„Emlékszel még Hugóra?” – Részlet Adrianna H. Peggy és a szex című regényéből

Adrianna H. Peggy és a szex című könnyed történetének főhőse Sam Kramer, egy elvált férfi, aki egyedül neveli a gyermekeit. Egy napon azonban bejelentkezik hozzá évek óta nem látott apja, aki Afrikából érkezik családjával. Hősünk a nehéz helyzetben gyerekkori barátjától, Mike Bakertől kér segítséget. A könyvet a két férfi beszélgetésének részletével ajánljuk.

Emlékszel még Hugóra? – nézett rám kérdőn Mike.

Persze, hogy emlékszem, szemész főorvos a városi kórházban, bombázó felesége van, Hugó is jóképű pasi, csurgattam a nyálam, Hugó feleségre gondolva, mert Hugó felesége nagyon szexis nő. – Mi van Hugóval? néztem rá kérdőn, mert elképzelni sem tudtam, hogy juthatott, pont most az eszébe Hugo, mikor én a családi szennyest teregettem az asztalra, ezért értetlenül néztem rá. 

Hugó évfolyamtársam volt az egyetemen, időnként most is összefutunk, régi szép időket elevenítünk fel, beszélgetünk erről-arról. Hugó sokszor csalta meg a feleségét. Az egész település tudott nőfaló étvágyáról, köztük a felesége is. Ruby egy darabig tűrte a férje kisded játékát, de besokalt. Összepakolta a gyerekeket, vissza akart költözni az anyjához, aki nem messze lakott tőlük. Ruby épp a házuk ajtaját zárta, mikor Hugó hazaérkezett, veszekedtek, kiabáltak, egymással, Hugó meg akarta akadályozni, hogy Ruby elmenjen. A perpatvar közepette mielőtt gondolkozott volna, pofonvágta Rubyt, tutira elment a józan esze, mikor lekent egyet a feleségének. Ruby zokon vette a pofont, és megtorolta, egyetlen célzott rúgással tökön rúgta Hugót, aki huhogva rogyott össze a lépcső legfölső fokán. Mind a két kezével a tökét markolászva, tekintetét az ég felé fordította, a csillagokat számolta fájdalmában.  Ruby még a mentőket sem hívta ki, a földön fetrengő férjéhez, akinek a fájdalomtól könny csorgott az arcán. Hugó felesége dühösen elviharzott, otthagyta a földön fetrengő férjét a házuk bejárata előtt. Hugó a tökön rúgás után, nagy nehezen kórházba került, ahol az orvosok megállapították, hogy Hugónak jócskán elhajlott, kifli alakú lett a farka.

Kifli alakú? – néztem elképedve Miké-ra. Ez igen – gondoltam együtt érzőn Hugóra, mert férfiszolidaritás is van a világon.

Kifli, vagy sarló, teljesen mindegy –állapította meg Mike, és tovább folytatta a rémregényt. A lényeg, hogy a Hugo a farka hegyében lévő porcokkal baj történt, két-három porcot, mármint Hugo farka hegyéből el kellett volna távolítani, hogy ismét egyenes legyen a farka.

Na látod, mindenre van megoldás – mondtam megnyugodva.

Hát igen, orvosság az van, akad, akad – nézett rám Mike csúfondárosan. amit nem tudtam mire vélni. – Szerencsére az orvosok tudják, mit kell csinálni ha baj van – mondtam, mert mindig is bíztam az orvosok tudásában.

Kíváncsi lennék rá, hogy te, Sam, mit szólnál hozzá, ha az orvosok megoldásként három-négy centivel kisebbre szabnák a farkad – nézett rám csúfondárosan Mike, hogy mit szólok a végső megoldáshoz, amit Hugónak javasoltak az orvosok.

Kizárt – tiltakoztam olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, mert még az ötlettől is majdnem szörnyet haltam ijedtemben.

Potosan ezt mondta Hugó is az orvosának.

Atyavilág! ez aztán az igazi borzalom, hú haj, hűha, mik vannak?  Hú juj, ez aztán az igazi borzalom – rémültem meg azon, amit az orvosok, megoldásként Hugo farkával akartak csinálni.

Ne huhogj Sam, mert idegesít. – próbát csendre inteni Mike, de nem tudtam abbahagyni a huhogást. mert nem csak együtt éreztem Hugóval, hanem magam elé is képzeltem a nem mindennapi jelenetet. Belegondolni is húúúújaj, borzalom, ami Hugóval történt – rémüldöztem, és huhogtam tovább, mert nem szerettem volna mostanság Hugo helyében lenni. – Mit képzelnek az orvosok a szabóságukról? – mondtam felháborodva. –  Más esetben pár centi ide vagy oda nem számít, de belegondolni is hú, jaj borzalom, hogy pont az ember  farkincáját szeleteljék kisebb méretűre – borzadtam még a gondolattól is össze, mert a hideg is kirázott attól, ami hála istennek nem velem, Hugóval történt meg, és rémülten néztem Mike-ra, remélve, hogy más megoldás is létezik Hugo gyötrelmére.

Jaj Hugo életének! – folytatta Mike, nem érezve teljesen együtt Hugóval, pedig nemcsak az egyetemen, a középiskolában is osztálytársak voltak. – Hugo mostanság ugyebár, hogy a felesége is otthagyta. És hiába kéri, Rubynak esze ágában sincs visszamenni hozzá, Hugo életének végképp befellegzett. A volt barátnői is diszkréten, de határozottan lemondják a légyottokat, manapság egyik barátnője sem akar ágyba bújni vele. Végül Hugo döntést hozott! Elhatározta, hogy saját magát fogja kezelni, elvégre orvos vagy mi a szösz – terült el széles vigyor Mike ábrázatán, amit nem tudtam mire vélni. – Igaz, hogy Hugó orvos, de szemorvos. – Nem is mondtad, hogy Hugónak a szemével is baj van – néztem kérdőn Mike-ra, mert azt hittem rosszul értelmezett valamit, - Hugo a szemét kezeli, hogy rendbe jöjjön a farka? Eddig nem tudtam, hogy a kettő közt összefüggés van, de ti, orvosok sokkal jobban tudjátok mi az ábra. Hogy kezeli magát Hugo? – néztem elképedve Mike-ra mert nem nagyon értettem, hogy kezelheti saját farkát egy szemészorvos,. de végül megtudtam a megoldást is.

Hugo először gondosan kiegyenesítette, utána egy saját maga által eszkabált sínbe rakta a farkát, majd annak rendje módja szerint szorosan befáslizta. Mint a lányok a kedvenc babájukat, több rétegbe bepólyálta a sínben lévő farkát, kis lyukat hagyva, hogy pisilni tudjon – terült el széles jókedv Mike ábrázatán.

Húha – néztem elképedve Mike-ra mert magam előtt láttam, ahogy Hugo babázik, gondosan ügyelve, hogy a baba egyenes maradjon a pólyában, de azért kapjon egy kis levegőt is, röhögtem el én is magam. De az én röhögésemben volt kis együtt érzés is, nem úgy Mike-éban, akinek csurgott a könny széles jókedvében.

Ne kínozz tovább, Mike, mondd, hogy Hugo végül mégiscsak megtalálta a megoldást.

Majdnem, de nem teljesen Hugo egy teljes hónapig szabadságon volt. A hónap elteltével reménykedve bontani kezdte a merevítő tákolmányt, egyszóval kihámozta a fásliból, amit kellett. Hugó elmondása szerint….  

 

Borítókép: pxhere.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9783990641392
Megjelenés: 2018-05-29
méret: 215 mm x 135 mm x 12 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„Hugo életének végképp befellegzett. A volt barátnői is diszkréten, de határozottan lemondják a légyottokat, manapság egyik barátnője sem akar ágyba bújni vele.” – Részlet Adrianna H. Peggy és a szex cÍmű regényéből.