Bori után itt vannak Jakab történetei

Izgalmas és ötletes Jakab-történetek jelentek meg január végén és február elején a Manó Könyvek gondozásában, csak most kicsit fiúsabb szemszögből mesélnek el konkrét témában sztorikat. A kis mesekönyvekről azt kell tudni, hogy valahol a szórakoztató, a foglalkoztató és az ismeretterjesztő könyvek határán mozognak, és a Bori-történetek mintájára – a kinyitható ablakok ötlete révén – további akciót és humort csempésznek be a szülők és a gyermekek közös időtöltésébe, ami elsősorban a kép és a szöveg együttes értelmezését jelentheti.

Bevezetés

Tanulás és szórakozás egyidőben. Peter Friedl illusztrációi révén ezek a történetek egyrészt általános formát öltenek, másrészt az emberalakok és az ábrák látványos térelhelyezése révén egy színes és magával ragadó világot teremtenek az olvasói képzelőerő mankójaként. A könyveket gyakorlatilag 18 hónapos kortól ajánlják a gyerkőcöknek, és azt kell mondani, hogy létrehozott karaktereikben abszolút hitelesen ragadja meg Sandra Grimm és Nele Bronser a kicsik korosztályát, akik még javarészt ismerkednek a világgal.

 

Sandra Grimm: Jakab és a húsvéti nyuszi

A könyv fülszövege

„Már csak hármat kell aludni, és itt a húsvét! Jakab már izgatottan várja. De ugye biztosan jön a nyuszi?

 

Hasznos tippek szülőknek

1. Vajon tényleg létezik a húsvéti nyúl? Hát persze. Találják ki a saját történetüket: hol lakhat? Vannak-e segítői? Hogy tudja elvinni mindenkinek a tojásokat? Írjanak saját, családi húsváti nyulas történetet! A gyerekük biztosan újra meg újra szívesen meghallgatja majd.

2. A húsvét nemcsak a tojáskeresésről szól, hanem az öröm és a megújulás ünnepe is. Minden ekkor kezd nőni és virágozni, ilyenkor születnek az állatkölykök. Ez a család és az élet ünnepe. Tegye a gyermekét ennek az élménynek a részesévé! Aki úgy érzi, mesélhet Jézusról és a keresztényi szeretetről is. Minél idősebb a gyermek, annál többet lehet mesélni nekli az ünnep vallási hátteréről.

3. Barkácsoljanak együtt, és díszítsék fel együtt a lakást! Hagyják, hogy a gyermekük a saját elképzelései szerint ékesítse fel a szobáját! Különleges élmény lehet húsvét táján egy állatkerti látogatás, egy séta a parkban vagy egy botanikus kertben.

 

Nele Bauser: Jakab cumija

A könyv fülszövege

„Jakab nagyon szereti a színes cumiját, de sokszor bizony hosszan kell keresgélnie, mire sikerül megtalálnia. Vajon cumi nélkül is boldogul?

 

Hasznos tippek szülőknek

1. A cumi biztonságot és vigaszt nyújt, és segít a kisgyerekeknek, hogy meg tudjanak nyugodni, és könnyebben el tudjanak aludni. Ezért aztán a cumiról való leszoktatás nagy elővigyázatosságot igényel. Győződjenek meg róla, hogy a gyerekük már készen áll erre! Kiegyensúlyozott? Vagy van más nagy változás is az életében, amivel meg kell birkóznia?

2. Sokat segít, ha beszélgetünk a kérdésről, de ügyelni kell arra, hogy ne nyomasszuk a gyereket. A legtöbb gyereknek sokat segít, ha azt érzi, ő maga hozta meg a döntést, hogy megválik a cumijától.

3. Keressenek alternatív megoldásokat! Vannak gyerekek, akiknek elég, ha látják egy velük egyidős társuk példáját. Másoknak a kitűzött jutalom segít, de vannak olyanok is, akiket az nyugtat meg, ha különleges ceremóniával búcsúzhatnak el a cumijuktól. 

4. Ahhoz, hogy a gyerekek fogai és állkapcsa megfelelően fejlődhessenek, fontos, hogy a cumizást – csakúgy, mint az ujjszopást és a cumisüveg használatát – a mihamarabb abbahagyja a gyerek.

 

Sandra Grimm: Jakab Borit keresi

A könyv fülszövege

„Végre itt a nyári szünet! Jakab Anyával, Apával és Borival nyaralni indul. Mindenhol rengeteg a látni- és felfedeznivaló: a benzinkútnál, a kempingben, az állatkertben és az aquaparkban is. Jakab ezernyi klassz dolgot lát. Te is látod őket? Ráadásul Bori folyton eltűnik. Segítesz Jakabnak megtalálni?

 

Vélemény

Miközben a nyári vakáció tökéletes alkalom a világ széleskörű megismerésére, Bori, Jakab és szüleik közös kirándulásán szembeötlő, hogy a kistestvér folyton szem elől téveszti a nővérét, aki nyüzsög, és ez nagyon vicces szituációkat eredményez, így Jakabnak nélküle kell felfedeznie a világot.

 

 

mindennapkonyv.hu / Hajnal Dominik


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634037514
Megjelenés: 2020-02-05
méret: 180 mm x 180 mm x 10 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634037521
Megjelenés: 2020-02-05
méret: 180 mm x 180 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634037651
Megjelenés: 2020-01-30
méret: 300 mm x 220 mm x 15 mm

Sandra Grimm

Tovább

Nele Bauser

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A szeretetre méltó mesékkel hangolódhatunk ünnepre, régi szokások elhagyására vagy épp szünidei szórakozásra is.