Salman Rushdie

Sátáni versek


Kiadó: Libri Kiadó
ISBN: 9789632278599
Megjelenés: 2017-11-30 11:30:00
vásárlás ►
E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült.
A regény maga - lévén irodalom - természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén.
S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.

"Kérdés: mi a hit ellentéte?
Nem a hitetlenség. Az túl végleges, bizonyos, lezárt. Maga is egyfajta hit.
A kétely.
Emberi állapot, de mi van az angyalokkal? ők, akik félúton vannak Allahisten és a homosap közt, kételkedtek-e valaha? Igen: egy nap Isten akaratát megkérdőjelezve, motyogva bújtak meg a Trón alatt, tiltott kérdéseket merészeltek feltenni: antikérdéseket. Jól van ez így? Nem lehet vitatni? Szabadság, a régi antikérdés. ő természetesen megnyugtatta őket, alkalmazta vezetői készségeit a l'isten. Hízelgett nekik: ti lesztek akaratom eszközei a földön, az ember megváltása-kárhozása, a szokásos dolgok satöbbi. És hókuszpókusz, a tiltakozásnak vége, fel a glóriákkal, vissza a munkába. Az angyalok könnyedén megbékíthetők; hangszerré kell változtatni őket, és máris játsszák a hárfiadalt. Az emberi lények keményebb diók, ők bármiben tudnak kételkedni, még abban is, amit a tulajdon szemükkel látnak. Amit a tulajdon szemük mögött látnak. Ami a csukott csipájuk mögött történik, miközben süllyednek nehéz szemhéjjal... az angyaloknak nincs valami nagy akaratuk. Az akarat ellenkezés; a behódolás elutasítása; eltérő nézet."


Tudj meg többet Kelet legellentmondásosabb országáról!
A legnépesebb? A legszennyezettebb? A legszélsőségesebb? Ez mind India, de mi van a legek mögött? Ha kíváncsi vagy, menj el október 5-11. között a Puskin Moziba, és az Indiai Filmhéten tudj meg többet Kelet legellentmondásosabb országáról. A 70 éves függetlenségét ünneplő állam filmjei most egy hétre a fővárosi moziba vendégeskednek, ahol legfrissebb kortárs alkotásokat és és az utóbbi 15 év klasszikusait is műsorra tűzték.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636202262
Megjelenés: 2023-05-10
méret: 183 mm x 121 mm x 0 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634791058
Megjelenés: 2020-04-15
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634791003
Megjelenés: 2019-11-29
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634790204
Megjelenés: 2018-09-11
méret: 190 mm x 131 mm x 34 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632279466
Megjelenés: 2018-04-17
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276052
Megjelenés: 2015-11-02
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632276069
Megjelenés: 2015-02-10




Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-27 16:27:54

India a legek országa filmeken

Tovább
MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább