Nemcsak a lányok olvasnak – könyvek iskolás fiúknak

Sokan úgy gondolják, hogy az olvasás lányos dolog, ezért aztán ahogy a fiúk kinövik az óvodáskort, nem adnak a kezükbe könyvet, csak focilabdát és kontrollert vagy legfeljebb ismeretterjesztő könyveket. Pedig vannak történetek, melyek a fiúk képzeletét is megmozgatják. Most két magyar szerző iskolás fiúknak szóló kötetét ajánljuk a figyelmetekbe.

Bogáti Péter ifjúsági regénye az Ágasvári csata egy számháború történetét meséli el rendkívül szórakoztató stílusban. A székesfehérvári Vörösmarty Gimnázium népszerű diákjai, nevezetesen a Búvár Kund őrs tagjai, akiket A Hóvirág másodkormányosa jelenti című kötetből már ismerhettek, ezúttal a Mátrába mennek táborozni. Egyszer csak eltűnik a csapat zászlója, ám hamarosan kiderül, hogy a közeli Petőfi táborból érkező, magukat eltévedt diákoknak álcázó fiúk rabolták el. Megindul az ágasvári csata, az izgalmas számháború a zászló visszaszerzéséért! A fergeteges humorral megírt vidám kalandregény a mai gyerekek számára is különleges olvasmányélmény lehet. Régi kedvencek című sorozatát a Manó Könyvek azzal a céllal indította útjára, hogy gyerekkorunk remek könyvei kicsit új köntösben legalább akkora élményt jelenthessenek a mai gyerekeknek és ifjú olvasóknak, mint nekünk jelentettek sok-sok évvel ezelőtt.

A Buda és Vince-sorozat legújabb kötetében, a Mindig igazam van!-ban a két fiú az első közös év nehézségei után, köszönhetően a nyári tábornak is, nagyon jó barátok lettek. Azonban szeptemberben úgy tűnik, mindenki csak a saját igazát hajtogatja. Tanárok, szülők és bizony Buda és Vince is.
Az epizódokból építkező történetek olyan problémákat járnak körül, melyeket a legtöbb alsós srác jól ismert. A főhösökkel így könnyen tudnak azonosulni. Baár Tünde sokéves pedagógusélményeit is beleszőtte a gyerekek történeteibe, melyeket lánya, Bakos Barbara illusztrált.
Természetesen, ahogy nincs férfi- és nőirodalom, úgy a könyvek többsége is egyszerűen csak gyerekeknek szólnak, így ha lányod van, az ő kezébe is nyugodt szívvel adhatod ezeket a történeteket. Hiszen A Pál utcai fiúkért egykor én is ugyanúgy izgultam, mint fiú osztálytársaim.

 

H. Nagy Ilka


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634035077
Megjelenés: 2018-06-01
méret: 200 mm x 141 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034520
Megjelenés: 2018-05-10
méret: 238 mm x 163 mm x 9 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Olvasni nagyon is fiús dolog!