Hevesi Judit: Vezeklés

Hevesi Judit második verseskötetében tekintetünk a párkapcsolat utáni űr viszonyvilágára esik, amelyben az én és a te, a jelenlét és a hiány pillanatnyi jelentése képlékeny és bizonytalan. A versek olykor tárgyszerűségükben dokumentálják a másik hiányát, illetve azt, hogy ez a hiátus miképpen alakítja újra az én azonosságát. Az érzelmesség és az irónia Hevesi lírájában egymás mellett van, egyik a másikból merít erőt. A kötet többszólamú, ellensúly gyanánt olyan állatversek kerültek a kötetbe, amelyek valóban megtörtént, újságokban megjelent, a sajtó nyelvéből átírt példázatok, és amelyek egyszerre mutatják meg az állatok antropomorf mivoltát és emberi kapcsolataink hol animális, hol bestiális rétegeit. Az alább olvasható Vezeklés című vers ez utóbbiak közé tartozik.

Vezeklés

Több mint két évtizede vándorol a Csendes-óceánban,
hangja egyik fajtársáéhoz sem hasonlítható.
A cet minden ősszel és tél végén
átszeli az óceán teljes északi részét,
magányos vonulását tengeralattjárókat követő
hidrofonok segítségével figyelik.

A társtalan bálna 52 hertz körüli frekvencián énekel,
bár hangja az utóbbi években kicsit mélyül,
ez valószínűleg öregedésének köszönhető.
Az összes többi bálnacsoport a 10-től 40 hertzig
terjedő frekvenciatartományt használja, az emberi fül
érzékelésének alsó frekvenciahatára 20 hertz körül mozog.
Egy-egy ének hossza 10 és 30 másodperc,
a cetek énekének oka a mai napig nem ismert.
Hogy az 52 hertzes, kivételes bálna éneke
és vonulási útvonala is eltér társaitól, mégis,
minden évben, a világ több pontján észlelték,
azt mutatja, az állat jól van,
csak épp nagyon magányos lehet.