Vlagyimir Szorokin

Tellúria


Kiadó: Gondolat Kiadói Kör
ISBN: 9789636935627
Megjelenés: 2014-11-18 08:15:00
vásárlás ►
Szorokin új regénye a szerző univerzumából már jól ismert elemekből építkezik, ám ezúttal ezek maguk válnak főszereplővé. A rövid (mindegyre az életveszélyt és boldogságot egyszerre jelentő tellúrszögek körül forgó) történetek nem többek kulisszáknál, melyek között utazgatva megismerünk egy utópiaként vagy antiutópiaként egyaránt értelmezhető, régi-új világot. Valamikor a 21. század közepén járunk. Európa egy része elpusztult a muszlimokkal vívott háború során, és az egykori nagy országok, így Oroszország is, több kis államalakulatra estek szét. Az Altaj-hegységben egy kicsiny köztársaság jött létre, amely a területén kitermelhető ritkaföldfém után a Tellúria nevet vette föl. A tellúr egy tudományos felfedezésnek köszönhetően ekkoriban már igazi kincs, melyből tudatmódosító szögeket állítanak elő. Az új anyag felülmúl minden korábbi narkotikumot: az ember legbensőbb vágyait kelti életre, s a tudatalatti által inspirált, a transzcendencia élményét nyújtó utazásban részesíti használóját. A regény ötven fejezete elképesztő fantáziával eleveníti meg ezt az egyszerre retrográd és hipermodern világot, melyet óriások és apró teremtmények, partizánok és hercegek, zoomorfok és templomos lovagok, robotok és pravoszláv kommunisták népesítenek be. Noha a fejezetekből nem áll össze egységes cselekmény - az egyes történeteknek más-más főhőse, stílusa és sokszor saját nyelve van -, a könyv végére érve mégis világosan kirajzolódnak az olvasó előtt az új világrend körvonalai. A szorokini fantáziavilág erőteljes képei igazolják, hogy a szerző nemcsak kiváló író és stiliszta, hanem valódi látnok is, akinek a felszínen hihetetlen történetei a társadalmi-politikai folyamatok irányát fedik föl: a felbomlást és a széthullást, a hangsúlyok eltolódását vagy éppen megmaradását.

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636937867
Megjelenés: 2017-10-19




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább