JÓZSEF ATTILA

Szépség koldusa


Kiadó: Kossuth Kiadó
ISBN: 9789630996075
Megjelenés: 2019-11-19 15:30:13
méret: 198 mm x 135 mm
vásárlás ►
""Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam" - írta később önéletrajzában József Attila, aki 1922 decemberében adta ki első önálló verseskötetét, a Szépség koldusát, egy szegedi nyomdász-kiadó vállalkozásában, összesen háromszáz példányban. A tizenhét éves diák nem akármilyen indulást tudhat magáénak: a kötethez Juhász Gyula írt előszót, az ifjú szerzőt "Isten kegyelméből való költő"-ként ajánlva az olvasók figyelmébe.
Már Fejtő Ferenc hangsúlyozta, hogy József Attila nagyon korán, de nem azonnal találta meg a hangját. A Szépség koldusa még az érzelmi forrongásainak korszakát élő fiatalembert mutatja. A formákat korához képest már biztosan kezeli, de versein erősen érződik a Nyugat költőinek, Adynak, Kosztolányinak és különösen Juhász Gyulának a hatása. József Attila már tökéletesen tisztában van a versindítás jelentőségével; igen erőteljesek a felütései: "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegednének az emberek" (Tél, 1922), "Fuldoklik már a széternyedt szoba" (Nyári délután a szobában, 1922). A következő években még sokáig ír verseket a nyugatosok modorában is, de hamarosan ráeszmél, hogy ő mégsem azonos a "szépség koldusá"-val, s a nyugtalan önkeresés időszaka következik.

A kötet Tverdota György kísérő tanulmányával jelenik meg.
"

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155476112
Megjelenés: 2020-02-21
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632763361
Megjelenés: 2019-04-04
méret: 201 mm x 150 mm x 40 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 5998644101175
Megjelenés: 2019-04-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639644755
Megjelenés: 2018-06-19
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634144243
Megjelenés: 2018-05-25
méret: 241 mm x 174 mm x 82 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630983570
Megjelenés: 2015-11-28
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633734391
Megjelenés: 2014-02-15
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632444215
Megjelenés: 2013-06-03
méret: 200 mm x 240 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631188141
Megjelenés: 2010-12-01
méret: 210 mm x 160 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639594609
Megjelenés: 2008-10-13
méret: 160 mm x 220 mm x 10 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632520148
Megjelenés: 2008-05-23
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9633985456
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 202 mm x 150 mm x 38 mm




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább