Nádasdy Ádám: Önként és dalolva

Nádasdy Ádám: Önként és dalolva

A félelemig nem merészkedett soha,

bár álmodott olyat, hogy nincs rajta ruha,

ez félelmetes volt, de szerencsére álom.

Kinézett messzire, túl az egész családon,

homályosan akarta, hogy érte jöjjenek,

hogy felnőtt legyen úgy, hogy maradjon gyerek,

jöjjön valaki kintről, föntről, messziről,

akinek ő majd önként, sőt dalolva bedől,

és mindenből kilép. De közben ezer szállal

kötözte magát egybe a renddel, a családdal,

övvel jó szűkre húzta a mozgásterét,

a súlyos tartalmaknak csak a külsejét

akarta nézegetni, dörzsölni, rágni, fogni.

Rájött, hogy félni fél. Nagyon. Meg tudta szokni.

Fotó: Oláh Gergely Máté