Mese, aminek nincs tanulsága

Dániel András 2013-ban indította útjára Kuflik-sorozatát, mely megállíthatatlanul tört utat egészen a gyerekek és szüleik szívéig. Pár hete jelent meg a hetedik kötet, Kuflik a láthatatlan réten címmel, és a napokban került moziba Egy kupac kufli címen.

Aki még nem hallott volna róluk, azoknak tudniuk kell, hogy a kuflik olyan apró kifli, kukac, hurka azaz kufli alakú lények, akik ugrálva közlekednek és leginkább lustálkodni szeretnek. Összesen heten vannak, és nemcsak a színük, hanem a jellemük is más és más. A Elhagyatott Réten élnek és állandóan újabb és újabb vicces kalandokba keverednek. Az első részt itt a youtube-on nézhetitek meg.

A film alapvetően követi a könyvek történetét, továbbá vizuális eszközökkel és különleges hangeffektekkel adja vissza azoknak humorát. A mozit a Kedd Animációs Stúdió készítette, akik 13 millió forintos támogatást nyertek rá a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. A mesélő Scherer Péter, kitűnő választás volt, ő kölcsönzi hangját az összes szereplőnek, zseniálisan, sőt még a főcímdalban is rappel. A 71 perces mesét az alkotók a kisiskolásoknak szánják, de ahogy a könyvek esetében, mind az ovisoknak, mind a felnőtteknek remek szórakozást nyújthat. A varázsgombák titkaiba bevezető részt itt nézhetitek meg.

A film tegnap óta látható a mozikban, de tévésorozatként is láthatóak lesznek majd az egyes részek. Az alkotók összesen ötvennégy epizódot terveznek, így egy-két évig biztosan nem maradunk kuflik nélkül.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634103059
Megjelenés: 2017-08-08
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155291999
Megjelenés: 2013-12-31
méret: 230 mm x 155 mm x 10 mm

Dániel András

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Minden jó, ha jó a kufli – tényleg