Ilyen a magyar film
Százhúsz év filmtörténetét tekinti át – a 19. század végétől a Saul fiáig – a filmek iránt érdeklődő mai generációnak készült Magyar film 1.0 című kézikönyv.Gelencsér Gábor könyve szemléletes tipográfiával, színes fejlécekkel vezeti be az olvasót a magyar mozgókép történetébe. Az áttekintés 1896-tól indul, amikor a millenniumi ünnepségeken készült felvételek már megörökítették Ferenc József látogatását is, ám a gyakorlatlan operatőr véletlenül „levágta” az uralkodó fejét. Tíz történeti korra bontva tárgyalja a magyar filmet a kezdetektől napjainkig. A korszakolás a bevett kánont és a kronológiát követi. A történeti szálat tárgyaló főszövegbe mintegy linkekként ékelődnek bele az alfejezetek, amelyek a társadalmi, gyártási körülményeket, a stílusokat és műfajokat, a rendezőket és színészeket, valamint az intézményeket és helyszíneket mutatják be.
Míg a némafilmkorszak burleszkje még egyaránt volt népszerű és tartották esztétikailag is értékesnek, a filmtörténetben mára a magas kultúra és a tömegkultúra kettévált. A magyar film történetében ez a kettéválás különösen élesre sikeredett. A némafilmkorszak alkotásai döntő részben elvesztek, de szerencsére a hangosfilmkorszak kezdetétől, 1931-től nagyjából megvannak. 1945-ig a populáris, szórakoztató jellegű filmgyártás dominál, ezt követően viszont egy művészi vagy szerzői és politikai, ideológiai, társadalmi jelentésben értelmezhető a film. Néha a két pólus szembe is került egymással, egyebek mellett a kritika és a néző értékelésében: amit a kritika szeretett, azt a nézők nem szerették, és fordítva. Ez a viszony a hatvanas években sem volt már derűs, de a hetvenes-nyolcvanas évektől kissé el is mérgesedett.
A filmtörténeti áttekintés végpontja Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmje, melynek sikere a magyar mozgóképtörténet egyik „kegyelmi pillanata” volt. Magyarországon és a világban is nagyon sokan megnézték, a kritika igen nagyra értékelte, és a legrangosabb filmfesztiválok is elismerték.
FORRÁS: MTI
Fotó: rtl.hu
Megjelenés: 2017-05-30
méret: 14 mm x 142 mm x 197 mm