Posztmodern újságírás – Péterek a négyzeten

Az újságok nemcsak híreket, beszámolókat, interjúkat közölnek, hanem gyakran a kultúra közvetítői is. Ady, Krúdy és Kosztolányi hírlapírók voltak, miközben a magyar irodalom élvonalába is tartoztak, ám közel egy évszázada a lapokban található szövegek egyre jobban eltávolodtak az irodalomtól. Ma már az újságíró és az író két külön szakma. A zsurnaliszták ritkán jegyeznek szépprózai műveket, ahogy az írók is csak nagy ritkán jelennek meg napilapok, hetilapok hasábjain. A véletlen úgy hozta, hogy a napokban került a könyvesboltokba két olyan könyv is, mely határsértést követ el ezügyben.

Az olvasó országa Esterházy Péter 2003 és 2016 között keletkezett írásait gyűjti egy kötetbe, melyek 'a közelmúlt és a jelen Magyarországáról szólnak a szigorú figyelem soha nem leegyszerűsítő élével és az öröm összetéveszthetetlenül finom sokrétűségével: szellemmel és eleganciával" – olvashatjuk a kötet fülszövegében. A kötetben szereplő publicisztikák, esszék, jegyzetek és beszédek egy ország hétköznapjairól, közös ügyeinkről számolnak be. Hogy mindez efemer, múlékony anyagból készült vagy vegytiszta irodalom, azt nem tudom, és talán nem is az én tisztem eldönteni, de azt igen, hogy nagyon hiányzik az a derűs és hovatovább bölcs hang, ami Esterházy sajátja volt.
Nem eröltetném a párhuzamot, de a derű, a humor és a játékosság az, ami miatt Uj Péter új, Ömbizalompunpa című kötetének írásai Esterházy szövegeivel rokoníthatók. A szerző, akinek nyelvi leleményei – Kelen Károly, korábbi szerkesztője szerint – az egész magyar újságírást megváltoztatták 1995 és 2016 közt, huszonegy éven át írt az egykorvolt Népszabadság Szerda című rovatába. Szövegeit most elővette, leporolta, át- és újra- sőt olykor visszaírta, rendezte. Az így létrejött álenciklopédiát, amelynek szócikkei akutalizálják és összefüggésbe helyezik a szövegeket, tervei szerint két csokorban nyújtja át az „Ezerfejű olvasónak”. Az Ömbizalompunpa a 1995-2005-ös időszak írásait tartalmazza.

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435276
Megjelenés: 2018-04-05
méret: 140 mm x 215 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937458
Megjelenés: 2018-03-29
méret: 124 mm x 23 mm x 183 mm

ESTERHÁZY PÉTER

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Péterek, az Esterházy meg az Uj.