E-mailezésben feltáruló személyes világok – Részlet Rainbow Rowell Szív küldi című regényéből

Rainbow Rowell, napjaink egyik legsikeresebb ifjúsági szerzője 2011-ben debütált a felnőtteknek szóló Attachments című regénnyel. 2013-ban jelent meg az Eleanor és Park egy másik ifjúsági regénnyel, a Fangirllel együtt, és rögtön hatalmas népszerűségre tett szert mindkettő, hónapokig uralva az Amazon sikerlistáját. Legújabb regénye egy munkahelyi levelezés kulisszatitkaiba, megfigyelésébe nyújt betekintést.

 

Rainbow Rowell: Szív küldi (részlet)

 

37. fejezet

SAM DOBTA ŐT. Ennyi az egész. Nem akkora szörnyűség. Nem kellene, hogy az legyen. Nem voltak házasok, vagy ilyesmi. Nem az oltárnál lépett le, vagy Lincoln legjobb barátjával és a nyugdíjra félretett összes pénzükkel.

Mindenkit dobnak időnként. Különösen az egyetemen. Ezért még senki sem marad ki az iskolából. Az életből. Nem tölti a következő évtizedet azzal, hogy folyton erre gondol, hacsak alkalma adódik rá.

Ha Lincoln első egyetemi éve az Időutazó egyik epizódja lett volna, akkor Scott Bakula a karácsonyi szünet után visszaszállt volna a távolsági buszra, férfiasan befejezte volna az első évet, és közben elintézett volna magának egy ösztöndíjat a Nebraskai Egyetemen. Vagy egyáltalán nem váltott volna egyetemet. Scott Bakula talán Kaliforniában maradt volna, és elhívta volna azt a csinos lányt Lincoln latinórájáról egy Susan Sarandon-filmre.

– SZERETED A BASSET HOUNDOKAT?

Lincoln a Courier teakonyhájában üldögélt, az otthonról hozott krumplilevesét kanalazgatta, és még mindig Scott Bakulán és Samen gondolkodott, amikor Doris megzavarta. A lány éppen a Lincoln háta mögött lévő automatát töltötte fel Diet Pepsivel.

Lincoln nem tudta biztosan, mi is Doris munkája. Amikor látta, általában az automatákat töltögette fel, de nem tűnt valószínűnek, hogy ez a feladat egy teljes állást kitesz. Doris a hatvanas éveiben járt, rövid, göndör, ősz haja volt, és piros mellényt hordott egyfajta egyenruhaként, no meg hatalmas szemüveget.

– Tessék? – kérdezte Lincoln, reményei szerint inkább udvariasan, semmint zavartan.

– A basset houndokat – ismételte meg Doris, és a Lincoln előtt heverő, nyitott újságra mutatott. Az egyik képen egy basset hound ült egy nő ölében.

– Nem tartanék basset houndot, ha ilyen közel laknék az óceánhoz – jegyezte meg Doris.

Lincoln szemügyre vette a fényképet. Semmiféle óceánt nem látott rajta. Doris biztosan azt hiszi, hogy ő is olvasta már a cikket.

– Mert nem tudnak úszni – folytatta a nő. – Ez az egyetlen kutyafajta, amelyik nem tud úszni. Túl kövér hozzá, és túl aprók a lábai.

– Mint a pingvineknek – szólalt meg Lincoln rekedtes hangon.

– Holtbiztos vagyok abban, hogy a pingvinek tudnak úszni – mondta Doris.

– De egy basset hound még a fürdőkádba is belefulladna. Nekünk is volt egy, Jolene-nek hívták. Édes kicsi lány volt. Egész éjjel sírtam, amikor elvesztettük.

– Megfulladt? – kérdezte Lincoln.

– Nem, leukémiás volt.

– Ó, sajnálom.

– Aztán beletettük egy rézurnába. Ekkorka az egész – mondta Doris, és felmutatott egy Wild Cherry Pepsi-s dobozt. – Ki hinné? Hogy férhet el egy teljesen kifejlett kutya, mint amilyen Jolene is volt, egy ilyen icipici urnában? Szerinted mennyi marad egy emberből?

Doris Lincoln válaszára várt.

– Valószínűleg két liternél is kevesebb – felelte Lincoln, és még mindig úgy érezte, szemtelenség volna, ha éreztetné a nővel, hogy ez nem egy normálisnak mondható beszélgetés.

– Fogadok, hogy igazad van – hagyta rá Doris szomorúan.

– Mikor múlt ki?

– Amikor Paul még élt, nézzük csak, úgy tizenhat évvel ezelőtt. Utána lett még két másik basset houndunk, de egyik sem volt olyan édes, mint Jolene. Kedvesem, nincs szükséged egy kis váltópénzre, amíg nyitva van itt ez a masina?

– Nincs – felelte Lincoln. – Köszönöm.

Doris bezárta a Pepsi-automatát. Beszélgettek még egy keveset Jolene-ről és Doris néhai férjéről, Paulról, aki hiányzott ugyan Dorisnak, de korántsem gyászolta úgy, mint Jolene-t. Paul cigarettázott, ivott, és semmiféle zöldséget nem volt hajlandó megenni. Még kukoricát sem.

Mire eljutottak Doris első basettjéig, Dollyig és az első férjéig, Alig, Lincoln már el is felejtette, hogy kizárólag udvariasságból beszélget Dorisszal.

 

MÁSNAP NEM MENT BE DOLGOZNI. Inkább a nővérét látogatta meg, és segített neki lehordani a karácsonyi dekorációt a padlásról.

– Miért nem vagy a munkahelyeden? – kérdezte Eve, miközben a műanyag áfonyákat bogozgatta. – Kedved támadt egy kis pihenésre?

Lincoln vállat vont, és újabb doboz után nyúlt.

– Kipihenem az állandó pihenést.

– Mi a baj? – kérdezte Eve.

Lincoln azért ment el Eve-hez, mert erre a kérdésre várt. Azt remélte, amikor elhangzik, felelni is tud majd rá. Valahogy mindig minden világosabb lett, ha Eve-vel beszélgetett.

– Nem tudom – mondta. – Valahogy úgy érzem, hogy csinálni kéne valamit.

– Mit?

– Nem tudom. Ez a baj. Legalábbis részben. Olyan, mintha alvajáró volnék.

– Úgy is nézel ki, mint egy alvajáró.

– Nem tudom, hogyan ébredjek fel.

– Csinálj valamit! – tanácsolta Eve.

– De mit?

– Változtass valamin!

– Már változtattam – válaszolta Lincoln. – Hazaköltöztem, és munkát vállaltam.

– Akkor egyelőre nem találtad meg, min kéne valóban változtatnod.

– Ha egy filmben volnék, most önkénteskedni kezdenék fogyatékos gyerekekkel vagy öregekkel. Vagy egy kertészetben vállalnék munkát… vagy elmennék Japánba angoltanárnak.

– Tényleg? És akkor most ezek közül fogsz kipróbálni valamit?

– Nem tudom. Talán. Eve hűvösen nézett az öccsére.

– Talán edzőterembe kéne járnod – javasolta.

 

 

38. fejezet

Feladó: Beth Fremont

Címzett: Jennifer Scribner-Snyder

Küldés ideje: Kedd, 1999. 11. 16. 14:16

Tárgy: A cuki srácom

 

Többé nem az én cuki srácomnak hívjuk.

Jennifer Bethnek: Nem hiszem, hogy én valaha is így hívtam volna.

Beth Jennifernek: Innentől az én nagyon cuki srácomnak hívjuk. Vagy inkább az én Nagyon Cuki, Kedves és Jószívű – és talán Vicces – Srácomnak.

Jennifer Bethnek: Nem valami frappáns. Ez azt jelenti, hogy új információt készülsz megosztani velem a Cuki Srácodról?

Beth Jennifernek: Naná. Persze. Elég későig dolgoztam tegnap este, és amikor kilenc körül elmentem a teakonyhába egy csomag isteni sajtos ropogtatnivalóért, na, ki ül ott mindenki szeme láttára? Az én Cuki Srácom. Éppen vacsorázott, és Dorisszal beszélgetett.

Jennifer Bethnek: Az automatatöltögető Dorisszal?

Beth Jennifernek: Ki mással? Doris a kutyájáról mesélt neki. A néhai kutyájáról, azt hiszem. Vagy az is lehet, hogy valami halott gyerekről, de nem hiszem. Mindegy is. Doris a kutyájáról beszélt, a Cuki srácom pedig figyelmesen hallgatta, és még kérdéseket is feltett, és végig bólogatott. Annyira jó fej volt!

Jennifer Bethnek: Talán szeret döglött kutyákról beszélgetni.

Beth Jennifernek: Inkább annyira cuki! Fokozhatatlanul.

Jennifer Bethnek: És miből derült ki, hogy vicces?

Beth Jennifernek: Nehéz elmagyarázni. Doris megkérdezte tőle, hogy szerinte beleférne-e egy halott emberi test egy pepsis dobozba, ő meg erre azt felelte, hogy egy kétliteres üvegbe talán jobban.

Jennifer Bethnek: Ez inkább ijesztő. Látta ma valaki Dorist?

Beth Jennifernek: Abban a szövegkörnyezetben nem volt ijesztő. Azt hiszem, Doris a kutyája hamvasztásáról beszélt. Hallgatóztam, de nem jegyzeteltem. A lényeg, hogy a srác annyira kedves, de annyira, annyira kedves.

Jennifer Bethnek: És nagyon, nagyon helyes is.

Beth Jennifernek: Te jó ég, persze, hogy az. Látnod kellene! Emlékszel, hogy azt mondtam, hogy Harrison Fordra hasonlít? Most jobban megnéztem. Harrison Ford plusz a Brawny papírtörlő reklámfigurája. Nagyon izmos.

Jennifer Bethnek: Mint Mr. Universe?

Beth Jennifernek: Nem… inkább, mint Hulk, de csak, ha a ’40-es, ’50-es években készítettek volna róla filmet, amikor az „izmos” még nem azt jelentette, hogy „kigyúrt”. Olyan, mint a fiatal John Wayne ing nélkül: semmi kockahas, mégis egy ilyen srácot szeretnél magad mellett tudni, ha verekedés tör ki körülötted. Lehet, hogy ez a srác is súlyzózik, mármint az én cuki srácom, a garázsban, vagy ilyesmi. De egy proteines italkeverékhez hozzá sem nyúlna.

Tudod mit? Mostantól hívjuk inkább helyes srácnak. Mégiscsak komolyabban hangzik, mint a „cuki”.

Jennifer Bethnek: Jó, most már látom is magam előtt. Harrison Ford plusz John Wayne plusz Hulk plusz a papírtörlős reklámfiú.

Beth Jennifernek: Plusz Jason Bateman.

Jennifer Bethnek: Ki az a Jason Bateman? Ja, és mit kerestél itt tegnap este kilenckor?

Beth Jennifernek:

  1. Jason Bateman a Silver Spoonsban játszotta Ricky barátját.
  2. Tudod, hogy szeretek későig bennmaradni.

Jennifer Bethnek:

  1. Ja, az a srác a Kaliforniába jöttemből?
  2. Egyszerűen fel nem foghatom, miért nem mész inkább haza.

Beth Jennifernek:

  1. Nem, ő a másik barát. Az a fehér srác mosolygós szemmel és érdekes orral. A nővére a Családi kötelékekben játszott.
  2. Azért szeretek későig benn maradni, mert nem szeretek korán jönni, és valamikor muszáj dolgozni.

Ha reggel egyből idejövök, úgy érzem, muszáj kivasalnom a ruhámat. Délután kettőkor már senkit nem izgat. Hétre pedig már egy lélek sincs itt. (Kivéve néhány olvasószerkesztőt, de ők csak félnek számítanak.) Különben pedig vagány dolog éjjel itt lenni. Olyan, mintha zárás után mászkálnál egy bevásárlóközpontban. Vagy vasárnap mennél iskolába. Amúgy pedig, van, amikor muszáj éjjel dolgoznom. Például amikor a premier napján meg kell írnom egy kritikát, vagy ilyesmi.

Jennifer Bethnek: Azt hiszem, én nem szeretek későig maradni. Az az év, amikor az éjszakai műszakban dolgoztam, a legmagányosabb év volt egész életemben.

Most már tudom, ki az a Jason Bateman. De őt soha nem tartottam helyesnek.

Beth Jennifernek: Akkor gondold át újra! És az én helyes srácom sokkal helyesebb még nála is.

 

 

39. fejezet

EZ NEM LEHET IGAZ, gondolta Lincoln.

 

 

 

40. fejezet

NEM.

Ez nem lehet… Lehetetlen, hogy Beth…

Lincoln felállt az asztalától, és körbesétált az üres informatikai osztályon. Aztán visszaült. Újraolvasta az e-mailt. „Jóképű”, azt írta. Meg azt, hogy „izmos”. Meg azt, hogy „Te jó ég!”

Jóképű.

Nem, ez biztos valami félreértés. Beth nem gondolhatott őrá… Nem.

Megint felállt. Aztán leült. Aztán felállt. Elindult a férfimosdó felé. Van ott tükör? De mit akar benne megnézni? Hogy még mindig úgy néz-e ki, mint máskor? Volt tükör. Teljes alakos. Lincoln jól megnézte magát benne. Izmos? – kérdezte önmagától. Tényleg? Izmos?

Nagynak mindenképpen nagy. Középiskolában a fociedző mindig megpróbálta befűzni, de Lincoln anyja megtiltotta.

– Hogy betörd nekem a fejed? Szó sem lehet róla! – mondta. Lincoln a hasára tette a kezét. Akár sörhasnak is elmenne, ha

Lincoln többet inna havi egy sörnél. Izmos sörhasnak.

Helyes, azt írta. Meg azt, hogy jóképű. Meg azt, hogy mosolygós szeme van.

Lincoln nekitámasztotta a homlokát a tükörnek, és hunyorított. Zavarba ejtő látvány volt ilyen mosolygósan.

 

 

41. fejezet

MÁSNAP REGGEL Lincoln beiratkozott egy edzőterembe. A futópadon mellette futó férfi éppen a Quantum Leap-et nézte a nagy tévéképernyőn. Olyan volt, mint egy jel.

Hazafelé megállt a banknál, ahol Eve dolgozott. Egy olyan üvegkalitkában volt az irodája.

– Helló! – köszöntötte az öccsét. – Csak nem megtakarítási számlát akarsz nyitni? Pfuj! Miért vagy ilyen izzadt?

– Edzőteremben voltam.

– Tényleg? Jót fog tenni, meglátod. Ez csak nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve hallgatni fogsz rám? Bárcsak azt tanácsoltam volna, hogy szerezz magadnak egy lakást! De tudod, mit? Szerezz magadnak egy lakást!

– Kérdezhetek tőled valami szokatlant?

– Csak gyorsan. Mert azok az emberek ott a kanapékon mind megtakarítási számlát szeretnének nyitni.

– Szerinted hasonlítok Jason Batemanre?

– Ki az a Jason Bateman?

– Színész. Játszott a Silver Spoonsban és a Valerie-ben.

– A srác, aki Az ifjú farkasemberben játszott?

– Az Michael J. Fox – mondta Lincoln. – Nem érdekes. Nem ez a lényeg.

– Akkor Az ifjú farkasember 2-ben?

– Igen – mondta Lincoln. – Ő az. Eve hunyorított.

– Aha – mondta –, tényleg hasonlítasz rá. Most, hogy mondod, tényleg.

Lincoln mosolygott. Abba sem tudta hagyni.

– Miért, ez jó? – kérdezte Eve. – Úgy akarsz kinézni, mint Jason Bateman?

– Ez nem jó vagy rossz. Csak igazol valamit.

– De te sokkal nagyobbra nőttél, mint ő.

– Na, megyek – mondta Lincoln, és csakugyan elindult.

– Köszönjük, hogy a mi bankunkat választotta! – kiáltott utána Eve.

 

AZNAP ESTE alig akart kiürülni az informatikai osztály. Mindenkit rendkívüli módon foglalkoztatott a 2000. év problémája. Kristi, Lincoln asztaltársa, el akarta próbálni a szilveszteréjjelt, hogy működik-e a módosított kód. De Greg azt mondta, hogy ha netán leáll az újság, és sötétségbe borul az egész háztömb, akkor jobb, ha megvárják vele a szilveszteréjszakát, mert akkor legalább kevésbé lesz kínos. A nemzetközi kommandó tagjai kimaradtak a vitából. Csak ültek a sarokban, kódoltak, de lehet, hogy éppen az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság rendszerébe törtek be.

Lincoln továbbra is próbálta nyomon követni az előrehaladásukat, és segíteni nekik, a fiúk azonban messziről elkerülték. Lincoln tudta, hogy a srácok látják, ő nem közéjük tartozik, soha nem tanult számítástechnikát, viszont magasabb pontszámot ért el a felvételi szóbeli részén, mint ők. Az informatikus srácok mindannyian márka nélküli pólót, New Balance tornacipőt viseltek, az arcukon egyforma, önelégült kifejezés ült. Lincoln nem volt hajlandó segítséget kérni tőlük a digitális színes nyomtatóhoz, pedig már az agyára ment az az átkozott masina. Időnként megszállta a gonosz, és magentaszínű lapokat köpködött magából.

– Hogyan készülünk fel a legrosszabb forgatókönyvre – kérdezgette Kristi –, ha nem tudjuk, mi lesz az?

Lincoln majd megőrült, annyira szerette volna már kinyitni a Cápa mappáját. Majd meghalt, annyira.

Greg azt mondta, nem fog belehajtani a Nissanjával a folyóba csak azért, hogy megtudja, kibaszottul szarul fog elsülni.

– Ez nem jó hasonlat – mondta Kristi, majd megkérte Greget, hogy kerülje a jelenlétében a káromkodást.

Pillanatnyilag Lincoln azt kívánta, bárcsak tényleg befuccsolna a rendszer január 1-jén 00:01-kor. Méghozzá látványos módon. Őt kirúgnák, a helyére valamelyik kommandós fiú kerülne, valószínűleg a boszniai. De először is meg kell néznie a Cápa mappáját. Most azonnal.

Talán nem kell megvárnia, hogy mindenki távozzon. Nem titok, hogy neki az a dolga, hogy ellenőrizze a Cápát. Semmiség, mondta magának, hiszen ez a munkám. Ez azonban olyan szerencsétlen ürügy volt, hogy eldöntötte, nem nézheti meg, még azután sem, hogy mindenki hazament.

Amikor valamikor éjfél után végre kinyitotta a mappát, győzködte magát, hogy ne várjon semmi olyat, mint az előző éjjel. Mekkora az esélye annak, hogy Beth megint róla beszéljen? Mekkora az esély arra, hogy megint látta őt? Ha látta, vajon feltűnt-e neki, hogy csinos inget viselt, és aznap délután húsz percen át fésülte a haját?

 

 

42. fejezet

Feladó: Beth Fremont

Címzett: Jennifer Scribner-Snyder

Küldés ideje: Kedd, 1999. 11. 18. 10:16

Tárgy: Te

 

Hé, hogy érzed magad?

Jennifer Bethnek: Jól. Nincs semmi különös.

Beth Jennifernek: Komolyan?

Jennifer Bethnek: Komolyan? Dehogyis.

Komolyan úgy érzem magam, mint egy öngyilkos merénylő. Mint aki úgy jár-kel a világban, mintha minden rendben volna, miközben tudom, hogy olyasmit cipelek, ami nemsokára megváltoztatja – feltehetően szétzúzza – az általam eddig ismert világot.

Beth Jennifernek: A „szétzúzza” talán egy kicsit erős.

Jennifer Bethnek: Mindenki azzal traktál, hogy minden meg fog változni, ha megszületik a baba, az egész életem más lesz. Ez, gondolom, azt is jelenti, hogy a jelenlegi életem el fog tűnni. El fog pusztulni.

Beth Jennifernek: Amikor beleszerettél Mitchbe, ő is megváltoztatta az életedet, nem? Nem elpusztította.

Jennifer Bethnek: De igen, de azzal semmi bajom nem volt.

A Mitch előtti életem szar volt.

Beth Jennifernek: Jaj de szomorú! Beköltözhettél volna az árvaházba a kis Annie mellé, bár akkor nem készítenek róla musicalt.

Jennifer Bethnek:

Na és hiányozna valakinek?

 

 

43. fejezet

RENDBEN, SZÓVAL BETH nem írt róla többet. De legalább olyat sem írt, hogy „Jobban megnéztem magamnak azt a srácot, és nem is olyan helyes, mint gondoltam. Feleannyira sem.” A műszak végéig online Scrabble-t játszott, aztán elaludt, amint beledőlt az ágyba.

– Korán keltél – mondta az anyja, amikor másnap reggel kilenckor lement a konyhába.

– Aha, azt hiszem, elmegyek edzeni egy kicsit.

– Tényleg?

– Na és hol fogsz edzeni? – kérdezte az anyja gyanakvóan, mintha azt a választ várná, hogy „a kaszinóban” vagy „egy erotikus masszázsszalonban”.

– Az edzőteremben.

– Melyik edzőteremben?

– A Top Testben.

– A Top Testben? – kérdezett vissza az anyja.

– Itt van az utca végén.

– Már láttam. Kérsz egy bagelt?

– Persze – mosolygott Lincoln. Mert mostanában mindig mosolygott. És mert már feladta, hogy folyton arra kérje az anyját, ne etesse, különösen az Eve-vel kirobbant veszekedés óta. Közte és az anyja közt mindig is az étel volt az egyik kapocs.

– Köszi.

Az anyja nekilátott a szendvics elkészítésének, jó vastagon megkente krémsajttal, tett rá füstölt lazacot és lila hagymát.

– Top Test. Ez nem amolyan találkahely?

– Fogalmam sincs. Eddig egyszer voltam ott, és főként idősebbeket láttam. Lehet, hogy azok használják találkahelynek, akik munka után járnak oda.

– Hümm – mondta az anyja, és láthatóan gondolkodóba esett. Lincoln igyekezett figyelmen kívül hagyni ezt.

– A neve, azzal van a baj. Akkora hangsúlyt fektet a testre. Mintha azért kellene az embereknek edzeniük, hogy jó testük legyen. Sőt nem csak jó. Hanem a legjobb, a top. Mintha az emberek mindig egymást bámulnák, és arra gondolnának, hogy az ő testük mennyivel jobb, mint a másé.

– Szeretlek, anya! – mondta Lincoln, és így is érezte. – Köszi a reggelit. Indulok edzeni.

– Szoktál ott zuhanyozni? Ne zuhanyozz! Képzeld csak el, mennyiféle gombát lehet ott összeszedni!

– Jó, mostantól elképzelem.

 

NEM VOLT nehéz lejárni az edzésre, ha felkelés után egyből elindult, mielőtt végiggondolhatta volna, hogy nincs kedve elindulni. A reggeli edzéstől kilőtt flippergolyónak érezte magát, hatalmas lendülettel. Ez a jó érzés néha egészen este hatig–hétig is eltartott (amikor általában felváltotta az a rossz érzés, hogy csak céltalanul pattog ide-oda).

Lincolnnak tetszettek a gépek az edzőteremben. Szerette a súlyokat, a csigás emelőket, még a tájékoztató ábrákat is. Könnyen eltelt egy-két óra a gépek között. Az is megfordult a fejében, hogy kipróbálja a súlyzópadot, csak hogy megfeleljen Beth róla kialakított képének. Ahhoz azonban segítséget kellett volna kérnie, márpedig semmi kedve nem volt másokkal beszélgetni. Különösen nem a személyi edzőkkel, akik mindig ott fecsegtek az információs pultnál, amikor felvette a törülközőjét.

Élvezte, hogy távozáskor tisztának érzi magát, a karját és a lábát könnyűnek. Vizes hajjal kellemesen hűvösnek tűnt a levegő. Azon kapta magát, hogy akkor is mozog, amikor nem kéne: átszalad az úton, még ha nincs is forgalom, és felfut a lépcsőn, csak úgy.

Hétvégén szerepjáték volt, és Lincoln úgy megnevettette Ricket, hogy az orrán jött ki a Mountain Dew. Valami orkos vicc volt, nehéz volna elmagyarázni, de Christine is végigkacarászta az este további részét, sőt még Larry is nevetett.

Talán Lincoln a Vicces Srác.

 

 

44. fejezet

Feladó: Beth Fremont

Címzett: Jennifer Scribner-Snyder

Küldés ideje: Hétfő, 1999. 11. 29. 13:44

Tárgy: Amikor a húgom legközelebb férjhez megy…

 

Emlékeztess, hogy gyűlölöm az esküvőket. És a húgomat.

Jennifer Bethnek: Én úgy tudom, hogy szereted az esküvőket – mi másért adnál plusz csillagot azoknak a filmeknek, amikben van esküvői jelenet? Vagy nem ez a szabály késztetett arra, hogy a Négy esküvő és egy temetést négy csillaggal jutalmazd, amikor még szerinted is tök béna volt benne Andie MacDowell?

Beth Jennifernek: Igazad van. Szeretem az esküvőket.

A húgomat utálom.

Jennifer Bethnek: Miért?

Beth Jennifernek: Alapvetően azért, mert hamarabb megy férjhez, mint én. És mert olyan vagyok, mint a csinoska nővér egy kosztümös filmben. „De Apám, Gwen nem mehet férjhez előttem. Én vagyok a legidősebb.”

Jennifer Bethnek: Jaj, imádom a kosztümös filmeket, különösen, ha Colin Firth is játszik bennük. Olyan vagyok, mint Bridget Jones, csak tényleg kövérben.

Beth Jennifernek: Ó… Colin Firth. Csakis kosztümös filmekben kéne szerepelnie. A kosztümös filmekhez pedig csakis őt kéne választani főszereplőnek. (Egy csillaggal több, ha Colin Firth is szerepel. Két csillag Colin Firthért csini mellényben.)

Jennifer Bethnek: Rajta, csak gépeld a nevét! Még a neve is szexi.

Beth Jennifernek: Azt hiszem, rátaláltunk az egyetlen pasira, akin összevesznénk.

Jennifer Bethnek: Elfeledkezel Ben Affleckről.

És arról, hogy a húgod esküvője miatt készülsz panaszkodni.

Beth Jennifernek: Ben Affleck! Biztos vagy benne, hogy nem tudlak meggyőzni Matt Damonnal kapcsolatban? Dupla randira mehetnénk…

Amúgy nem feledkeztem el róla. Csak gondoltam, szeretnél témát váltani, mert nevetségesnek találsz. Igazából nincs okom panaszra. Egyedül annyi, hogy mindig azt hittem, ennyi idős koromra már férjhez megyek.

Jennifer Bethnek: Ez egyáltalán nem nevetséges.

Beth Jennifernek: De igen. Volt egy jól kidolgozott tervem, amikor végeztem a gimiben: egyetemre megyek, randizom néhány sráccal, aztán az első év végén, esetleg a második elején találkozom az igazival. A diplomaosztóra eljegyezzük egymást, egy évre rá össze is házasodunk. Aztán kicsit utazgatunk, és jöhet a család. Háromévenként négy gyerek. Harmincöt éves koromra már meg is lettem volna mindennel.

Jennifer Bethnek: Négy gyerek? Nem túl sok az?

Beth Jennifernek: Mindegy. Matematikailag már úgyis kizárt. Nem vagyok férjnél. Közel sem vagyok hozzá. Ha holnap szakítanék Chrisszel, és másnap találkoznék valakivel, akkor sem volna kivitelezhető a tervem. Egy-két év biztosan kéne ahhoz, hogy kiderüljön, egymáshoz valók vagyunk-e. Aztán legalább hat hónap az eljegyzésig. Akkor lennék harmincegy, tehát harminckettő, mire először teherbe eshetnék.

És akkor túlontúl optimista vagyok. Ha holnap szakítanék Chrisszel, egy évig totálkáros lennék (30). Újabb egy év, mire találok valakit (31). De lehet akár hat is (36). Hogyan tervezzek ennyi változóval?

Jennifer Bethnek: Össze vagyok zavarodva. Azt hittem, huszonnyolc éves vagy.

Beth Jennifernek: Lehet, hogy a tervem soha nem is volt működőképes. Talán hamarabb is rájöhettem volna, ha tizedikben a trigonometriaórán nem levélkéket küldözgetek a szerelmemnek. Az a rossz az egészben, hogy nem tehetek róla, de úgy érzem, nem így kellett volna történnie. Soha nem aggódtam amiatt, hogy találok-e magamnak valakit.

Hatodikban a leghelyesebb fiúval jártam az osztályból. Kétszer beszéltünk telefonon a fél év alatt, és kézen fogva néztük végig a Superman III. délutáni vetítését. Minden szalagavatón volt táncpartnerem, és nem is akármilyen. Tizedikben beleestem abba a srácba, akibe bele kellett esnem. Egy évre rá szakítottam vele, és ennek is így kellett lennie.

Abszolút biztos voltam abban, hogy könnyen meg fogom találni az igazit. Akárcsak a szüleim és a nagyszüleim. Elérték a megfelelő kort, megtalálták a megfelelő partnert, összeházasodtak, gyerekeik lettek.

Jennifer Bethnek: Mindjárt megutállak.

Beth Jennifernek: Amiért olyan lány vagyok, akinek mindig volt fiúja?

Jennifer Bethnek: Aha… Nekem soha nem volt táncpartnerem. Soha nem hittem benne, hogy bárki is belém tudna szeretni. Nem is szólva az igaziról.

Beth Jennifernek: Nem hibáztatlak, amiért utálsz. De én is utállak téged. Megtaláltad, akit kellett, akkor, amikor kellett. Te mentél hozzá az osztály leghelyesebb fiújához. És most terhes vagy.

Jennifer Bethnek: De te is megtaláltad az igazit, nem?

Beth Jennifernek: Már nem is tudom, hogy hiszek-e benne.

Az igaziban. A tökéletesben. A nagy Ő-ben. Nincs nagy Ő.

Jennifer Bethnek: És kis Ő-k sincsenek?

Beth Jennifernek: Nem nagyon izgat.

Jennifer Bethnek: Tehát lemondtál az Ő-kről?

Beth Jennifernek: És az igaz szerelemről.

 

 

 

A kötet borítója.

 

A szerzői profilkép forrása

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632449708
Megjelenés: 2019-03-12
méret: 135 mm x 212 mm

Rainbow Rowell

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-21 10:23:05

Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Tovább
HÍREK
2017-12-15 14:32:29

Bulgáriában ismerik leginkább a magyar irodalmat

Tovább
HÍREK
2018-09-26 08:57:44

Rangos francia díjra jelölték Dragomán Györgyöt

Tovább

„Emlékeztess, hogy gyűlölöm az esküvőket.”