Balaskó Ákos: Győzelem

Győzelem

Nagyobb házba költöztünk, miután elültek a harcok.

Nagybátyám, akinél apa után éltünk, és aki

– elmondása szerint – mindig a jó oldalon állt,

talált egy megüresedett házat, a frontzónától pár sarokra.

Árnyas mellékutca, néhány gellernyom az semmi,

három szoba, penészparketta,

képkeretek a falon, poros mosatlan.

Két szoba, merő szálkákra vágott ágyak, asztalok,

semmi se maradjon bárkié.

A harmadikig már nem jutottak el,

látszott, úgy tört be ide a félelem,

hogy még az iránytalan dühöt is fékezésre bírta.

A harmadik szoba a konyhából nyílt, egykori cselédszállás,

épp valami, egyik vége egy kétajtós szekrény ruhákkal,

a másik beszőtt ablakrés, közötte pamlag.

Ez lett az én szobám.

Anyám átnézte a rongyokat, a szebbeket felvettük mi,

anyám nem hagy veszni semmit, nem olyan, mint ezek voltak,

a többit rongynak használta, jók lesznek évekig, annyi van.

A harmadik napon lett újra áram, a negyediken ismét folyt a víz.

Hetek alatt szoktuk csak meg a tapétákból gőzölgő izzadságszagot,

hónapok alatt vált unalmassá az ólmos rettegés utóérzete annyira,

hogy átrendezzük a harmadik szobát.

Eltoltuk a szekrényt, mögötte a padló felett alig

valami repedés indult, mint egy vallomás.

Kötőanyaghiánytól felfakadt törésvonal, milyen szép is ez.

Kibontogattam a repedést, azóta csak nőkhöz nyúltam így,

finoman porló anyag, többszörösen bontott tégla,

az egyik mozdul, nyirkos túloldal, ujjbegybe szaladó szálkacsúcs.

A mindenkori tükrök foncsorhidege.

Alig értem ki a fürdőszobába lemosni a poros vért,

nagybátyám kalapáccsal szemmagasságban,

– mi tagadás, a finom dolgokhoz mindig is értett –

a negyedik csapásra túl is futott az álfalon.

Ahogy a szilánkok a földre értek a falon túl,

a mellkasomban elszenesedett az utánuk omló hirtelen csönd.

Visszaértem, a törmelékben egy több száz éves

megmunkált fakeret, egy tükör átmentett helye.

Úgy láttam magam a szilánkokban,

ahogy egy vészterhes jövőben szokás,

ahogy idegen szemekben a rettegést.

És akkor, ha csak egy pillanatra is,

de kitapinthatóvá vált a szívem,

egy felcsévélt drótfonat dobja.

Összeszedtem a cserepeket, gönceiket a megerőszakolt nők.

Elléptem a törmeléktől, nagybátyám mellől, a győztesek oldaláról.

Minden nap ezután ideiglenes kegyelmi állapot.

Másnap anyám rongyokat égetett a belső kertben,

és még órákig kotorászott a hamuban egy fadarabbal,

hátha volt még valami a bevarrt zsebekben.