Mese az boldogságról – Erwin Moser: A macskakirály születésnapja

Moser mesevilágában legtöbbször a kép és a szöveg elválaszthatatlan egymástól. Rajzai nem hivalkodók vagy tolakodók, ugyanakkor részletgazdagok és egyediek. Vonzzák a szemet, és gyakran látom, és egy-egy képét hosszan el lehet nézegetni. Történetei zömében rövid állatmesék, melyek pár perc alatt el- illetve felolvashatók. Hősei antropomorf állatok, egerek, macskák, medvék, akiknek történeteit olvasva egy-egy kalandját ismerhetjük meg. Ezek a mesék is visszafogottak, ugyanakkor nagyon finomak. Legtöbbjüknek a hagyományos értelemben nincs is tanulsága, csupán elbeszélnek egy eseménysort, melyek erős atmoszférájukkal, szürreális, álomszerű világukkal, ugyanakkor nagyon is hétköznapi ábrázolásmódjukkal hatnak, és óhatatlanul stimulálják a gyerek – és szerintem a felnőttek – képzeletét. Tömörek, melankólikusak és egyszerre nagyon ismerősek és nagyon szokatlanok.

Moser nem gügyög, hanem őszintén beszél a gyerekeknek barátságról, hiúságról, vágyakozásról és bátorságról. Titka talán mindössze ennyi, illetve az a csöndes szomorúság, jobb szó híján nevezzük melankóliának, ami minden munkáját áthatja. Ám ez egy boldog melankólia, ami talán azzal rokon, amit életbölcsességnek szoktunk nevezni, és ami talán – de lehet, hogy ez már szükségtelen túlmagyarázás a részemről – épp életigenléséből, a szenvedés, mint az élet szükséges velejárójának elfogadásából fakad.

A macskakirály születésnapja – szemben Moser korábban magyar nyelven napvilágot látott műveivel – hosszú történet, meseregény, és bár az én nagycsoportos kislányomat lekötötte, mikor olvastam neki, sőt izgatottan várta a folytatásokat, azt hiszem, elsősorban azért nagyobbaknak, kisiskolásoknak (és persze hat év felett minden más korosztálynak) szól. Jó alternatíva lehet például azoknak, akik már túl vannak a Rumini-könyveken, de hirtelen nem találnak megfelelő olvasmányt.

A történetet nem szeretném elmesélni, mert kifejezetten szórakoztató, mégis dióhéjban a következő: Macskaország királya, Morci boldogtalan, és láthatóan nem tud semminek sem örülni. Egyedül a hét lakat alatt őrzött kincseskamrája vidítja fel. Közeledik a születésnapja, és az alattvalói szeretnék méltóképp megünnepelni őt, de a király megvalósíthatatlannak tűnő kívánságokkal áll elő. Szerencsére udvari fodrászának, Lajosnak helyén van az esze és a szíve is. Vezetésével valamint a feltaláló Oszkár, a pékek és a szomszédos Egérország nagykövete segítségével megpróbálnak ezeknek eleget tenni. Aztán persze minden másképpen alakul...

A macskakirály születésnapja kalandregény, ám tétje nem egy kincs megszerzése, egy ország, ne adj' Isten a világ megmentése, hanem tulajdonképp a főszereplő boldogsága. Moser azt tanítja meg olvasóinak, hogy ne keverjük az igazi boldogságot a látszattal, mert a boldogság belülről fakad, azaz bennünk van, csak arra kell rájönnünk, hogy hogyan hozzuk ki magunkból. És hogy Moser mennyire nem hazudik a gyerekeknek, és nem szépíti a valóságot, arra legyen példa az, hogy a könyv számos szereplőjéről kívétel nélkül kiderül a történet egy-egy pontján, hogy esendő és gyarló, ettől függetlenül mégis képes nagyszerű és önzetlen tettekre.

Moser nagyon emberi, mély empatiával megírt könyve az egyik legkiválóbb meseregény, amit valaha olvastam. Ott a helye a polcomon az olyan remekművek mellett, mint A kis herceg vagy és ahogy korábbi műveit, úgy ezt a kötetét is jó szívvel ajánlom szülőknek, gyerekeknek, iskolásoknak, gimnazistáknak, egyetemistáknak, dolgozóknak és munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak, egyszóval mindenkinek!

Hományi Péter