Mikor teremt a képzelet

A napokban jelent meg Tóth Krisztina Zseblámpás mesék című könyve, mi pedig a kislányommal azonnal olvasni kezdtük. Alig tudtuk letenni, pedig muszáj lett volna...

Éppen a nagymamát mentünk meglátogatni, és a hosszú buszozás alatt olvastam belőle, közben remekül szórakoztunk mind a ketten. A bajok akkor kezdődtek, mikor észrevettem, hogy már közel vagyunk a megállóhoz ahol le kellene szállnunk, de még van két oldal Cincur, a lámpaegér meséjéből. Rimánkodva kért, hogy fejezzem be, ezért pár mondatot a történet végéről kénytelen voltam elcsalni, nehogy túlmenjünk.

A Zseblámpás mesék azért működnek ilyen jól, mert a jelenségeket, illetve magát a környezetet, mely körbeveszi a kisgyereket, egy másik, mágikus dimenzióval egészítik ki. Hiszen egészen más úgy megállni reggel a sarkon, hogy tudjuk, egy kisegér váltott pirosra a jelzőlámpában, vagy kinyitni a fagyasztót, miközben a benne nyaraló hóemberre gondolunk, és a metró is sokkal izgalmasabb hellyé változik, ha utazás közben elképzeljük, hogy milyen lehet az ott élő óriás százlábúak élete.
Tóth Krisztina nagy kedvvel mesél. Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak remek ötletein, és az azokból kikerekedő történeteken. A család apró hóemberének a meséje, pedig akár egy saját mini hóember elkészítésére is inspirálhatja a játékos kedvű családokat.

A kötetben öt, nem túl hosszú, de közben nem is túl rövid önálló történet olvasható. A négy évesek szerintem már simán megértik. Egyedül talán a két metróban játszódó mese könnyebben átélhető, megélhető a budapesti gyerekek számára, mint vidéki társaiknak.
Eddig nem írtam róla, pedig nem hagyhatom szó nélkül, Timkó Bíbor egész oldalt kitöltő, részletgazdag, színes képeit, melyek gyönyörűek, hívogatók. Érdemes ellátogatni a művésznő oldalára, ahol ingyen letölthetitek a lámpaegér papírmakettjének elkészítéséhez szükséges „szabásmintát”.

A Zseblámpás mesék remek könyv, ezért el is határoztam, beszélek a Mikulással, lepjen meg minket Tóth Krisztina másik, idén megjelent mesekönyvével a Felhőmesékkel. Ha elhozza, ígérem, megírom nektek, hogy milyen.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436150
Megjelenés: 2017-11-07
méret: 210 mm x 240 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435160
Megjelenés: 2017-03-31
méret: 210 mm x 240 mm

Tóth Krisztina

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2018-09-26 08:57:44

Rangos francia díjra jelölték Dragomán Györgyöt

Tovább

Mesés világmagyarázatok, amit nemcsak a kicsik fognak élvezni