fiú indul szörfözni a francia partokhoz. Hazafelé balesetet szenvednek, és egyiküknél már csak az agyhalál beálltát tudják megállapítani az orvosok. A 19 éves Simon Limbres szüleinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk: felajánlják-e fiuk szerveit, köztük a már csak gépekkel életben tartott szívét, hogy megmentsék vele a transzplantációs lista élén állókat. Kerangal végigvezeti az olvasót az élet és a halál közti láthatatlan sávon, bemutatja a szervátültetés szigorúan szabályozott jogi és orvosi folyamatát, a beavatkozás során felmerülő erkölcsi dilemmákat, és az orvosok heroikus küzdelmét az életért. A Hozzuk rendbe az élőket 24 óra története, egy emberi szívé, a halálos autóbalesettől a pillanatig, amíg dobogni kezd – másvalaki testében. 

A szerző önértelmezése saját könyvéről, angol nyelven.

Olvasói vélemény 

A narrátor „mindent vagy semmit” alapon működő játékba hív minket: a cselekményt annak kibontakozásától kezdve (egy szörfözést követő autóbaleset folyamán Észak-Franciaországban egy alig húszéves fiatalember agyhalott állapotba kerül, az életét gyakorlatilag elveszti, de szervei még felajánlhatóak egy recipiensnek, ha időben beavatkoznak a szakértő orvosok) több perspektívából ismerjük meg, az alternatívák, a relatív és egyenrangú világértelmezések hol szükségszerűségként, hol lehetőségként adódnak, ezáltal olyan szövevényes regénytér jön létre, amely a dosztojevszkiji polifonikus hagyomány csapásvonalán halad, de ez esetben nem zárt eszmék összeütköztetésére, hanem egy hirtelen előállt katasztrófahelyzet mozaikjainak összeilleszhetőségére tekinthetünk rá. A narráció e speciális formája ahhoz a lehetőséghez juttatja az olvasót, ahonnan az orvos és a páciens, a bent és a kint pozíciója egyaránt birtokba vehető. Nincsenek többé elkülönülő határok – ezért is oly szerencsés, hogy a szerző nem kerülte meg a pontos, olykor minuciózus leírásokat, a szakkifejezések (sport- és orvostudomány) használatát, de éppúgy a káromkodásokat, vagy a vérbő, erotikában gazdag leírásokat sem –, hiszen a szituáció szenvtelenségéhez, racionális (orvosi) és gyakran kíméletlen aspektusához, a megoldható és megoldandó problémához, illetőleg, a családi-rokoni-szerelmi szálak révén, az élet még rendben zajló menetéhez, később a katasztrófa személyiséget átalakító erejéhez, az érzelmekben gazdag érintettség klausztrofób állapotához, az emocionális befolyásoltsághoz, az elragadottsághoz és egy ilyen helyzetben – nem félve az ellentmondástól – nagyon is természetesnek nevezhető őrülethez-őrjöngéshez potenciálisan egyszerre, vagyis majdnem párhuzamosan férhetünk hozzá.

A markánsan észlelhető ritmussal rendelkező próza intenzív és precíz, részletekbe bocsátkozó gondolatfutamokkal képes felmutatni a maga természetességében az élet és halál nagy gondolathalmazának, filozófiailag terhelt kérdésköreinek banalitását, legfőképp azzal, hogy a mondatok működése mögött is elsősorban a testi működésre koncentrál, azt képezi le. A fiziológiai funkciókkal párhuzamosan bontakoznak ki a szereplők belső tudattartalmai, néhol közvetlen módon, élőbeszéd formájában, máshol a függő beszédnek, egy-egy intertextuális vendégszövegnek vagy a narrátori szólam beékelődésének eltávolító-kimozdító szerepe egyszerre van, és amikor ezek egybeolvadnak, akkor filmjelenetbe illő heterogenitásnak, a világreprezentáció tarkabarka sokféleségének, szinesztézikus, több érzékterületet érintő egybejátszásának lehetünk szem- és fültanúi, kitapintói.

Idézet

„Virgilio ugyanis azért választotta a szívet, hogy a legmagasabb szintre jusson, arra épített, hogy a szerv fenséges aurájából rá is sugárzik majd valami, mint ahogy azokra a szívsebészekre is sugárzott, akik ettől az érzéstől felvértezve úgy járkáltak a kórházak folyosóján, mint akik vízvezeték-szerelők ugyan, de egyben félistenek is. Merthogy a szív túlmutat saját magán, ezt Virgilio nagyon is jól felfogta. Még ha levitézlett is – a dolgozó izom önmagában már nem képes élőket és holtakat megkülönböztetni egymástól –, neki akkor is ez a test központi szerve, az élet legkegyetlenebb és legfontosabb történéseinek helyszíne, az ő szemében a szív szimbolikus rétegződése szent és sérthetetlen. Sőt mi több, neki mint precíziós műszerésznek és elképesztő képzelőerővel megáldott sebésznek, a szív tartóköve mindazoknak a képzeteknek, amelyek az embert a testéhez, az emberiséghez, a Teremtéshez, az istenekhez kötik, a fiatal sebész maga is elámult, milyen erős kötelék fűzi ezt a szervet a beszédhez, hogyan tér mindig vissza és vissza a nyelvnek azon a bzonyos mágikus metszéspontján, ahol a szó szerinti és az átvitt értelem találkozik, az izom és az érzelem, gyönyörködik a metaforákban és nyelvi alakzatokban, amelyekben a szív mint az élet analógiája jelenik meg, és kedvtelve ismételgeti: a szív elsőként jelenik meg, és utolsóként is távozik."

A kiadvány már e-könyv formájában is megvásárolható erről a linkről. Az e-könyv használati útmutatójáról itt találhattok tájékoztatást. 

mindennapkonyv.hu / Hajnal Dominik

A sorozat további cikkei

1. nap otthon – Bereményi Géza: Magyar Copperfield

2. nap otthon – Lee Child: Sohanapján

3. nap otthon – Angela Petch: A toszkán titok

4. nap otthon – Mechler Anna: Bíborka és a varázsfőzet

5. nap otthon – A Manó Könyvek Klassz!-sorozata

6. nap otthon – Csigó Zita: Morzsaparty - Tudatos konyha - maradékok felhasználásával

7. nap otthon – Hofi megmondja

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér - Reggelire, ebédre, vacsorára