Elfeledett arisztokraták újrafelfedezése

Bánffy Miklós Erdély (és persze Magyarország) egyik meghatározó figurája volt a 20. század elején, komoly életúttal: a legnagyobb birtokkal rendelkező család sarja volt országgyűlési képviselő, főispán, külügyminiszter, IV. Károly király koronázási ceremóniájáért felelős kormánybiztos, emellett díszlet- és jelmeztervező, drámaíró, a művészeti élet egyik fő szervezője. Tőle most három könyvet is megjelentet a Szépmíves Könyvek.

Az egyik az 1932-es Emlékeimből újrakiadása, gazdagon ellátva jegyzetekkel és fotókkal. Bánffy a koronázástól az őszirózsás forradalom bukásáig meséli el saját nézőpontjából a történteket, remek nyelvezettel megírva. A Huszonöt év című memoár pedig csak a rendszerváltás után jelenhetett meg először, hiszen Bánffy hamar nemkívánatossá vált második világháború után, elszegényedve, nagybetegen halt meg 1950-ben, nézőpontja finoman szólva „nem volt aktuális” – és most ezt is frissítve, jegyzetekkel bővítve adja kezünkbe a kiadó: a gróf úr az 1920 és 1945 közötti történéseket meséli el. És még egy különleges csemegét is tartogatnak nekünk, szintén Bánffytól, akinek 1902-ben jelent meg egy tanulmánykönyve, a magyar „politikai közgazdaságtan” egyik remek dokumentuma, A külkereskedelmi politika eszközei. Van egy másik, híres történelmi családból származó gróf is, Batthyány Tivadar, akinek Beszámolóm című könyve szintén emlékirat, és az első világháború előtti időszakkal indít, s a trianoni békediktátummal zárul. Végül Gali Máté friss tanulmánykönyve került a kezembe, ami a „márványarcú miniszterről”, Berzeviczy Albertről szól, aki a kiegyezéstől kezdve egészen a Horthy-korszakig meghatározó politikus volt, elsősorban mint kultuszminiszter. (A „márványarcú” gúnynevet a mindig érzelemmentes arckifejezése miatt aggatták rá a kortársak.)  Azt gondolom, hogy ezeknek a könyveknek minden, a 20. század magyar történelme iránt érdeklődő olvasó polcán ott a helye!  

 

Á. I.


A cikk eredetileg a Líra Könyvklub magazin 2017/5-ös számában jelent meg.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662393
Megjelenés: 2017-09-29
méret: 188 mm x 133 mm x 27 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662409
Megjelenés: 2017-09-29
méret: 188 mm x 131 mm x 24 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662416
Megjelenés: 2017-09-29
méret: 188 mm x 131 mm x 29 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Frissítve, jegyzetekkel bővítve adja kezünkbe a kiadó Bánffy Miklós három könyvét