31 világ, 31 történet – A Szeretlek, anya! című könyvről

„Orgona ága, barackfa virága. Öltözzetek új ruhába, Anyák napja hajnalára. Illatosan. Zúgja az erdő, susogja a szellő, Üzenik az ágak, lombok: Légy Te mindig nagyon boldog, Édesanyám!” Azt hiszem, ez a dal ugyanúgy hozzátartozik a gyerekkori anyák napi ünnepségekhez, mint a lila virágok illata, a szeretettel rejtegetett rajzok, melyeket az óvó néni segítségével készítettem.

Elmúlnak a kötelező iskolai megemlékezések, de egy valami nem változik: május első vasárnapján felköszöntjük az anyukánkat, nagymamánkat. Persze már nem rajzzal és ragasztott virágcsokorral, hanem igyekszünk valami emlékezetesebbel megörvendeztetni őket. Egyre nehezebb kreatívnak lenni, mert mi is az, ami ilyenkor eszedbe jut először? Egy szép cserepes virág? Esetleg egy üveg parfüm? Idén törd meg a hagyományt és egy igazán különleges dologgal lepd meg őket, amelyet még évekig emlegetni fognak!

A napokban jelent meg egy könyv, a Szeretlek, anya!, amelynek szerintem minden polcon ott lenne a helye. Először is anyák napi ajándéknak is tökéletes, aztán vihetjük ajándékba, ha a barátnőnkhöz megyünk babalátogatóba. És ha már mindenkinek van, akit szeretünk, akkor érdemes egyet otthonra is beszerezni. Hogy miért? Mert lélegzetelállítóan gyönyörű. Nem túlzok, Quentin Gréban festményeiben el lehet veszni. Mindegy, hogy egy anyuka tibeti vagy az eszkimó, a kép üzenete egyértelmű: vallomás a legszebb dologról a világon, az anyai szeretetről. Ráadásul a gyönyörű képek mellé még 31 magyar szerző gondolatait is tartalmazza ez a könyvecske. Néhol a képekhez lazán kapcsolódó, néhol egyértelműen személyes, máskor általánosabb szövegeket olvashatunk az anyaságról. Ahogy a belga művész képein is különböző nemzetiségű anyák köszönnek vissza különböző korokból, úgy a magyar kiadásban szereplő szerzők névsora is igen vegyes: 31 világ elevenedik meg 31 történetben.

És hogy miről is szólnak pontosan ezek a szövegek? Természetesen a gyermekeink körüli gondolatainkról, kezdve a babavárás izgalmas időszakával, egészen addig a felismerésig, hogy a mi édesanyánk is épp ezeket a boldog pillanatokat élhette át minket hordva a szíve alatt. Természetesen a rózsaszín felhők mellett akad azért félelem, féltés is. Miközben lapozgatjuk a kötetet, akaratlanul is kibukik a jaj, tényleg, ez nekem is hányszor eszembe jutott-típusú gondolat egy-egy történet kapcsán. Szóval a nosztalgikus hangulat miatt is érdemes elmerülni Quentin Gréban világában.

Igazán sokszínű a kötet, mindenkinek más jut eszébe az anyaságról, és máshogy közelíti meg a kérdést. Van olyan, aki gyerekhangot szólaltat meg, és ebből a nézőpontot mesél el valamit, mint például a kötet egyetlen férfija (és  apukája), Lackfi János. De izgalmas színfolt a másik kivétel is, Karafiáth Orsolya, aki még nem édesanya, mégis maradandót alkot egy impresszív festmény kapcsán. A képen egy csókolózó pár szerepel, velük kapcsolatban a fogantatás előtti pillanatokat örökíti meg a költőnő. Vannak, akik a mesékhez nyúlnak, mások a generációs emlékezés történetmondásával csatlakoznak a festményekhez, mint Boldizsár Ildikó, Nádori Lídia vagy Turi Tímea.

Akadnak az anyasággal kapcsolatban nehezebb, néha tragikusabb kérdések is. Ki ne ismerné a de jó lenne öt perc magamra-érzést? A pillanatokra elvágyódást fogalmazza meg a rá jellemző hangon Erdős Virág. A lélek legmélyebb bugyraiba vezet minket a gyászoló anya nevében Péterfy-Novák Éva. Aztán szó lesz minden anya legnagyobb félelméről: hová tűnt el a gyermekem, és ugye nem esik baja, amíg rátalálok? Tóth Krisztina például ezt a témát járja körbe.

Az ismert íróktól nem meglepő, hogy szépen tudnak írni az anyaságról, engem meglepett, hogy más művészeti ágak képviselői is milyen gyönyörűen tudják átadni a gondolataikat, megosztani velünk a legbensőbb érzéseiket. Gondolok itt például Halász Juditra, és az alábbi mondataira:

„Van valami, amit nehéz megfogalmazni, mert már túl sokan kimondták. Egy szó, amire nincs változat. Szeretet. Anyai szeretet. Anya, aki ezt az érzést minden más érzésnél fontosabbnak tartja. Aki minden felelősségérzetével megteremti az élet lehetőségét, ha eldönti, hogy világra hoz.

Anya, aki megvéd minden bajtól, aki megtanít enni, járni, beszélni, nem csak nézni, de látni is, megérteni az embereket, megismerni a világot, a múltat és a jelent is, és megtanít védekezni a bajok ellen... És rátalálni az útra, amelyen érdemes elindulnod, és talán végigmenned is. Aki a Te sikeredet a magáénak is érzi, és boldoggá teszi. Aki fogja a kezed, aki veled megy mindenhová, amíg kell, de mikor eljön az idő – ha fájó szívvel is –, de el tudja engedni, hogy a magad útját járd.”

De kiemelhetném még Ungár Anikót, Koós Rékát és Horváth Lilit is, akikről nem az irodalom jut elsődlegesen eszünkbe. Külön érdekesség, hogy Lili édesanyja, Tordai Teri színésznő is írt a kötetbe. A leginkább színpadról, képernyőről ismert Hadas Krisztina és Krizsó Szilvia vagy Szulák Andrea és Kozma Orsi, Havas Dóra és Farkasházi Réka személyes hangja szívmelengető volt számomra. Kárász Eszter énekesnő sorai pedig nem nélkülözik a zenét sem, ettől különlegesek.

Még annyi mindent tudnék idézni a kötetből, de igazából a csodaszép képekkel lesz igazán tökéletes a hatás. Ez egy különleges album, melynek olvasása során garantáltan részünk lesz megható pillanatokban, néhány elmorzsolt könnycseppben. Lassan itt az anyák napja, gondolj azokra, akikkel megosztanád ezt a nem mindennapi élményt!

 

Az írás először a Líra Könyvklub Magazin 2018/2-es számában jelent meg.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634035022
Megjelenés: 2023-04-12
méret: 330 mm x 240 mm x 12 mm

Turi Tímea

Tovább

Tamás Zsuzsa

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Elmúlnak a kötelező iskolai megemlékezések, de egy valami nem változik: május első vasárnapján felköszöntjük az anyukánkat, nagymamánkat." – A Szeretlek, anya! című könyvről.