Mit olvassunk a héten? – Harminckét történet nőkről

Ti éreztétek már, hogy láthatatlanok vagytok, hogy nem vesznek emberszámba, hogy nem tekintenek felnőttnek vagy épp mások kívánnak rendelkezni a testetekkel? Cecelia Ahern legújabb kötetében, az Üvöltésben harminc hihetetlen, nőkről szóló történetet gyűjtött össze. Novellái szószerint hihetetlenek, mert a társadalom abszurditását egy-egy végtelenül groteszk helyzeten keresztül beszélik el. Mind rendkívül erős felütéssel indulnak, ráadásul olvasmányosak és gördülékenyek is. Az írásokat olvasva egyszerre borzongunk, nevetünk és ismerünk rá azokra a problémákra, melyekkel egy nőnek ma nap mint nap meg kell küzdenie.

Épp ezért felszabadító ezeket a könyvet olvasni, ugyanis egyrészt segít abban, hogy felismerjük, nem természetes az, ahogy gondolkodunk, másrészt tudatosítja, hogy ezeket a mechanizmusokat a nők és a férfiak együtt hozzák létre, ezért mi is tudunk rajtuk változtatni. Így történhet meg, hogy az a nő, akit skatulyába zárnak, az addig mocorog és rugdossa a falakat, míg végül kiszabadul, és így képes az a nő is, akit majdnem felfal elevenen a bűntudat, végre visszatérni a saját életébe.

Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése című könyve kapcsán már számtalan cikk jelent meg, de magáról a regényről kevesebb szó esett. Pedig érdemes olvasni a könyvet, mert a maga nemében egyedülálló. A könyv – ahogy a címe is utal rá – tulajdonképpen egy fejlődésregény, melyben nyomonkövethetjük a főhős, a tinédzser Cameron Post identitásválságát és valamiféleképpen önmagára találását is. Danforth érzékenyen fordul minden szereplője felé. Talán a  melegségről, homoszexualitásról ma már könnyebben beszélünk. Például a műben a szerző a negatív karaktereket is próbálja árnyalni, bemutatja motivációikat, megértésük által pedig közelebb is hozza a két oldalt.

A címszereplőt pedig még közelebbről látjuk, az írónő szinte kifordítva tárja elénk a lelkét, így értesülünk minden apró, finom rezdüléséről, változásáról, és legbensőbb folyamatairól. Ez a csodálatosan alapos és empatikus írói módszer teszi egészen különlegessé a könyvet, nem pedig az, hogy bemutatja, mennyire szörnyű lehetett a 90-es évek elején egy keresztény átnevelőtábor az Egyesül Államokban – hisz azt magunktól is el tudjuk képzelni.

Kevés romantikusabb helyszín van, mint egy világítótorony, ám Lucy Strange második regényében hiába játszódik a cselekmény egy része egy világítótoronyban, mégsem nevezhető habkönnyű lányregénynek. Főszereplője  egy kiskamasz lány, cselekménye pedig a második világháború kirobbanása és az angliai csata idején játszódik.

Miközben a német bombázók zaja tartja rettegésben a brit lakosságot, a tengerparti falucska világítótornyában cseperedő Petra a háború eseményei, a legendák, a valóság, és a képzelet közt próbál eligazodni, miközben lassan összetörik az őt védelmező, megtörhetetlennek tűnő idill. Szabotázs akciók miatt német származású édesanyjára terelődik a gyanú, ezért internáló táborba zárják, ráadásul, amikor édesapja – és titokban nővére – is útra kel, hogy kivegye a részét a háborúból, teljesen magára marad.
A krimiszerűen izgalmas és fordulatos regény felelősségvállalásról, felcseperedésről, szeretetről, családról és megbocsátásról, valamint a gyerekek sokszor a felnőtteket is meghazudtoló bátorságáról szól. Felemelő olvasmány, amit nemcsak kiskamaszoknak, hanem korosztálytól függetlenül minden olvasónak ajánlunk.

H. Nagy Ilka

Fotók: pixabay.com