Szerinted segíti az írókat a közösségi média?

Zadie Smith szerint nem. Az angol regényíró egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az Instagram és a Twitter mellőzésével úgy írhat, ahogy akar, anélkül, hogy félne attól, hogy mások reakciója befolyásolja, elbizonytalanítja. Úgy gondolja, ha tudna az olvasók véleményéről, képtelen lenne írni.

Bár Facebook profilja van, amit a kiadója gondoz, a Twitteren és az Instagramon nincs fent, mert nem akarja hallani, ahogy az emberek kiabálnak vele. Szerinte a közösségi média felhasználói reggel 9 és 11 között kikiabálják magukat, és négy órával később, mások hatására, már épp az ellenkezőjét mondják.

A Fehér fogak és az NW szerzőjének álláspontja nem egyedülálló az írók körében. Míg egyes írók, mint J. K. Rowling és Bret Easton Ellis fejest ugrottak a szociális médiába, addig mások Smith-hez hasonlóan gondolkoznak. Martin Amis nemrég „a gyűlölet csodálatos kútjának” nevezte ezeket a fórumokat, Jonathan Franzen már többször kifejtette aggályait, Salman Rushdie pedig nemrég lépett ki a Twitterről, mert egyre kevésbé bírta elviselni a felületen uralkodó „harapós, udvariatlan, növekvően agresszív” beszédmódot. Rushdie szerint ezek az emberek nem így beszélnének, ha egy szobában ülnének egymással.


FORRÁS: theguardian.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634056799
Megjelenés: 2017-04-22
méret: 197 mm x 142 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9630771314
Megjelenés: -0001-11-30

Zadie Smith

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

Zadie Smith köszöni, de nem kér belőle