Blődli, geg, travesztia: ez ugrik be elsőnek, amikor az ember Alek Popovot olvas. Márpedig az őt sokan olvassák: hazájában ő a legnépszerűbb prózaíró, Londoni küldetés című regénye világsiker lett, magyarul is olvasható, a belőle készült angol-bolgár-magyar koprodukcióban készült filmet, a Mission Londont nálunk is bemutatták. Popov nem mereng vagy filozofál a múltról, nála nincs múltfeltárás és társadalomkritika, az abszurdra jellemző pontos és hiteles leírásokból mégis kétséget kizáróan tudjuk, hogy novellái az államszocializmus és az átmenet bizarr világát sejtetik. Olyan dolgokat ír meg, amelyek sosem történtek meg, de utólag senki sem lepődne meg, ha megtörténtek volna. Vagyis a szerző szerint a legutóbbi pár évtized egyetlen közös vezérfonala az abszurditás, amit úgy tud megragadni vagy birtokba venni, ha a történelmet újra kitalálja, átírja egy egészen másfajta történetté. Két évtizeddel a "nagy narratíva" halála után Alek Popov prózájában kivégzi a témát, az államszocializmus témáját, s helyébe lépeti a történetet, mely többé nem értelmezi, hanem újraalkotja a múltat. És ennyi év távlatából ez legalább annyira valóságos, mint maga a megélt közép- és kelet-európai valóság.
Ez is érdekelhet:
