József Attila és a humor – Költészet Napja 2018

József Attila születésnapján április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. Az iskolában a legtöbbször a pszichés betegsége mellett súlyos, kozmikus, filozofikus versei kapcsán hallunk róla, pedig a humor sem volt idegen tőle. A magyar költészet ünnepnapján ezért egy könnyed, ironikus hangvételű verssel emlékezünk meg a legnagyobb magyar költőről.

A cipő

 

Költő vett föl, pici lábán
  egy ilyen tapos,
két megtörött, szelid orcám
  azért bánatos.

 

Fény deszkázhat, ég füstölhet.
  Lekvár lesz a sár?
Neki mindegy. Füzőmből meg
  kanócot csinál.

 

Sziszeghetek, ügyet se vet
  rám, a marcona.
Kiadhatom a lelkemet, -
  ennek nincs hona.

 

S ha szívemet künn az uccán
  elébe teszem,
elpirul ugyan, de aztán
  döfköd mérgesen.

 

Nyelvem néha rája öltöm;
  visszanéz csunyán
s ő is, az én morcos költőm
  nyelvét ölti rám.

 

Volt fényes és szép életem.
  Hordott egy huszár
s váltogatott, a hűtelen.
  Ennek vége már.

 

Ne tartott vón ilyen árra,
  vetett volna ki
Észak homályló havára
  dérrel porlani,

 

vagy Dél izzadt erdejében
  tigris tépne szét,
vagy gyík fülelné belőlem
  az éj gyors neszét,

 

vagy egy éjjel hordanának
  szét a termeszek, -
vagy tengeri zöld homálynak,
  ahol elleszek

 

virágállatok közt csendben,
  mint cipő-virág,
mig belepnek puha testtel
  iszamos csigák.

 

Oh, sudarán fa lombjának,
  szagolna maki,
vagy csak mocsári gólyának
  vetett volna ki!

 

Az is befüzne kigyóval,
  szállana velem,
lassút lépne s állva tollal
  fedné egy felem.

 

Rab vagyok a költő lábán,
  két éve tapos,
két megtörött, szelid orcám
  azért bánatos.

 

1932


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631434323
Megjelenés: 2016-10-24
méret: 125 mm x 197 mm

JÓZSEF ATTILA

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Nyelvem néha rája öltöm; / visszanéz csunyán / s ő is, az én morcos költőm / nyelvét ölti rám.” – József Attila: A cipő