Konrád Györgyre A látogató című regényének részletével emlékezünk
Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus. Az MTI közlése szerint az írót hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál pénteken délután. Az 1969-es évben jelent meg leghíresebb regénye A látogató címmel. A külső-Erzsébetvárosban dolgozó gyámhatósági előadó bolyongásai közben feltárul az akkori Magyarország szociális zsákutcája. Az emberi kiszolgáltatottságot, annak különböző síkjait iszonytató érzékenységgel és érzékiséggel ábrázolja, elképesztően és máig hatóan elevenen. A Magvető Zsebkönyvtár negyedik köteteként jelent meg ez a klasszikussá vált regény az író 85. születésnapjára 2018 tavaszán. A kötetből közlünk részletet.Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet homlokomra szorítom, mert mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján, jobb és bal felől zakatolni kezdett egy-egy elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott, kellemetlen mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra zsugorodó mezejére,
ha idegeimben elindul néhány korty pálinka, mint egy porlepte, kivénhedt televíziós készülékben a villanyáram, s ettől egész zsibbadt agyvelőm sercegni kezd, s megszabadulva a tűrhetetlen kopácsolástól, elsötétített recehártyámon zajlani kezdenek a képek, várakozásteljes, gyermekkori torlódással előbb, bicegő, vonalas szerkezetekkel utóbb,
ha nem szól senki, nem erőszakoskodik a telefon, nem hörög a fűtőtest, nem hív senkit sehová a hangosbemondó, nem dörren percenként a felvonófülke csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké hasmenéses galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a veszendő lábbelik tétova és leselkedő gazdáikkal az üveg mögött,
ha kiejtettem lomkamrához mindinkább hasonlító emlékezetemből az öklüket rázó hadügyminiszterek, a puszta leheletnél is kevesebbet mondó illetékes szóvivők, a bírósági üvegkalickában bóbiskoló tömeggyilkosok, a halkan kicserélt mesterkémek, a barátaikat felköttető, újdonsült népvezérek, az emberevő istenkirályok, a szoborleleplező, új kenyeret szegő, hídavató, díszszázad előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló, üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató, katódsugarak hullámain minden szobába bemosolygó buboréknagyságok tolakodó nevét,
ha előző este feleségemet átkarolva csendben végigjárjuk szokott sétautunkat a hegyoldalon, ha a lakbért, villany- és telefonszámlát már kifizettem, s maradt pénz tejre, húsra, almára, kávéra, dohányra és borra is, ha éjszaka sikerült hosszan és ájultan aludnom, majd ha a keltőóra robbanásától a mosdó elé lökve időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló gondolatokkal központozott szertartását, s a kávé friss gőzével fejemben, az autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva becsukódhattam felebarátaim füst-, eső- és konyhaszagú kabátjai között,
akkor, istenem, akkor is csak olyan lesz ez a nap, mint a többi.
A szöveg forrása: PIM-DIA
Megjelenés: 2018-03-09
méret: 90 mm x 145 mm