Hat könyv, amiből tanulhatsz valamit

A könyvek, amellett, hogy szórakoztatnak, megríkatnak vagy megnevettetnek, tanítanak is. Ezúttal hat olyan kiadványra szeretnénk felhívni a figyelmeteket, melyek a múltunkról, a jelenükről és a jövőnkről mesélnek. Témájukat tekintve érintik a történelem, politika, filmművészet és tudomány tárgykörét, mégis áttételesen rólunk, nekünk szólnak.

Kevesen tudják, hogy a Konyhafőnök és a Hagyjál főzni! című televíziós műsorokból ismert Vajda Pierre eredeti foglalkozása filmrendező. Ennek ismeretében talán nem meglepő, hogy nemrég egy vaskos könyvet adott ki Ripityom címen, melyben Jávor Pál életét meséli el, aki nemcsak a magyar filmtörténet egyik megkerülhetetlen csillaga volt, hanem maga is szerette a jó ételeket, italokat, nőket: egyszóval az életet.
A kiadványt a fülszövegben a kiadó regényként jellemzi, de talán az egyszerű életrajz kifejezőbb lenne, ugyanis a Ripityomban nincsenek dialógusok, nincsenek fiktív betétek, csak ami megtörtént. Vajda Pierre gondos kutatást végzett, és a összegyűjtött dokumentumok nyomán írta meg izgalmas, olvasmányos kötetét. Miközben a vidéki színházakból a filmvászonig, majd az USA-ba tartó útján elkíséri, a szerző folyamatosan rákérdez, hogy ki is volt valójában Jávor? És ha választ nem is kaphatunk, de a filmek sármőrjénél egy jóval árnyaltabb portré azért a kötet utolsó oldalaira összeáll. (A könyvből itt olvashattok részeletet.)

 


Jávor Pál a Ripityom című dalt énekeli.


Wisinger István Neumann Jánost tartja az egyik legjelentősebb magyar származású tudósnak, legalábbis az Egy elme az örökkévalóságnak című műve tükrében így tűnik. Nem alaptalanul gondolhatja ezt a népszerű újságíró, író, mert bár Neumannt elsősorban a számítógép atyjaként ismerjük, jelentős eredményeket ért el többek közt kvantummechanika terén, sőt ő alapozta meg a játékelmélet közgazdasági összefüggéseit is, és ő volt az, aki elvégezte a legfontosabb számításokat az atombomba elkészítéséhez. Mindössze ötvennégy évet élt, tudományos eredményeit a szakemberek mégis Galilei, Newton és Einstein életművéhez hasonlítják. Wisinger könyvéből kiderül, hogy az okos kifejezés az ő esetében új értelmet nyert.

Az Egy elme az örökkévalóságnak A Nobel-díjas kémhez hasonlóan regényes életrajz, melyben elképzelt, de lehetséges jelenetek és az életrajz elemei keverednek. Oldalain megelevendik Neumann karaktere, és nemcsak a híres tudóst láthatjuk, hanem felsejlik az ember portréja is.

A feminizmus fogalmát számtalan félreértés övezi. Ugyanis, ma már nem létezik vegytiszta esszeciája ennek a fogalomnak. Sokféle feminizmus van, és ezeket foglalja össze az Egy feminista nem jár rózsaszínben – és egyéb hazugságok. A könyvet egy fiatal angol újságíró állította össze, melyben aktivisták és olyan nemzetközi sztárok szólalnak meg mint Kiera Knightley vagy a Bridget Jones naplójának szerzője, Helen Fielding. A magyar változat különlegessége, hogy neves hazai személyiségek véleményét is megtaláljátok benne. Izgalmas olvasmány fiataloknak és felnőtteknek, férfiaknak és nőknek egyaránt.

 

Görgey Artúr születésnapját ünnepli 1910 körül az ország, archív filmhíradó részlet.

 

A Szépmíves Kiadó egy igazi könyvkülönlegességgel jelnetkezett a karácsonyi könyvvásárra. A Görgeyben ugyanis az író dédunoka Görgey Gábor emlékezik világosi fegyverletétel miatt közismert ősére, Görgey Artúrra. Lapjain megtaláljuk a vitatott elődről szóló dráma mindeddig kiadatlan szövegét, valamint tíz írást a személyes tárgyakról és a Görgey Artúr-hagyaték egyéb relikviáiról és dokumentumairól, természetesen képek és korabeli fotók kíséretében. A könyvből megtudhatjuk, hogy a szabadságharc bukása után miért épp Görgey lett a nemzet bűnbakja. Ő önként vállalta ezt a szerepet, hordta a terhet kilencvenkilenc esztendős koráig, miközben hadvezéri kvalitásáról megfeledkeztek, pedig a dicsőséges téli és tavaszi hadjárat nélkül az ügy már jóval korábban elbukott volna.

Hercsel Adél Láthatatlan pokol című könyvéből bántalmazott nők történeteit ismerhetjük meg. A riportkönyvben egykori áldozatok őszinte vallomásait olvashatjuk, akiknek a történeteiből nem csupán az derül ki, hogy mi is a bántalmazás valójában, hogyan bontakozik ki és miként rombolja az embert, ezek az élettörténetek azt is bizonyítják, hogy a bántalmazás traumáját túl lehet élni, és ha rengeteg küzdelem árán is, de testben és lélekben megerősödve idővel igenis lehet teljes és kiegyensúlyozott életet élni.

Holch Gábor könyvét olvasva arra döbbenthetünk rá, hogy milyen keveset is tudunk a világról, mennyire szűk a perspektívánk, ugyanis az, amit a legtöbbünk észlel a világból, jóval kevesebb annál, amit egy világpolgár, jelen esetben a kötet diplomata-tanácsadó szerzője lát. Az Ez a város egy távoli bolygó távoli városok hétköznapjaiba, ünnepeibe és konfliktusaiba enged bepillantást. Történeteiben felbukkannak kalandozó Ázsia-kutatók, egykori kínai vörösgárdisták, ötcsillagos hajszában élő üzletemberek, hindu vallásos ünnepre és hongkongi utcai tüntetésre készülődő városlakók is. Őszintén vall a mindenhová és sehová sem tartozás különös súlytalanságáról is. Arról, hogy mit jelent magyar világpolgárként hazánkra az ázsiai metropoliszok fényévnyi távolából visszatekinteni.

 

HP


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783364
Megjelenés: 2018-10-17
méret: 150 mm x 210 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662638
Megjelenés: 2018-10-16
méret: 125 mm x 183 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634035602
Megjelenés: 2018-10-12
méret: 124 mm x 183 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938301
Megjelenés: 2018-10-10
méret: 200 mm x 125 mm x 50 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938295
Megjelenés: 2018-09-18
méret: 124 mm x 25 mm x 183 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936796
Megjelenés: 2018-09-11
méret: 125 mm x 30 mm x 200 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Történelem, politika, filmművészet és tudomány – Hat könyv, amiből tanulhatsz valamit.