Janus-arcú volt Pannonius?

Janus Pannonius klasszikus versformákat használt, ennek megfelelően elegáns disztichonban szól „Orsolya likáról”, melynek tágasságára az antik mitológiából is alig talál párhuzamot, illetve az örök problémáról, hogy „Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?”

ISMÉT ORSOLYA MINDZSÓJÁRÓL

Mint amilyen magasan nyúlik föl az égbe Olympus,

   kétszer olyan mélység nyílik öledben elém.

Ekkora barlangot nem ugatna be Cerberus, és nem

   foghatná be kilenc ággal a Styx vize sem.

Váltani testvérét nem húzná semmi ki Castort,

   s Alcidest sem erő, s ének a Tráciait.

Hogyha a Főisten, ki felülről szórja a három-

   csúcsú s cyklopsok-verte tüzes nyilakat,

ismeri ezt a lyukat, nyilván a gigászokat ebbe

   szórja, ahogy Coeust és Iapetust is ide.

És ha Apolló ismeri már, Tityust ide zárja:

   újra-növő máját tépje a saskeselyű.

Plutó is szivesen látná itt annak az ötven-

   torkú kígyónak tátogató fejeit.

Ám, ha az összes szörny itt egybeszaladna is, órjás

   mindzsód félig sem lenne velük, kicsikém.

AD EANDEM

Quantus ad aethereum, coeli suspectus, Olympum,

   In praeceps tantum bis tibi vulva patet.

Hujus non toto, sentirem Cerberon, antro,

   Non Stygis hanc obeant flumina tota novem.

Haud illinc, Castor fraterna morte, redisset,

   Virtute Alcides, carmine Threïcius.

Si sciat hoc rector Superum, qui jactat ab alto,

   Facta Pyracmonia, tela trisulca, manu,

Hac et Aloïdas geminos demergat abysso,

   Huc pariter Coeum trudat et Iäpetum.

Si Parnasiacae, sciat hoc, Deus incola, Cirrhae

   Vulture rodendum, porrigat hic, Tityon.

Nec quinquagenis immanem faucibus hydram,

   Ipse alio, Pluton mallet hiare, loco.

Omnia sed quamvis concurrant monstra, nequibunt

   Dimidia cunnum, parte replere, tuum.

KÉP: 01

SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS

Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?

   - ennek a jámbor nép így magyarázza okát:

akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket

   gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.

Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,

   s mellyel az emberi faj újrateremti magát.

Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,

   más-másfélékké tette az embereket.

Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,

   s tette a másik lény lába közé e csomót.

Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,

   és e csomó folyton visszakivánja helyét.

QUAESTIO ARDUA ET DIFFICILIS

Cur penem cunnus, cur contra mentula cunnum

   Appetat, haec, vulgo iudice, causa facit:

Cum primos homines uda ex tellure Prometheus

   Confinxit, geminum non variavit opus.

Membra nec apposuit duplicem dirimentia sexum,

   Unde novum posset se reparare genus.

Mox cum non aliter naturae iura manerent,

   Discrevit propriis, corpora bina, notis.

Quippe puellari raptam de pectine carnem,

   Alterius mediis fixit in ingvinibus.

Inde suam partem semper locus ille requirit,

   Inde suum semper pars petit illa locum.

Választásunk nem véletlenül esett Janus Pannoniusra. A költőnek kedden szobrot avattak a padovai egyetemen, a Maldura-palota kertjében. A Padovában felállított műalkotást a Magyar Pen Club felkérésére készítette a Milánóban élő magyar szobrász, Oláh Arré Éva.

A derékban elvágott figura egy kis Bibliával a kezében ábrázolja Janus Pannoniust. A fenti versek ismeretében kissé álszent módon, hiszen a költő padovai tanuló éveit minden bizonnyal elsősorban nem a Szentírás tanulmányozásával töltötte az idejét. Személye a kultúrák találkozásának és szintézisének is szimbóluma, hiszen egészen egyedülálló természetességgel mozgott kultúrák és nyelvek – magyar, klasszikus és egyházi latin, ógörög, olasz – között.

A költő Janus Pannonius helyet kapott az intézmény negyven híres külföldi diákját felsorakoztató Negyvenek Csarnokában, akárcsak egy másik magyar humanista, Zsámboki János (Johannes Sambucus) és Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király is.