Könyves naplók, naptárak 2019-re!

Az év vége közeledtével sorra jelennek meg a boltokban a 2019-es határidőnaplók. Mi is körbe néztünk a piacon, és négy olyan különleges könyves kiadványt ajánlunk nektek, amelyekkel nem valószínű, hogy találkoztok szupermarketekben vagy írószer boltokban.

Immár negyedik alkalommal lát napvilágot változó tartalommal, ám változatlan minőségben a Magvető Kiadó notesze. Az ezúttal elegáns mélykék színben pompázó, zsebformátumú, keményfeldeles Magvető notesz továbbra is kellemesen belesimul a kézbe, és elfér a legkisebb kézitáskában vagy zakózsebben is.
Tud mindent, amit egy határidőnaplónak tudnia kell, ezen túl pedig számtalan lista is található benne. Ezeken a kiadó szerzőiről és azok legutóbbi könyvéről, a Magvető összes 2018-as kiadványáról, valamint a 2018-as év legsikeresebb Magvetős könyveiről tájékozódhatunk. Továbbá kapunk egy listát, melyen az legtöbb irodalmi folyóirat, Líra könyvesbolt, valamint számos antikvárium, könyvtár és múzeum címe és elérhetősége szerepel.

A notesz vásárlóinak 2017-ben és 2018-ban Esterházy Péter volt az útitársa, ám 2019-es kiadványban a szerkesztők visszatértek a 2016-os koncepcióhoz, így a jövő évi naptárban Magvetős szerzőktől olvashatunk verseket, idézeteket és szövégrészeket, melyeket Pintér József az adott könyv borítóját idéző grafikái egészítenek ki. A Magvető notesz a szépirodalom kedvelő olvasók határidőnaplója.

 

 

 

Már évek óta hű társa Paulo Coelho rajongóinak az író Catalina Estradával közös naptára, mely a 2019-es évre Utak címmel jelent meg. A brazil szerző szövegei és kolumbiai művésznő szemkápráztató képei gyönyörűen illeszkednek egymáshoz. Az ízlésesen tördelt, szellős, harmonikus könyv naptárként, de naplóként is használható. A hónapokat mindig egy-egy oldalpár vezeti be, melyeken egy színes, részletgazdag kép dominál, ami szemlélődésre, böngészésre csábít, valamint olvasható egy-egy idézet is Coelho valamelyik regényéből. A hét napjai két oldalpáron helyezkednek el,  így minden napon bőségesen jut hely a jegyzetelésre is, és minden oldalpárra jut egy idézet a szerzőtől.

Inspiráló, csodaszép kiadvány, nem csak rajongóknak.

 

 

 

Százhatvan éves hagyományt éleszt fel az Athenaeum Kiadó, amikor közreadja a 2019-es évre szóló Nagy Képes Kalendáriumát. A kiadvány csak november végén jelenik meg, így még nem vehettük kézbe, de mindenképpen ajánljuk figyelmetekbe, ugyanis a színes nyomású kiadvány steampunk arculattal jelenik meg, ami már önmagában unikum, ráadásul a benne található olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezető olvasmány szerzője pedig Vámos Miklós.
A kalendárium korlátozott példányban készül, és könyvesbolti forgalomba csak az előrendeléseken felül megmaradó példányokat adja a Kiadó, ezért akiknek tetszik a koncepció, azoknak azt javasoljuk, mielőbb rendeljék elő!

Utolsóként pedig Kamenyiczki Nóra pszichológus önismereti határidőnaplóját, az Élettervezőt ajánljuk figyelmetekbe, mely egy kicsit kilóg a sorból. Bár a kiadvány tavaly Karácsonyra jelent meg, még mindig aktuális, ugyanis az Élettervező öröknaptár, ezért bármikor elkezdhető, nem köthető egyetlen évhez sem.

A kiadvány, miközben követi a hagyományos határidőnapló struktúrát, ugyanakkor segít abban, hogy hétköznapjaid jobban szervezd és a hosszú távú céljaid elérd. A szerző (akivel interjúnkat itt találjátok) a hónapokat egy-egy témakörhöz rendelte, a naptárban pedig kérdéseket, gyakorlatokat írt, melyek abban segítik olvasójukat, hogy tudatosabb életet élhessen. Ha úgy érzed, hogy itt az idő a változásra, akkor ez a kiadvány neked szól!

 

H. Nagy Ilka

 

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437690
Megjelenés: 2018-09-10
méret: 88 mm x 138 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937601
Megjelenés: 2018-07-02
méret: 136 mm x 23 mm x 208 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783036
Megjelenés: 2017-11-07
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Magvető notesz, Coelho naptár, Élettervező és az Athenaeum Nagy Képes Kalendáriuma.