Egy lány, aki nem beszél – Részlet Cecelia Ahern Lantmadár című regényéből

3.

A hang olyan, mint egy vijjogás, egy madár hangja vagy valamié, ami nem emberi, pedig embertől származik, attól a nőtől, aki a fa mellett áll.
Ahogy Bo beszalad az erdőbe, a szőke nő kosara felrepül az égbe, a tartalma a földre hull, a nő szeme pedig a rettegéstől tágra nyílik.
– Semmi baj – mondja Solomon, és kinyújtja kezét közé és Bo közé állva, hogy megnyugtassa az idegent, mintha egy vadlovat próbálna megfékezni. – Nem fogunk bántani.
– Ki az? – kiáltja Bo.
– Csak maradj ott, Bo – kéri Solomon idegesen, anélkül, hogy megfordulna.
Természetesen nem hallgat rá, és közelebb megy. A Solomon nő újabb hangot ad ki, ismét egy szokatlan, csiripelésszerű hangot, már ha a csiripelés hasonlíthat az ugatásra. Bo felé fordul.
Bo ledöbben, ugyanakkor lenyűgözi az élmény, és ez mosolyt csal az arcára.
– Szerintem azt akarja, hogy állj meg – mondja neki Solomon.
– Oké, doktor Dolittle, de semmi rosszat nem csináltam – feleli idegesen, amiért megszabják neki, hogy mit csináljon. – Úgyhogy nem megyek el.
– Akkor legalább ne gyere közelebb – szól rá Solomon.
– Sol! – néz rá döbbenten.
– Hé, hé, minden rendben – mondja a lánynak lassan közelítve, és négykézlábra ereszkedik, hogy felszedje a földről a virágokat és a fűszernövényeket. Beleteszi őket a kosarába, és felé nyújtja. A lány abbahagyja a csiripelést, de továbbra is idegesen, a félelemtől tágra nyílt szemmel néz Solomonról Bóra.
– A nevem Bo Healy. Filmrendező vagyok, és Joe Toolin engedélyével vagyunk itt – mondja, és kezet nyújt.
A szőke lány a kezére néz, és egy sor még idegesebb hangot ad ki, melyek közül egyik sem szó.
– Ó, atyám – néz Bo Solomonra tágra nyílt szemmel, előveszi a telefonját, és felhívja Rachelt. – Rachel, gyere fel a tisztásra, gyorsan! Hozd a kamerát is! – Bontja a vonalat. – Vedd fel! – tátogja Solomonnak, és szemével a férfi felszerelésére mutat, miközben a testével nem mer megmozdulni.
A fiatal nőből egyik bizarr hang tör fel a másik után, Solomon még soha nem tapasztalt ennél furcsább dolgot. Nem olyan, mintha a lány torkából jönne a hang, hanem mintha felvétel lenne. A férfit egyszerre megdöbbenti és elbűvöli, le sem tudja venni róla a szemét, keresi a kábeleket, persze nincsenek. Mindez valódi.
Néhány lépést tesz a hangfelvevő berendezése felé.
Rachel sietve tűnik fel a fák közt, kezében a kamerával és nyomában Joe-val.
– Mi a franc folyik ott? – kiáltja Rachel, majd hirtelen megáll, amikor a saját szemével is meglátja.
A fiatal nő Rachel felé fordul, és egy autóriasztó hangját kezdi utánozni. Solomon az ő szemszögéből próbálja figyelni az eseményeket, és felismeri, hogy a nőt tulajdonképpen három vadidegen fogja közre az erdőben, amitől úgy érezheti, csapdába esett. Solomon nem képes rávenni magát, hogy mindezt rögzítse. Nem lenne helyes.
Bo megérzi a bizonytalanságát, és felsóhajt.
– Az isten szerelmére! – csattan fel. Azt teszi, amit már kezdetben is megtehetett volna, ha eszébe jut: a telefonjával veszi fel a kibontakozó jelenetet.
Joe csatlakozik hozzájuk.
A szőke nő elhallgat, egy pillanatra Joe-ra néz, és úgy tűnik, lassan megnyugszik.
– Ki maga? – ordítja Joe félig egy fa mögé bújva. Hangjában jól felismerhető a félelem. – Mit keres a földemen?
A lány ismét pánikba esik, hátrálni kezd a fák között.
Solomon figyeli az eseményeket. Bo a telefonjával filmez, Rachel a lányra szegezi a kamerát, Joe szigorú képet vág.
Solomon kimerült, ennie kellene.
– Állj! – kiáltja, mire mindenki elhallgat. – Megijesztitek.
Mindenki lépjen hátra. Engedjétek elmenni.
A lány rábámul.
– Elmehetsz.
Még mindig bámulja. Azokkal a zöld szemekkel.
– Szerintem nem érti – vélekedik Bo, miközben folyamatosan veszi a jelenetet.
– Dehogynem érti – csattan fel Solomon.
– Nem hinném, hogy tud beszélni… szavakkal. Hogy hívnak? – kérdezi Bo.
A fiatal nő nem reagál a kérdésre, továbbra is Solomont nézi.
– A neve Laura – feleli helyette a férfi.
Hirtelen feltűnik a denevérház felől az erdő felé rohanó Mossie, veszett csaholással védve a területét a betolakodótól. De ahelyett, hogy megállna Joe mellett, befut az erdőbe, egyenesen Laura felé.
– Hé, hé, hé, hívja őt vissza, Joe – kéri megrettenve Solomon, félve, hogy a kutya mindjárt kiharap egy darabot a lányból.
De Mossie megáll a lába előtt, izgatottan körbejárja, fel-le ugrál, hogy magára vonja a figyelmét, megnyalja a kezét.
A lány vakargatja – egyértelmű, hogy ismerik egymást –, miközben idegesen végigjáratja tekintetét a körülötte állókon. Solomon felé emeli a karját, aki zavartan néz rá, mert azt hiszi, meg akarja fogni a kezét. Kinyújtja a kezét, mire a lány elmosolyodik, és lenéz a kosárra.
– A kosarat, Sol – mondja Bo.
A férfi zavarba jön, és átnyújtja a kosarat.
Laura elindul, magával húzza Mossie-t, próbálja a többieket elkerülni. Eleinte óvatos. Amikor elhalad Bo mellett, morog, olyan tökéletesen és élethűen imitálja a morgó kutyát, mintha felvételről játszaná le, vagy mintha maga Mossie morogna. Laura óvatosan fürkészi Joe arcát, majd amikor mindnyájukat elhagyta, beszalad az erdőbe, túl a denevérházon, egyenesen a viskó felé.
– Felvetted? – kérdezi Rachelt Bo.
– Aha – leveszi válláról a kamerát, és letörli a verítéket a homlokáról. – Felvettem, ahogy a szőke nő rád ugatott.
– Hová ment? – tudakolja Solomon.
– Van egy viskó a denevérház mögött – magyarázza Rachel. Bót túlságosan lefoglalja, hogy visszanézze a felvételt, hogy lássa, sikerült-e rögzíteni a jelenetet.
– Ismeri őt? – fordul Solomon Joe-hoz a történtektől teljesen összezavarodva, és érzi, ahogy az adrenalin átjárja a testét, és a bensője enyhén remegni kezd.
– Birtokháborítást követ el – fújtatja fortyogó dühvel.
– Maga szerint Tom tudott róla? – kérdezi Bo.
A kérdés zavarba hozza. Határozott arckifejezése zavarodottá válik, majd dühössé, csalódottá, aztán ismét hitetlenkedővé. Végül elszomorodik. Ha a testvére tudott arról, hogy ez a fiatal nő a birtokukon él a viskóban, akkor eltitkolta előle. Kiderül, hogy a testvérek között, akiknek nem voltak egymás előtt titkaik, mégiscsak volt egy hatalmas titok.