„Képviselőnő munkaruhában” – Bognár Péter verse

Talán legritkábban a humor fogalmát kapcsoljuk a magyar költészethez, pedig mindig is jelen volt, és a kortárs magyar lírában egyre hangsúlyosabban jelen van. Elég csak Parti Nagy Lajos, Garaczi László és Varró Dani költészetére gondolni.

Nincs ez másképp Bognár Péter esetében sem. Új, A fényes rend című kötete a szerző „előszava” szerint nem más, mint egy gyermekkori, töredékben maradt János vitéz-átirat. A könyv infantilis gyerekbeszélője mindennapjai apró-cseprő ügyeit tárja elénk, melyeket a „János vitéz történetének” egy-egy sora és naiv erotikus fantáziák törnek meg. Az első ránézésre dilettánsnak tűnő versek természetesen a költő rafinált teremtményei. A gyermekkor, a nyolcvanas évek végének tornaterem- és menzaszagú hétköznapjainak groteszk tükörképeiként vibrálnak a sorok mögött, miközben a szerző időről időre kikacsint ránk, hogy ugye, értjük a tréfát.

A „Képviselőnő munkaruhában” című verset ajánljuk a kötetből, mely egy óda a vetkőzős golyóstollakhoz. Az idősebbek talán még emlékeznek ezekre az időkre, a fiatalabbak pedig nézzék meg az alábbi videót, és mindent érteni fognak.

„Képviselőnő munkaruhában”

Ha ez a kép egy olyan toll lenne

akkor így, vagyis hogy föntről kezdve,

akkor megfordítanám a tollat,
ő meg halkan levetkőzne, hogy vagy?
és én fogalmazást írnék vele,

őt követném, ő vezetne, gyere,
nem baj, hogy újra kell írnod megint,

ugyan, még csak nyolcadszorra, legyint,

Mátyás király… és rábíznám magam,
rá a légzésem, minden szavam,
Mátyás király egyszer álruhában…

és így tovább, és haladnék, bátran,

néha megállnék pihenni közbe,

visszafordítanám, felöltözne,

és megint fordítanám lassan,

ezek a mellei, itt a has van,

vagyis haladnék, és ez a lényeg,

miről írjak, mi érdekel téged?

Lazíts a szív kantárján,

habár kitartasz agyban,

lazíts a szív kantárján --

és a szóló halkan:

Ha reggel felkelek, és nézlek téged,

mindegyik képen, igen, látom, érzed,

hogy én itt vagyok, és várok rád, és kérdezem,

hogy egyetlenem, édesem:

hogy merre villan fogad, fénylik melled,

amikor fotóznak, és te megemelled,

hogy merre hajlik nyakad, hátad fényes íve,

karod, hasad milyen ívet ír le,

mióta megcsinálták ezt a könyvet,

mióta megtaláltuk, és hát könnyebb…

mert ez csak így jó

(szól a szív, a bíró).

Lazíts a szív kantárján,

habár kitartasz bárhol,

lazíts a szív kantárján --

s úgy táncolj, de táncolj, táncolj!

Lazíts a szív kantárján,

habár kitartasz agyban,

lazíts a szív kantárján --

és a szóló halkan:

Ha este lefekszem, és nézlek téged,
és elképzellek, persze, hogyne, félek,
mert én úgy érzem, hogy most, ha végre látnálak,

mert már így is a fullánkod, a vágy áthat:

hogy akkor végem lenne, és nem bírnék magammal,

és tényleg odabújnék hozzád azzal,

hogy tebenned van valamiféle olyasféle kisugárzás,

ami mint a szentség vagy az áldás:

ahogyan fekszem, és szétárad bennem,
és egy kicsit végre nem kell lennem…
mert ez csak így jó
(szól a szív a bíró).

Lazíts a szív kantárján,

habár kitartasz bárhol,

lazíts a szív kantárján --

s úgy táncolj, de táncolj, táncolj!

Lazíts a szív kantárján,

habár kitartasz agyban,

lazíts a szív kantárján --

és a szóló halkan:

Hogyha óra közben nézlek téged,

valahogy úgy érzem, hogy végre, élek,

hogy bár megint jött a Nagymiki a szünetben,

hát elbújtam… de ügyetlen…