„Vajon azok vagyunk, akiknek látszunk?” – Részlet Sándor Anikó Magányügy című regényéből

Ki lehet az a titokzatos nő, aki csak szótlanul fekszik a hajléktalankórház vaságyán, és napok óta nem beszél? A kórház dolgozói között pletykák kezdenek keringeni egy diplomatafeleségről, bizonyos Elenáról, akit rémes állapotban hoztak be. Sándor Anikó elbeszélője egyéni nyomozásba kezd, mely különös élményeket tartogat számára. Az interneten fellelhető adatbázisokban talált képek, fényűző partikon készült mosolyalbum, újabb és újabb, múzeumokban és születésnapi torta mögül lőtt szelfik, külföldi utazások során elkapott pillanatfelvételek. Egy teljesen másféle világ vette körül a hallgatag nőt, mint amilyen a kórházi volt. Lénának nevezte magát, de ugyanolyan korúnak tűnt, mint az első találkozásnál. Sándor Anikó elbeszélője Hamupipőke-sztoriként éli meg a tapasztaltakat. Hőse időnként elszökik a bálba, bolondot csinálva mindenkiből? Átveri a világot, és titokban nagyestélyis fotókat posztolgat magáról a Facebookon? Ki ez a nő, akinek a történetei annyira meseszerűek, hogy ha mástól hallanánk, azt gyanítanánk, az illető csak kitalálta az egészet? Sok időbe telik a nyomozás, mire összeáll a kép, és valamelyest rend jön létre a több szálon futó, bonyolult történetben, amelyet a népszerű írónő megoszt ebben a könyvben. A könyv első fejezetébe olvashattok bele.