Kádár János bácsi katonái

A magyar irodalomból mindig is fájón hiányzott a humor. Kár lenne most hosszan fejtegetni, találgatni az okokat, legyen elég, hogy így alakult, és csak egy-két nagyszerű kivételtől eltekintve – például Rejtőre és főként Karinthyra gondolok – kimaradt ez nálunk. Számomra ezért mindig külön öröm, amikor Horváth Viktor egy-egy könyvét vehetem kézbe, mert kortársaink közül neki valóban van humora. A napokban jelent meg a Tankom című kötete, melyből most részletet olvashattok.

Szülinap

Titok, hogy hányadik. Februárban volt a szülinapom, anyukám zsúrt szervezett oroszkrémtortával, meghívta a házban lakó barátaimat, krémet kevert, narancshéjat reszelt; fehér ing, fekete rövidnadrág, mert a panellakásban forróak a fehérre festett vastag, öntöttvas radiátorok. Felköszöntöttek, elfújtam a gyertyákat, ajándékokat kaptam: holdautót, katonákat és banánt. A holdautó vékony fémlemezből volt, nagyon bonyolult rajzolatú berendezésekkel a burkolatán, a fülkéjében űrhajós ült egy átlátszó, félgömb alakú kabinfedél alatt, a fülke mögött hosszú, áramvonalas vezérsík, az autó tetején pedig egy felfelé álló tölcsér, benne pingponglabda, és amikor az autót bekapcsoltuk, levegő áramlott ki a tölcsérből, és megemelte a pingponglabdát, de épp csak annyira, hogy a labda lebegett, de nem esett le. Góliátelem adta az áramot a villogó lámpáknak, a szirénának és a motornak, ami nemcsak a kerekeket forgatta, hanem azt a forgózsámolyt is, amin a kerekek voltak, és ettől lett az egész holdjáró mozgása kiszámíthatatlan.

Szeretem a holdjárót, de mostanában nem sokat használom, mert túlságosan jól meg van csinálva, túl jól tud mindent saját magától, én már semmit nem tehetek vele, csak nézhetem a villogását, a rohangálását meg a lebegő pingponglabdát. De a katonák!

Az eddigiek műanyagok voltak, most kaptam néhányat gipszből, belül drótváz erősíti őket, mert a gipsz amúgy túl törékeny. Így is letöredeztek a vékonyabb részeik egy idő után. A gipszen színes festés; a kadzsik, vagyis a katonák nehezek és nagyobbak, mint a többiek, nem is dőlnek fel olyan könnyen – két puskás indián és három tányérsapkás tiszt egy modern hadseregből.

A katonákon nincs forgó rész, nem villognak, nem fújnak levegőt, nem mozognak, nem csinálnak semmit, csak állnak, tartják a puskájukat, az íjukat, a kardjukat, a páncélöklüket vagy a lándzsájukat, és várják a csatát. Mindenre alkalmasak, amire akarom, mert nem találták ki előttem a gyárban a történetüket. Az én embereim, én állítom őket arcvonalba, a várfalakra vagy a sáncokba, én indítom őket rohamra a vár ellen, én nyitok rájuk tüzet az ágyúkkal, én küldöm rájuk a lovasságot, és én engedem, hogy elmeneküljön előlük a lovasság, én tervezem meg a szárnyak átkarolását és a centrumok áttörését, én állítom őket biztonságos helyre, és én küldöm őket a halálba.

Ilyen volt a szülinapom.
Vagy ez az egész nem lehetséges így? Játszhat katonákkal egy főhadnagy? Vezethet tankot, tolmácsolhat politikusoknak? Vagy mindez képtelenség, mi több, hazugság? Nem is volt Kádár János, Leonyid Brezsnyev, Szovjetunió, Csehszlovákia, Magyar Népköztársaság, nem voltak fényes, fekete Volgák és elegáns Tátrák, FUG felderítő-úszó gépjárművek, T–54-es harckocsik, háborús hősi emlékművek, és az 1968. január 20-án rendezett fényes vadászat Kistapolcsányban is csak kitalálás; hazugság a Varsói Szerződés, az ötéves tervek, a sztálinizmus és az 1956-os magyar ellenforradalom, és az ellenforradalom után Nagy Imre burzsoá revizionista miniszterelnök letartóztatása, elítélése és kivégzése; nem volt holdautó, és nem voltak katonák meg oroszkrémtorta mazsolával és narancshéjjal, soha nem gyártottak vastag, öntöttvas radiátorokat. És nem volt II. világháború, és ez után a világháború után Magyarországról nem is üldözték el a német lakosságot, és nem igaz, hogy Csehszlovákia keleti fele régen Magyarország volt, és Magyarország nyugati fele régen a Morva Birodalom, tehát Csehszlovákia volt. Talán még az sem igaz, hogy az 1967-es táncdalfesztivál egyik első díját Toldy Mária kapta a Rövid az élet című dalért, mely Majláth Júlia és Fülöp Kálmán szerzeménye, hangszerelte Bágya András. És egyáltalán, még 1967 sem volt, tehát 1968 sem lehetett, és ha 1968 nem létezik, akkor ez az egész tényleg hazugság.

Létezik 1968 meg a többi. Máig létezik, és mi ott futkosunk, benn ezekben az években, ezekben az elképzelésekben. Akik addigra megszülettek, azok ott úgy néznek ki, ahogy akkor éppen voltak: gyerekek, tanítók, trafikosok, forgalmi rendőrök, párttitkárok, bányászok és űrpilóták – én például már korábban megszülettem, és akkor már főhadnagy voltam –, akik pedig 1968 után születtek, azoknak szépen megtanítottuk az 1968-at, beleraktuk őket abba az évbe, és most itt vagyunk velük együtt mind.

Este megnéztük az Orion űrhajó második részét.