„...bennem is lakozik egy adag gonosz” – Részlet Lana Millan Raziel című könyvéből

– Nézd, Raziel. – Mélyen felsóhajt, aztán felkel az ágyról.
– Felőlem abban hiszel, amiben akarsz, ez engem a legkevésbé sem érdekel. Nem azért vagyok itt, hogy a mi oldalunkra állítsalak. Elegen vagyunk, talán a kelleténél többen is, de mind akarunk valamit. Uriel a könyvet, te a szárnyadat, és meglepő mód én sem önzetlenül vagyok itt.
– Te mit kapsz cserébe?
Belader arca megfeszül, azután lassan felenged. Egy nagyon rövid pillanatra embernek látom, egy nagyon szomorú embernek.
– Az nem tartozik rád. – Továbbra is dermedten áll, aztán elfordul, hogy a hátát mutassa nekem. – Döntened kell, mit akarsz: a szárnyad vagy meghalni.
A kérdés egyszerű, én mégsem tudom a választ. Ilyen kevés idő elég lett volna ahhoz, hogy ragaszkodjak ehhez az emberi testhez?
– Pontosan mit kellene tennem? – kérdezem, mire kigombolja az ingét. Akad olyan dolog, amire még a szárnyamért cserébe sem vagyok hajlandó. Nem, nem és nem! Leveszi a ruhadarabot és az ágyra dobja. Ez most komoly?
– Gyere közelebb – utasít halkan, de nem mozdul, ahogyan én sem. Egy igézően szép emberi testbe öltözött démon nem túl hívogató a magamfajtának. – Ne félj, nem akarok tőled semmit. – Tudom, hogy hazudik. Mindenki akar valamit. Belader még mindig nem mozdul, és én nagyon nem akarok hozzáérni.
– Érintsd meg a hátam.
Az ajkamba harapok, és az is megfordul a fejemben, hogy leütöm az ablak mellett álló székkel.
– Érints meg, az istenit! – A hangja forr a dühtől. Mennyire gyűlölöm most! Nem elég, hogy olyan dolgokra kényszerít, amiket egy porcikám sem kíván, de azzal, hogy a Teremtőt emlegeti, még meg is aláz. Édes Istenem, ha meglenne a szárnyam, olyat tennék, amit utólag magam is megbánnék.
Porrá zúznám a csontjait, nem törődve azzal, hogy ezek valójában nem is az ő csontjai. A szívem zakatol, a fejem lüktet, de kinyújtom a kezem és megérintem. Valahol azt várom, hogy tűzcsóvák csapnak majd fel belőle és halhatatlannak szánt lelkemet beszippantja a pokol, de egész más történik. Ahol a tenyerem a hátához ér, az erek erősebben rajzolódnak ki, aztán egy tekervényes úthálózat jelenik meg a szemem előtt.
– Mi ez? Olyan, mint egy tetoválás, csak ez változik.
– Egy térkép. – Belader felszisszen. Láthatóan fájdalmat okozok azzal, ahogy a kezemet mozgatom. Végighúzom a körmöm a hátán egészen nyaktól csípőig. A kíntól eltorzul az arca.
– Ez fáj? – kérdezem, és tudom, hogy lelkiismeret-furdalást kellene éreznem, mégis elégedett vagyok. Lám-lám, bennem is lakozik egy adag gonosz. Elszégyellem magam és elengedem. Belader megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, de közben arra biztat, hogy kezdjem elölről.
– Ez egy térkép – ismétli szaggatottan. – Látsz apró, vörösen izzó pontokat?
Észlelem őket, az egyiket hirtelen ötlettől vezérelve jó erősen megnyomom.
– Ezekre gondolsz?
Belader megremeg a kíntól.
– Például. Ha azt akarod, hogy a torkodon keresztül keressem meg a beleidet, egész nyugodtan piszkáld csak őket.
Valahol mulatságos, ahogy a fájdalomtól összegörnyedve fenyeget, miközben e percben simán megszabadulhatnék tőle. Talán most kellene elintéznem, de ha megteszem, oda a könyv, a szárnyam és nem utolsósorban Kendra unokabátyja.
– Miért fáj ez neked? – faggatom tovább, és úgy mozgatom a kezem, hogy a térképen megtaláljam Denvert. Érdekes, itt is van egy nagy vörös pötty. Megnyomom, Belader felhörög.
– Fejezd be, most mondom utoljára. – Kifújja a levegőt, és felegyenesedik. – Az erek rajzolják ki a térképet, és nem valami kellemes. Hány élénkpiros pontot találtál?
– A mitesszerekkel együtt? – Válasz gyanánt lehorgasztja a fejét, és oldalra fordul, de mintha egy mosolyfélét látnék a szája körül. Egy démon, akinek van humorérzéke? Képtelen gondolat.
– Ne fárassz. Hány vörös pontot látsz?
Összeszámolom őket, de közben kénytelen vagyok az egész hátát végigtapogatni, amitől egyre idegesebb leszek. Mi van, ha a térkép más testtájain is folytatódik?
– Három, talán négy… Most csak kettő. Folyamatosan változik – felelem habozva –, persze, ha mind a hátadon van.
Arrébb lép, és felkapja az ágyról az inget.
– Csak itt, ez is éppen elég. Pakold össze, amire feltétlenül szükséged van. Holnap reggel indulunk.
Mielőtt szóra nyithatnám a szám, Belader kivágódik az ajtón, és eggyé válik a sötétséggel.