„Amíg az ember örömét leli az írásban, addig nem szabad abbahagyni” – Interjú Fehér Boldizsárral

A szerzői oldaladon és a Líra őszi kampányához kapcsolódó videóban is írsz, beszélsz arról, hogy a művészet tulajdonképpen ugyanolyan mesterség, mint bármely más szakma. Ezek szerint, bárkiből lehet író? Ha valaki, így dönt, honnan, milyen forrásból sajátíthatja el a megfelelő fogásokat?

Sokféleképpen edzheti magát, aki írni akar. Jó megfigyelőnek kell lenni, és érdemes tanulmányozni más írókat. Nemcsak jó írókat, hanem rosszakat is. Ha meg tudod állapítani, hol hibázik valaki más, az már az első lépés afelé, hogy te jól csináld. Ha a te szövegedet éri kritika, felesleges megsértődni. Semmi jó nem származik belőle, ha az ember összekeveri a szakmai kritikát a személyes kritikával. Könyvtárnyi irodalma van az íróknak szóló jótanácsoknak. Például: a történeted minden szereplőjének akarnia kell valamit. Vagy itt van még egy: az a karaktered lesz a főszereplő, aki a történet végére tanul valamit, és megváltozik. Vannak bevett útmutatók, amik segítenek összerakni a cselekményt, ezekről is jó tudni, persze nem érdemes túl dogmatikusnak sem lenni. A tehetség segít, de nem minden. Nagyon szeretem a Bauhaust, az ő hagyatékuk, hogy a művészek alapvetően ugyanolyan szakemberek, mint az asztalos, akitől a konyhabútort rendeljük.

Fehér Boldizsár a Líra őszi kampányában beszélt írásról és Vak majom című regényéről.

Az utóbbi tíz évben folyamatosan jelentek meg novelláid irodalomi folyóiratokban. Dolgoztál a rádiókabarénak, írtál hangjátékot, színházi előadást, sőt filmforgatókönyvet is. Ilyen előélet után mennyiben volt más a korábbiakhoz képest egy regényen dolgozni?

A regényírás üdítő szabadságot ad. Nincs szükséged drága felszerelésre, lámpákra, kamerákra, színészekre. Semmi nem túl költséges vagy megvalósíthatatlan benne. Az ötletek nem kerülnek semmibe. A végeredmény nem függ másoktól. Az írók ebből a szempontból nagyon szerencsések. Akkor is tudnak dolgozni, ha éppen senki nem ad nekik munkát.

Vannak írók, akik írás előtt lefektetnek szabályokat, melyeket aztán munka során következetesen be is tartanak. Mathias Énard a Zóna című regénye írásakor úgy döntött, hogy a vonat, amelyen a hőse ül, egy oldal alatt egy kilométert fog haladni. Szerinted használhatnak az efféle önkorlátozások? Te éltél ilyesmivel az írás során?

Egy történet mindig rámutat valamire, ezért az összerakásánál fontos szerepe van az elhagyásnak és a kiemelésnek. Ebben hasonlít a játékra. A játék zárt világában minden a játékhoz tartozik, és amelyik játék fölösleges kitérőket, értelmetlen szabályokat tartalmaz, az rossz, ugyanis nem játszható. A történet játékában is már az elején le kell fektetni a szabályokat, egyfajta szerződést kell kötni az olvasóval, mire számíthat. Hamletet nem fogja elrabolni egy repülő csészealj, és nem fogja megtudni az űrlényektől, ki volt az apja gyilkosa. Ez csalás lenne. Ha Énard vonata egy oldal alatt két kilométert tenne meg, az is csalás lenne. Ezek a megszorítások még azért hasznosak lehetnek, mert mederben tartják a munkát. Rákényszerítenek, hogy új utakat keress, ne válaszd esetenként a legegyértelműbb megoldást egy problémához.

Mennyi idő alatt született meg a Vak majom? Mi volt munkamódszered?

Két évig dolgoztam a könyvön, de ebből egy év volt a valódi munka, mert közben végeztem az egyetemet, és próbáltam pénzt is keresni valahogy. Művészettörténetet és filozófiát hallgattam. A történet főbb fordulópontjait, a legtöbb kulcsjelenetet előre kitaláltam, minden mást út közben alakítottam. Egyszerre mindig csak kevés időm volt dolgozni, szóval akkor is próbáltam haladni, ha éppen nem volt kedvem, vagy ötletem, vagy időm sem. Az ihlet szeszélyes és túlértékelt egyébként is.

Vecsei H. Miklós olvas fel a Vak majom című kötetből.

Regényed hangsúlyos komponense a humor.  Írás közben tudatosan törekedtél arra, hogy minden lapra jusson poén? Hogy lehet a humor eszközével jól élni írás közben?

Nekem erre áll rá az agyam, ha megpróbálnék drámát írni, az valószínűleg csapnivaló lenne, szóval nem erőltetem. Ahogy én látom, és ahogy a megboldogult Kurt Vonnegut is mondta, nincs rá bizonyíték, hogy az élet komoly dolog volna.

Egy tanácsot azért adok. A humor ellentéte nem a komolyság. Lehet valami egyszerre humoros és komoly. A humor ellentéte a méltóság.

Mit tanácsolnál a regényírással kacérkodó író-jelölteknek. Hogy kezdjék el? Hogyan folytassák? És mikor fejezzék be?

Olyan témát kell találni, amit az ember őszintén és jól ismer, és úgy kell elbeszélni, ahogyan csak ő ismeri. Gregor Samsa bogárrá változott, az ágyból is alig bír kikelni, a legrosszabb hétfő reggel, amit el lehet képzelni. Bármiről lehet nagyszerű és tanulságos történetet írni.

Amíg az ember örömét leli az írásban, addig nem szabad abbahagyni, akkor sem, ha történetesen pocsék, amit csinál. Még nem hallottam olyanról, hogy valaki egy rossz könyvvel ártott volna. Ami azt illeti, ártani inkább jó könyvek szoktak.

Ha jó könyvek, akkor hogy lehetnek ártalmasak?

Bámulatos erősségel adnak át olyan gondolatokat, amelyek tömegeket képesek irányítani. Ezt az erőt jóra és rosszra is lehet használni, mindkettőre láttunk már példát a történelemben.

Fehér Boldizsár portréja. / Fotó: Szilágyi Lenke

A legtöbb írással kapcsolatos tanács közt egy mindig elhangzik, hogy az író-jelölt olvasson, ha lehet még minél többet. Te kitől – akár élő, akár holt szerzőtől – tanultál a legtöbbet az írásról?

Ernest Hemingway, Kurt Vonnegut, Franz Kafka és Milan Kundera számomra verhetetlenek.

Sok elsőkönyves retteg a második könyvtől: vajon elkészül-e valaha?  Lesz-e még annyi a szerzőben, hogy meg tudja csinálni újra? Te hogy állsz ezzel a kérdéssel? Foglalkoztat a második könyv gondolata, vagy egyelőre örülsz az első sikerének?

Már elkezdtem dolgozni egy új regényen, most is a jó öreg idővel harcolok. Ahogy észreveszem, az írók vagy alulfizetettek, vagy túlfizetettek, szóval, amíg nem öntenek le meg nem érdemelten pénzzel, addig örökké a jó öreg idővel fogok harcolni. Rettegni csak akkor érdemes, ha az embernek már nincs mondanivalója.

Hományi Péter

Fotó: Szilágyi Lenke