Csúcsszuper érzés

Rövid interjút készítettek a Manó Könyvek munkatársai Balázsy Pannával, a Szandra és a 3.b-sorozat szerzőjével, abból az apropóból, hogy a napokban jelent meg a sorozat utolsó része: a Csúcsszuper. Az írónő a folytatásról, az olvasókról és a kedvenc jelenetéről mesélt.

Szandra végre elvégezte a 3. osztályt, a hatodik részben, a Csúcsszuperben irigykedve olvassuk nyári kalandjait. Mindent megírtál, amit szerettél volna, ha megtörténik a főhősöddel?

Igen, mindent megírtam, ami megtörténhetett vele egy iskolaév alatt, még akkor is, ha ezt két és fél év alatt tettem. Gyűjtöm a kalandokat, mert sose lehet tudni, hogy az időközben felcseperedett, idősebb Szandra mikor kívánkozik visszatérni :)

 

Sok iskolába hívnak, találkozol számtalan olvasóval. Volt olyan, hogy elmondták, kiderül, hogy segíteni is tudott a könyv? Gondolok itt a víz-projektre, hajléktalankérdésre, nagyszülő elvesztésére vagy félelem-feldolgozásra.

Számos iskolában vetélkedőt rendeztek a Csuromvíz víz-projekt kapcsán, néha hirtelen én sem tudtam a helyes választ a kérdésekre, olyan részletességgel elemezték a könyv tartalmát. A gyerekek és a tanárok is fontosnak tartják, hogy a Szandra-sorozat több olyan érzékeny társadalmi problémával foglalkozik, mint a hajléktalanság, a válás, egy rokon elvesztése. Leginkább mégis azt emelném ki, hogy nagyon sok szülő megírja nekem, hogy Szandra története az első, amit kézbe vett a gyermeke, és elindult a rendszeres olvasás izgalmas útján. Az író-olvasó találkozókon nagyon szeretem, hogy a gyerekek hangosan olvasnak, nem félnek tőle, még akkor sem, ha nem megy teljesen flottul. Többen utána azt mondták, folytatni fogják a hangos felolvasást, mert az sokat segít abban, hogy szebben olvassanak.

 

Melyik a kedvenc jeleneted a hat részből?

Több kedvenc jelenetem is van, az egyik az ovis esküvő, amikor Szandrát feleségül veszi első szerelme. Nagyon szeretem a nyári kalandokat, Dédi ondolált haját és a bagolylevest is. Valójában mindegyik könyv a szívem csücske :)

Manó Könyvek


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034162
Megjelenés: 2017-11-03
méret: 145 mm x 215 mm x 13 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634033134
Megjelenés: 2017-04-19
méret: 215 mm x 145 mm x 12 mm

Balázsy Panna

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„mindent megírtam, ami megtörténhetett vele egy iskolaév alatt”