Mit olvassunk májusban? – 12 májusi könyv

Új Jo Nesbø regény, új Rick Riordan történet, sőt a Mesél az erdőnek is új része lesz jelenik meg. A hamarosan megjelenő szórakoztató, gyerek-, szépprózai- és ismeretterjesztő könyvek közül válogattunk.

Lee Child: Nincs mit veszítened

Tíz éve jelent meg magyarul Lee Child Jack Reacher-sorozatának tizenkettedik része, a Nincs mit veszítened. Hamarosan új köntösben, a jelenlegi futó sorozathoz illeszkedő külsővel vehetitek kézbe ezt a regényt, melyben Reacher két coloradói kisváros: Hope a reménység és Despair a kétségbeesés városába vezeti az útja. Csak egy kávéra szeretne beugrani Despair városába, de a helyiek ezt rossz néven veszik. Összeakad négy polgárőrrel, akik fizikai erőszakkal akarnak megszabadulni tőle. Kevés sikerrel. Bíróság elé állítják csavargás vádjával, és kiutasítják a városból. De nem a megfelelő emberbe kötnek bele. Reacher, az örök kíváncsi, nem hagyja annyiban a dolgot, és szövetségesével, a titokzatos Vaughan rendőrnővel nekiáll kideríteni, hogy mi is az a rejtély, amelyet Despairben mindenáron el akarnak titkolni a kívülállók elől. Reacher szembeszáll Despair városával és annak urával, hogy a végén kiderüljön, ki bukik el: az, aki mindent megnyerhet, vagy az, aki semmit sem veszíthet?
 

Jo Nesbø: Macbeth

A világhírű norvég, Jo Nesbø új regénye Shakespeare klasszikusának a parafrázisa, melynek főhőse egy fiatal és tehetséges nyomozó, aki a város bűnbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. A hatalom megszerzése érdekében szörnyű gyilkosságok sora, és ezzel párhuzamosan egy szövevényes nyomozás veszi kezdetét. A krimi és a thriller műfaji határán egyensúlyozó műben a hatalmi harc a végsőkig éleződik és feszül, és fokozatosan borít el mindent a végzetes paranoia.

 

Sabrina Jeffries: Botrányos bajkeverők

Victor Cale élete gyökeres fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy rokonságban áll Lyons hercegével. A férfi hiába próbál beilleszkedni a londoni társaságba, egyre jobban unatkozik a nagy tétlenségben. Így hát örömmel veszi, amikor a Manton Nyomozóiroda megbízásából Edinburghba utazhat, hogy egy gazdag báró leendő menyasszonya után nyomozzon.

Mindez egyszerű feladatnak tűnik, amíg a rejtélyes nőről ki nem derül, hogy valójában Victor felesége, aki tíz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, miután elkészítette a holland királyi ékszerek másolatát, és a tettestársaival ellopta az eredetiket. A férfi azóta sem tudott túljutni ezen az áruláson, és most kapva kap az alkalmon, hogy végre bosszút álljon. A felesége azonban többé már nem az a szelíd, jámbor lány, akinek egykor látta, ráadásul váltig állítja, hogy Victor hagyta el őt, és a férfi tulajdonította el a gyémántokat. Miközben a két fiatal megpróbálja összeilleszteni a múlt darabkáit, a szunnyadó szenvedély újra feléled köztük.

Vajon sikerül megbízniuk egymásban annyira, hogy kézre kerítsék a valódi tetteseket úgy, hogy nekik közben nem esik bántódásuk? És megadatik számukra a lehetőség, hogy együtt új életet kezdjenek?

 

Rick Riordan: A kígyó árnyéka

Percy Jackson-regényei folytán méltán népszerű Rick Riordan A Kane Krónikák legújabb és egyben utolsó kötetében folytatja Carter és Sadie történetét, akik sikertelenül próbálják kordában tartani Apóphiszt, a káosz kígyóját, aki már régóta azon ügyködik, hogy örök sötétségbe borítsa a világot. A Kane testvérek lehetetlennek tűnő feladattal néznek szemben: egyszer és mindenkorra el kell pusztítaniuk a kígyót.
Mindeközben az Élet Házában polgárháborús helyzet uralkodik, az istenek pedig megosztottak, így a brooklyni ház ifjú tanoncainak jóformán segítség nélkül kell szembeszállniuk a káosz erőivel. Egyetlen reményük egy ősi varázslat, ami a kígyó saját árnyékából kovácsol fegyvert, de az mágia már évezredekkel ezelőtt elveszett.
A Kane testvérek kénytelenek egy erős mágus gyilkos kedvű szellemére hagyatkozni, ugyanis csak ő képes megmutatni nekik a kígyó árnyékát... De persze az is lehet, hogy az alvilág bugyrain át egyenesen a halálba vezeti őket?
Megbízhatnak vajon benne? Persze, hogy nem!
A halandó világ sorsa forog kockán.

 

Stefanie Dahlke: Erdei mulatság és más történetek

Szamóckát a kis szamócatündért nem lehet nem szeretni. Kedves, vidám lány, ráadásul csodás barátai is vannak, sőt, ha szükség úgy hozza, szívesen segít másoknak. Például Lilinek, a cinkének különleges bajuszbulit szervez, hogy felvidítsa. A denevérek mulatságos árnyjáték-előadást tartanak az erdőben, de a hangos kacagástól a szamócatündér nem tud aludni, ezért elindul, hogy megtalálja a csendháborítókat. Az öreg Csiga anyó véletlenül elveszíti a varázspálcáját, ami Szamócka kertjéből hatalmas eperdzsungelt varázsol, tekeredő óriásindákkal. Hurrá, lehet csúszdázni! Ám néha a világ legjobb szamócatündérnek is lehet rossz napja szerencsére a barátai mindig tudják, hogy mivel deríthetik jókedvre, és végül mindannyian együtt nevetnek és táncolnak a Szamócáskertben.

 

Tony Wolf: Mesél az erdő az óriásokról

Folytatódik Tony Wolf zseniális Mesél az erdő-sorozata. A törpék után ezúttal az óriásokkal ismerkedhetünk meg. Egy napsütéses reggelen ugyanis a törpék furcsa dübörgésre ébrednek. A hangok egy világjáró óriás közeledő lépteit jelzik, aki azért látogat el a törpék falujába, mert kínzó fogfájás gyötri, és reméli, hogy itt talál valakit, aki segíteni tud rajta.

A Fogdoktor gondos munkájának hála, Rőtszakáll megszabadul a fogfájástól, és szeretné meghálálni a törpék gondoskodását. Közösen elhatározzák, hogy egy nagy gátat építenek, hogy eláraszthassák a földeket vízzel, és rizstermesztésbe kezdhessenek. Az óriás beköltözik egy közeli barlangba, de a varázslótörpe észreveszi, hogy Rőtszakáll szomorú. Kinyitja a Törpék Nagykönyvét, hátha talál valami hasznos tanácsot, ám egy hatalmas titokra bukkan a megsárgult lapok között...

 

Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete
Catherine Millet egy modern képzőművészettel foglalkozó folyóirat, az Art Press főszerkesztője, a geometrikus absztrakció kiváló szakértője. Catherine M. szexuális élete című könyve látszólag azt adja, amit ígér: a szerző hűvös, műkritikus szemmel elemzi saját szerelmi életét, és igyekszik megtalálni a lehető legpontosabb, legigazabb szavakat egy olyan téma leírására, ami sok ezer éve izgatja az alkotókat. Valójában azonban mégis többről van szó.

 

Majgull Alesson: Nem vagyok Miriam

Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél.

A történet a világháborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigány lány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból. Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött...

 

Kiss Noémi: Rongyos ékszerdoboz

A Rongyos ékszerdoboz egy különleges útikönyv: különös helyekkel és a bennük élő figurákkal találkozhatunk a Kárpátoktól, Erdélyen és a Balkánon át a Kaukázusig. A könyvvel Kiss Noémi érzékeny tekintetével láthatjuk Kelet-Európát minden ellentmondásosságával együtt.

Kiss Noémi szenvedélyes utazó, azok a vidékek érdeklik, ahová csak kevesen jutnak el. Riportjaiban Európa peremeiről tudósít, olyan helyszínekről, amelyek valaha kulturális központok voltak, ám mára háttérbe szorultak. A németországi siker után (A Darmstadti Irodalmi Akadémia a művet a hónap könyvévé választotta 2015 júniusában), most magyarul is újra megjelenik a 2009-es útirajz átdolgozott és bővített kiadása.

 

Gyógyító írás

Az elmúlt harminc év során kutatások sokasága igazolta az érzelemkifejező írás testi-lelki egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy ha fájdalmas, nehéz, traumatikus élményeinket a megfelelő időben és módon leírjuk, akkor azok kevésbé fognak nyomasztani bennünket.

Azok az emberek, akik az érzelemkifejező írást gyakorolják, boldogabbnak vallják magukat az írás után, mint előtte, többet nevetnek, a depresszió, a rágódás és az általános szorongás tünetei csökkennek, kapcsolataik minősége javulást mutat, és ritkábban kell orvoshoz fordulniuk. Az írás hatására még a krónikus betegségek is enyhülhetnek. Ahhoz, hogy a gyógyító hatást élvezhessük, nem kell jól írnunk, nem kell képzettnek vagy tehetségesnek lennünk ezen a téren még csak meg sem kell másoknak mutatnunk, amit írtunk. Ezt csakis magunknak és magunkért tesszük, azzal a céllal, hogy megkönnyebbüljünk, és életünk nehéz időszakaiban testileg-lelkileg jobb állapotba kerüljünk.

 

Sir Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról

A Mount Everest meghódítása óta Edmund Hillary neve világszerte fogalom mindazok számára, akik kedvelik a rendkívüli kihívásokat jelentő kalandokat. Ebben a meghökkentően őszinte, fanyar humorral fűszerezett, páratlanul izgalmas könyvben Hillary felidézi élete legmeghatározóbb élményeit. A felfedezések történetében mérföldkővé vált 1953­-as Himalája­ expedíciót követően könyve lapjain útitársául szegődhetünk a föld legegzotikusabb tájain a Déli­-sarktól a Gangeszig.
A Pillantás a csúcsról egy szerény sorból származó új-­zélandi méhész hihetetlen, mégis igaz története, melyből megtudhatjuk, hogyan lett egy álmodozó kamaszból a hegymászás hőse, a királynő lovagja, majd neves közéleti személyiség. Hillary ma is, több mint hatvan évvel az után, hogy Tendzing Norgajjal együtt elsőként lépett az Everest égbenyúló csúcsára, példakép mindazok szemében, akik szeretik a hegymászást, a veszélyes kalandokat, a világszerte hódító extrém sportok embert próbáló kihívásait. Memoárja egy különleges fordulatokban gazdag élet krónikája.

 

Bea Johnson: Zero waste otthon

Bea Johnson nemrég járt hazánkban, most pedig kultikus könyve jelent meg végre magyarul. Az aktivista hosszú utat járt be, míg végül eljutott odaáig, hogy családjának az éves hulladéka elfér egy befőttesüvegben. Ebben a könyvében a fülszöveg tanulsága szerint a hulladékmentes életmód koronázatlan királynője praktikus, kipróbált megoldásokat oszt meg velünk, hogy életünk teljesebb és egészségesebb legyen.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034926
Megjelenés: 2023-03-16
méret: 238 mm x 163 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436587
Megjelenés: 2018-05-25
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932521
Megjelenés: 2018-05-24
méret: 125 mm x 26 mm x 215 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630991964
Megjelenés: 2018-05-18
méret: 210 mm x 140 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634521389
Megjelenés: 2018-05-17
méret: 197 mm x 137 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634521204
Megjelenés: 2018-05-16
méret: 197 mm x 137 mm x 40 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034698
Megjelenés: 2018-05-14
méret: 238 mm x 163 mm x 7 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155281525
Megjelenés: 2018-05-10
méret: 20 mm x 90 mm x 130 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436723
Megjelenés: 2018-05-04
méret: 124 mm x 183 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937182
Megjelenés: 2018-05-04
méret: 200 mm x 125 mm x 50 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634380351
Megjelenés: 2018-05-03
méret: 200 mm x 140 mm x 30 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

12 két hamarosan megjelenő könyv – Májusi megjelenések közül válogattunk.