Milyen az illatos irodalom? – Ayu Utami: Saman

Ayu Utami tabudöntögető regényében a világ legnépesebb iszlám országában, Indonéziában felnőtt négy nő sorsát kísérhetjük figyelemmel. A folyamatot, ahogy megszabadulnak társadalmi kötöttségeiktől, és szexuális ébredésük történetét követheted végig. Egy átalakuló világot látunk, a női emancipáció (Európából olvasva nagyon megkésettnek tűnő) XX. század végi kibomlását.

Ayu Utami többszörösen díjazott indonéz írónő, forgatókönyvíró, újságíró. Az indonéz katonai rezsim alatt újságíróként tevékenykedett és a sajtó szabadságáért küzdött. Egyik alapítója volt az Alliance of Independent Journalists nevezetű szervezetnek, amelyet a rezsim később betiltott. Első regénye, a Saman néhány nappal Suharto elnök lemondása előtt jelent meg. Bestseller lett, majd az akkori szabadságért és politikai változásért harcoló indonéz mozgalom egyik jelképe. Utami az indonéz feminista próza, az úgynevezett illatos irodalom legemblematikusabb képviselője.
A Saman akkor született, amikor Utami neve azon újságírók fekete listáján szerepelt, akik a még frissen megalakult Alliance of Independent Jurnalists nevű szervezethez tartoztak, és a sajtószabadságért küzdöttek. Négy középosztálybéli, városi nő történeteit meséli el, akik iskolás koruk óta barátok, Samanhoz, az egykori katolikus papból lett aktivistához különböző szálak fűzik őket. A fiatal férfit üldözőbe veszi a katonai rezsim, a négy nő pedig segítségére siet.

Yasmin, Cok, Sakuntalá és Laila sajátos szabadságharcot vívnak, a helyüket keresik, és ezt a küzdelmet egy titokzatos hős, a korábban katolikus papként szolgált emberi jogi aktivista, Saman ösztönzi, segíti, irányítja. A női öntudatra ébredés regénye ez a könyv, a személyes drámák krónikája, a test felfedezésének könyve. Miközben a drámai csúcsponthoz a Suharto-diktatúra utolsó hetei, az eszkalálódó és egyre véresebb diáklázadások, vagyis a nagyon hirtelen átalakuló Indonézia társadalmi krízise adja a hátteret.

A regény hazájában rengeteg díjat nyert és több mint százezer példányban adták el, mielőtt világhódító útjára indult.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937496
Megjelenés: 2018-04-10
méret: 124 mm x 23 mm x 183 mm

Ayu Utami

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-03-29 10:33:44

A miheztartás végett – Görög Ibolya új könyvéről

Tovább
MINDENNAPI
2018-04-03 11:51:30

6 szórakoztató regény, amit el kell olvasnod – Áprilisi (könyv)kivirágzás 3. rész

Tovább
HÍREK
2018-04-17 12:00:06

20+1 könyv, amiért kimegyünk a Könyvfesztiválra

Tovább

Megjelent az indonéz sajtószabadság élharcosának könyve, a Saman!



Hozzászólás írása: