Halasi Zoltán: Etna

Az európai irodalom tele van Olaszországról szóló leírásokkal, szövegekkel. Halasi Zoltán nem törődve Vas Istvánnal és Szerb Antallal Balla Italia című kötetében egy nyolcvanas évekbeli nászút történetét írja meg. A versekben felsejlik a költő és szerelmének, N.-nek portréja, ugyanakkor azokban nemcsak ez a személyes szál található, hanem sűrűn és töményen jelen van a korszak történelme, a kultúra és a művészet. Az Etna című versben épp egy természeti jelenség, a Etna adja a vers apropóját. A vers első felében a tűzhányó leírását találjuk, míg a második felében ezt a képet az utazókra vetíti, és általa mutatja meg kettejük kapcsolatát.

Etna
(A pillanat)

A pillanat burokban jön világra,
saját nehézkedése ellenében,
szökőkút tolja ki, hő, feltörekvő,

görcsös feláramlás, fa, tűzfolyamként,
izzó virágkehely, fölötte táncol
a gázzal-gőzzel töltött pingponglabda,

ezt-azt a voltakból magába olvaszt,
emelgeti a véglegesség kérgét,
átszakítja, dugóként felröpíti,

és megmutatkozik a füstoszlopban,
mindenható, mindenre kapható dzsinn,
igazi lehetőség-tűzijáték,

hogy aláhullva lávaáradattal
terítse be nyomban a megelőzőt,
vagy hamuként szóródjon szét a szélben.

Ez olyan, mintha akkor írtam volna;
hallom a hangom, mintha felolvasnám,
a szavak aurája elmosódik,

egyenként tűnnek el a kimondáskor,
mintha épületbontás törmeléke
zuhogna le egy csőben vad robajjal,

aprítódna tovább a kényes ízlés
törő pofái közt, hogy aláhullva
az ítélet rostélyán zötykölődjön;

olyan, mintha N. átható ﬁgyelme,
aggodalma és tanácstalansága
egyszerre öntené futószalagról

valami meddőhányóra, amit hall,
és keverné be, hátha mégis érték,
kötőanyagnak utunk alapjába.