„Nem korlátaink vannak, hanem bennünk rejlő lehetőségek” – interjú Kertész Edinával

Óriási siker határokon innen és túl Elene Favilli és Francesca Cavallo könyve, az Esti mesék lázadó lányoknak. Könyvhétre két hasonló könyv is megjelent magyar szerzőktől, melyekben magyar nőkről, asszonyokról olvashatunk (Móra Kiadótól a Magyar mesék lázadó lányoknak, illetve a Bookline-tól az 50 elszánt magyar nő). Olvastad ezeket a könyveket?

Az utóbbi két könyv A lány, aki orvos akart lenni című könyvvel egy időben jött ki, a Könyvhétre, és élvezettel lapozgattam őket. Az, hogy egyszerre ennyi könyv jelenik meg bátor és erős női hősökről, azt jelzi, hogy a nemzetközi trend végre eljutott a magyar gyerekirodalomba is, aminek nagyon örülök. Ráadásul színes, élvezetes, a gyerekek számára is érdekes formában, képekkel és vagány szöveggel.

Mit gondolsz a nevelés során, akár az intézményekben, akár otthon, hogyan lehet felkészíteni, segíteni a kislányokat abban, hogy álljanak ki önmagukért, ha megkülönböztetés éri őket a nemük miatt, azon túl, hogy könyveket olvassuk velük, és azokról beszélgetünk?

Az elsődleges forrás, amiből a gyerekek is építik magukat, az a szülői minta. Tehát ha a szülők partnerként kezelik egymást és őt is, akkor a gyerek is érzi, hogy helye van a világban, és ki fog állni magáért. Az otthoni mintán túl a könyvek arra jók, hogy kinyissanak egy új világot, és persze, akár az iskolában is lehet beszélgetni a témáról a könyvek kapcsán. Sok-sok fontos kérdést vetnek fel, mint például lehet-e egy kislányból mérnök, pilóta vagy orvos? Ma már persze azonnal rávágjuk, hogy igen, de a korlátok sokszor belül vannak, azokat kell először lebontani.

Sajnos számtalan előítélet, elgondolás él még, mely meghatározza, hogy mit és hogy kellene tennie egy nőnek. Te hogy látod a nők helyzetét ma a 21. század elején?

Sokszor érvelnek azzal, hogy nem értik, miért küzdenek a nők, hiszen már mindent elértek. És persze, tényleg nem adják hazánkban férjhez a 14 éves lányokat, mint más országokban, lehet jogosítványuk és elvileg megválaszthatják azt, milyen szakmát választanak. Én viszont folyton kérdéseket teszek fel. A kormányban, a cégek felsővezetésében hány nő van? Hányféle sztereotípia vonatkozik arra, hogy a nők nem tudnak vezetni, megírni egy szoftvert vagy focizni? Miért felülreprezentált a számuk az ún. gondoskodó, alulfizetett szakmákban? A nők hány százalékát éri verbális vagy fizikai erőszak, hogyan befolyásolja a munkaerőpiaci helyzetüket a gyerekvállalás? A háztartás, gyereknevelés és idősgondozás terhe milyen súllyal hárul kizárólag rájuk? Fenntarthatnak-e önálló egzisztenciát gyerekvállalás után vagy gazdaságilag függeni fognak a párjuktól, ami eltorzítja a párkapcsolatukat? Ha válaszolunk ezekre a kérdésekre, látjuk, hogy bőven van még mit tenni. Egyébként optimista vagyok ezen a téren, és úgy érzem, hogy a most következő generációk már sokkal nyitottabban állnak ezekhez a kérdésekhez. Az azelőtt férfiasnak tartott szakmákban is egyre több a nő, és sok női vezető van. Nagyon drukkolok a nőknek és a férfiaknak, hogy egyenlően, partneri viszonyban élhessenek együtt, meggyőződésem, hogy a családok is csak úgy tudnak boldogan élni.

Olvastad Kertész Erzsébet remek, Vilma doktorkisasszony című regényét? Milyen további forrásokból dolgoztál még?

Igen, már gyerekkoromban olvastam, de erre akkor döbbentem rá, mikor most, a kutatáshoz újra beszereztem. Továbbá szerencsére elérhető Hugonnai Vilma önéletrajza is, amiben nagyon érzékletesen ír az életéről, kiemelve azokat az akadályokat, amiket át kellett lépnie. És volt olyan szerencsém, hogy beszélgethettem első férjének leszármazottjával, sőt, a házába is ellátogathattam, ahol élete utolsó harmadában élt. Nagyon nagy élmény volt, és hálás voltam a családi fényképekért, történetekért.

Gyerekeknek ismeretterjesztő könyvet írni nem könnyű. A szerzőnek pontosan kell ismernie a korosztályt, akikhez szól, hogy tudja mekkora az az ismeretanyag az, ami még érthető és érdekes számukra. Ráadásul nyelvet is kell találnia, mely nemcsak érthető, de élvezetes is. Te hogy találtad meg a kényes egyensúlyt? Segítették a munkád tesztolvasók?

A szöveg határidőre készült, így nemigen volt időm tesztelgetni. De nem is éreztem nehéznek a feladatot. Egyszerűen azokat a részleteket emeltem ki jobban, amik engem is érdekeltek. Például, amikor Vilma, miután Zürichben elvégezte az orvosi egyetemet, és dolgozott is egy neves orvos mellett, hazatérve nem dolgozhat orvosként, csupán szülésznőként. Ekkor két hétig szégyenében ki sem mozdult a lakásból. Ezt az önéletrajzában írja, és nagyon emberinek éreztem, amivel a gyerekek is tudnak azonosulni.

Maros Krisztinával most dolgoztál először együtt. Te választottad őt vagy a kiadó? Mennyire szóltál bele a munkájába? Volt koncepciód, vagy ő alakította ki azt?

A kiadó kérte fel Maros Krisztinát, és nagyon boldoggá tett a választás. Tudtam róla, hogy nagyon profin, kiválóan dolgozik, de hogy ennyire, az csak akkor derült ki számomra, mikor a könyv készült. Bár próbáltam egy kicsit segíteni a kutatásban, a rajzokhoz szükséges adatgyűjtés nagy részét ő végezte. Elment az Orvostörténeti Múzeumba, hogy megnézze, milyenek voltak a korabeli orvosi eszközök, kiderítette, hogy nézett ki az akkori orvosi fityula és így tovább. A képek pedig káprázatosak lettek. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok Krisztina munkájáról beszélni, aki ráadásul egy nagyszerű ember is, okos és vicces.

Számomra a könyv nemcsak a női emancipációról szólt, hanem a szorgalomról és a kitartásról. Hugonnai Vilma életútja ebből a szempontból példaértékű. Szerinted miért fontosak az álmok, az akár elérhetetlen célok? Szerinted a szülőknek szembesíteniük kell a gyerekeket a „rideg valósággal”, vagy inkább biztatniuk és engedni, támogatni, amikor csalódások érik?

Szerintem nincs rideg valóság. Ha ismerjük magunkat, ha felfedezzük, mi az a szuperképesség, ami bennünk lapul – mert biztos vagyok benne, hogy mindenkiben van ilyen –, akkor már nagy baj nem lehet. Van, aki kutyát szeretne tenyészteni, másvalaki jó úszásban. Az a gyerek, aki folyton játszik a gépén, lehet, hogy szoftverfejlsztő lesz. Van, aki arra vágyik, hogy hajókat javítson, más meg inkább régiségekkel szeretne foglalkozni. Van, aki már tízévesen tudja, hogy csillagász lesz. Olyan is van, hogy valaki harmincöt évesen jön rá, hogy akváriumokat akar berendezni. Nem korlátaink vannak, hanem bennünk rejlő lehetőségek, és nem csak egy, hanem több is. Ebben persze segíthet a szülő – megtalálni azt, amiben a gyerek a legjobb, azt a dolgot, amit örömmel csinál, és támogatni, hogy kibontsa ezt magában.

A könyv egy sorozat része, várhatók tőled még további művek, melyek elődinkről: rendkívüli asszonyokról, férfiakról szólnak?

Igen, mindenképpen szeretném folytatni a sorozatot, és már van is néhány ötletem, hogy kiről szóljon a következő kötet.

Hományi Péter