Emlékek börtönében

Részlet David Baldacci azonos című regényéből, mely a General Press kiadó gondozásában jelent meg. Fordította: Nagy Nikoletta.

Nem volt csinos. Nem a külseje tette emlékezetessé. Arról volt híres, hogy ő volt az első női nyomozó a burlingtoni rendőrségnél. És Decker tudomása szerint mind ez idáig az egyetlen. És ő volt a társa. Ők ketten több embert juttattak börtönbe, mint bárki azelőtt a helyi rendőrség történetében. Voltak rendőrök, akik elismeréssel adóztak előttük, mások önteltnek tartották őket. Starsky és Hutch, ahogy az egyik irigyük nevezte őket. Decker sosem jött rá, melyikük volna ő, a szőke vagy a barna.

— Szia, Mary Suzanne Lancaster! — mondta, mert valamiért ezt kellett mondania.

A nő elmosolyodott, átnyúlt az asztal fölött, és megbökte Decker vállát. Decker finoman megrándult, és hátrébb húzódott, de a nő, úgy tűnt, nem vette észre.

— Nem is tudtam, hogy tudod a második nevemet.

Decker ismét lenézett a tányérjára, miután ennyivel kimerítette korlátozott csevegőkapacitását.

A nő végigmérte, és amikor végzett, magában megállapította, minden híresztelés, miszerint Decker elérte a lejtő legalját, úgy tűnik, igaz.

— Nem kérdezem meg, hogy vagy, Amos. Látom, hogy nem túl jól.

— Most már itt lakom, és nem egy dobozban — vágta rá nyersen Decker.

A nő hátrahőkölt.

— Ne haragudj, nem úgy értettem!

— Kell valami? — kérdezte Decker. — Be vagyok táblázva.

A nő bólintott.

— Elhiszem. Nos, azért jöttem, hogy beszéljek veled.

— És te kivel beszéltél?

— Úgy érted, hogy derítettem ki, hogy itt laksz?

Decker pillantása elárulta, hogy nyilvánvalóan ezt akarta megtudni.

— Egy barátom barátjától.

— Nem gondoltam volna, hogy ennyi barátod van — közölte Decker. Nem volt túl vicces beszólás, és Decker még csak el sem mosolyodott. De a nő kicsikart magából egy kacajt, hogy megtörje a jeget. Aztán feltehetően észrevette, mekkora hülyeség, és abbahagyta.

— Hát, én is nyomozó vagyok. Ki tudok deríteni dolgokat. Burlington pedig nem annyira nagy város. Ez nem New York vagy Los Angeles.

Decker újabb adag ételt lapátolt be, és a gondolatai színes számok és olyan dolgok körül kezdtek kalandozni, amik az ő fejében az idő múlását jelentették.

A nő mintha megérezte volna az eltávolodást.

— Nagyon sajnálom, ami történt. Hatalmas veszteség ért, Amos. Nem érdemelted meg. Bár ezt senki sem érdemli meg.    

 

Decker teljesen kifejezéstelen arccal pillantott volt társára. Együttérzéssel nem lehet kiérdemelni a figyelmét. Sosem vágyott együttérzésre, főleg mivel ő maga nem ismerte ezt az érzést. Legalábbis már nem. A törődésre képes volt. Annak idején szerető, gondoskodó családapa volt. De az együttérzés, és még idegesítőbb rokona, az empátia nem szerepelt az eszköztárában.

A nő, talán mert megérezte, hogy ismét elveszíti Decker érdeklődését, gyorsan hozzátette:

— És el is akarok mondani neked valamit.

Decker végigmérte. Nem tudta türtőztetni magát, és így szólt:

— Fogytál. Úgy két kilót, ami nem felesleg volt rajtad. És lehet, hogy D-vitamin-hiányod van.

— Honnan veszed?

— Mereven lépkedtél, amikor az előbb bejöttél. A fájdalom a csontokban jellegzetes tünet. — Decker a nő homlokára mutatott. — És kint hideg van, mégis izzadsz. Szintén jellegzetes. Az alatt a rövid idő alatt, amióta itt ülsz, vagy ötször tetted keresztbe a lábad. Hólyagproblémák. Újabb tünet.

A nő homlokráncolva fogadta ezt a nagyon személyes kiértékelést.

— Csak nem orvosnak tanulsz? — vetette oda ingerülten.

— Négy évvel ezelőtt, miközben vártam a fogorvosnál, olvastam egy cikket.

A nő megérintette a homlokát.

— Hát, túl sokat nem vagyok napon, azt hiszem.

— És füstölsz, mint a gyárkémény. Az sem tesz jót. Szedjél valamit! A D-vitamin-hiány csúnya dolgokat művel. És szokj le a dohányzásról! Használj tapaszt! — Decker lepillantott, és meglátta, amit már akkor észrevett, amikor a nő leült az asztalához.

— És remeg a bal kezed.

A nő a jobb kezével megfogta a balt, és oda sem figyelve megdörzsölte.

— Csak egy kis izomrángás.

— De bal kézzel lősz. Úgyhogy lehet, hogy jobb lenne, ha megnézetnéd.

A nő lepillantott a kabátja jobb oldalán a kis domborulatra, amely az övére erősített fegyvert rejtette.

Elmosolyodott.

— Van még valami a tarsolyodban, Sherlock? Nem akarod megnézni a térdemet? Vagy az ujjaimat? Nem mondod meg, mit reggeliztem?

Decker hosszasan kortyolt a kávéjából.

— Csak nézesd meg! Lehet, hogy valami más. Nem csak remegés. A rossz dolgok mindig a kézzel és a szemmel kezdődnek. Ez figyelmeztető jel. Mint a kanári a bányában. És jövő hónapban lesz odabent a fegyverhasználati engedély meghosszabbítása. Kétlem, hogy átmész, ha a pisztolyt tartó kezed cserben hagy.

A nő arcáról lehervadt a mosoly.

— Erre nem is gondoltam. Megnézetem, kösz, Amos.

Decker lenézett a tányérjára, és vett egy mély lélegzetet. Részéről véget ért a beszélgetés, már csak volt társa távozását várta. Lehunyta a szemét. Lehet, hogy ott helyben elalszik.

A nő szórakozottan babrálta a kabátgombját, és Decker felé pislantott. Erőt gyűjtött, hogy előrukkoljon azzal, ami miatt jött.

— Letartóztattunk valakit, Amos. A te ügyedben.

Amos Decker kinyitotta a szemét. És nyitva is tartotta.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634520818
Megjelenés: 2017-11-02
méret: 197 mm x 137 mm x 40 mm

David BALDACCI

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2018-09-26 08:57:44

Rangos francia díjra jelölték Dragomán Györgyöt

Tovább

„Amos Decker kinyitotta a szemét.” – részlet David Baldacci új regényéből.