„végülis az ember olyan amilyen”

Végülis

Végülis egyre kilátástalanabb ügy a szebb jövő felé sandítani
végülis kivilágosodik és látni a föld ragyás arcát
és hogy egyedül az ingatag értékek bizonyulnak állhatatosnak
nevezetesen az ágy az asztal a szék
és a legendákban csak a manikűrözött kamaszlányok hisznek
végülis az erkölcsi érzék az idő absztrakt dombjain bömböl
egy olyan világban mely fogat mos és ravaszul fogalmaz
és szeretőinek klasszikus vonítását fölveszi az ágy alá rejtett magnóra
és megnézi a Colosseumot és Buchenwaldot a Krímet és a Côte d’Azur-t
végülis a jövő ha lesz ugyanolyan lesz mint a múlt
csak kényelmesebb és hatékonyabb gépeket üzemeltet
és még ravaszabb szerkezetekkel tömi tele az ipari kiállításokat
és tökéletesen elkápráztatja a kételkedést a haladás kétségbevonhatatlan tényeivel
végülis minden nagy eszme nevében berúgnak egy kertkaput
kizavarják a férfiakat meg a gyerekeket az udvarra
és addig rugdalják az asszonyt míg abba nem hagyja a sikítozást
végülis a célnak mindig az eszköz a gyilkosa
és a szerencse mindig a förtelmek ráadása
végülis az ember olyan amilyen
és jövője olyan amilyen ő.
epe és méz a kozmikus salátában
végülis minden számítás eredménye nulla
végülis minden nulla egy újabb számítás kezdete
mert akit rögeszme kormányoz mint ösztön a madarakat
az mindig hazatalál a szabadság fészkére
és röhögnivaló következetességgel újjáépíti
hogy romokban találja másnap reggel
végülis háborús csillagon élünk és kezünk minden ránca egy-egy vércsatorna
és aki arcunkba bámul a szíve elfacsarodik
mert eleven tükörből visszanéz rá
az ösztönös jóakarat